nlc.hu
Gasztro
Könnyű borok nyári estékhez

Könnyű borok nyári estékhez

Egerről a legtöbbünknek a bikavér jut eszébe, teljesen jogosan. Viszont az egri borvidék megannyi könnyű bort is kínál a fülledt nyári hónapokban.

A történelmi városban és környékén már a XI. századtól foglalkoztak szőlőtermesztéssel. Köszönhető volt ez az egri püspökség megalapításának. Az ideköltőző szerzetesek, valamint a betelepült vallonok tették népszerűvé a francia szőlőtermesztést, ahogyan a hordóhasználatot is.

Évszázadokkal később, a török hódoltság alatt sem szűnt meg teljesen a borkészítés, mert bár a törökök nem fogyasztották a népszerű italt, a borkereskedelemben rejlő lehetőséget meglátták, éppen ezért az ültetvények nagy része ebben az időszakban is megmaradt. Azonban a korábban domináns fehérborok helyett kékszőlőfajták kezdték uralni az Egri borvidéket.

Egri borvidék

Fotó: Busák Attila

A szőlőhegyek többségének ma is használt neve a XVII. század végén és a XVIII. században alakult ki, de a legöregebb egri pincék is ebből az időszakból valók. Ezt nevezik az egri borgazdaság fénykorának is. A II. világháború viszontagságos évei után ma már újra a minőségi borkultúra a jellemző az Egri borvidékre. Fehérszőlőből: olaszrizling, chardonnay, hárslevelű, leányka terem a szőlőföldeken, míg kékszőlőből: kékfrankos, merlot, cabernet franc, pinot noir, portugieser, kadarka és cabernet sauvignon. 

A borvidék

Az Egri borvidék két eredetvédelmi körzetre, az Egrire és a Debrőire tagozódik. Az elsőhöz tartozik: Eger, Andornaktálya, Demjén, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros és Szomolya. A másodikhoz tartozik: Aldebrő, Feldebrő, Tófalu és Verpelét.

Megannyi bortúrán vehetünk részt a környéken. Borászatokat, birtokokat látogathatunk meg, de Eger városát a föld alatt is bebarangolhatjuk! A gazdag történelmi múlttal rendelkező város területén kb. 1.6 km hosszan húzódik, ma is látogatható pincerendszer, melyet szervezett túrák keretében ismerhetünk meg.

Egri borvidék

Fotó: Busák Attila

Egri csillag – Laza és trendi

Laza és trendi – leginkább így szokták jellemezni az egri bikavér fehér párját, az egri csillagot. Mert nyári melegben egy hűsítő, könnyű bornál kevés dolog esik jobban az embernek. 

Eger nem csak a vörösborok otthona! A környék éghajlata – hűvösebb klíma, kevesebb csapadék – kifejezetten kedvez annak, hogy fehér, valamint kék szőlő is teremjen. Ráadásul a borvidék talaja lávakőzet, mely szintén a fehérszőlőfajtáknak kedvez.

Alig több mint tíz évvel ezelőtt született meg az azóta nagy népszerűségnek örvendő egri csillag borfajta, melyet a bikavér gyümölcsös, könnyed, fehér párjaként tartanak számon.

Könnyű, nyári borok Egerből

Fotó: Busák Attila

Attól függően, hogy milyen szőlőfajtákat használnak fel a különböző pincészetek az elkészítéséhez, a csillag lehet kissé savasabb, neutrálisabb, vagy éppen gyümölcsösebb és illatosabb is.  Általában piknikre, fesztiválokra, nyári ebédekre, grillvacsorákra ajánlják ezt a borfajtát. Ha pedig menüben gondolkodunk, akkor a könnyedebb fogások, mint például a saláták, a csirke- és halételek, a zöldséges és a tésztás finomságok mellé kínáljuk.

Egri rosé – Akár egy ékszer

Több pincészet is készít a környéken rosét, ami szintén népszerű a nyári-őszi hónapokban, főleg a fesztiválok és a szabadtéri rendezvények időszakában. 

Különböző verziókban találkozhatunk vele a pincészetekben. Népszerűek a gyümölcsös, gyöngyöző rosék, például a kifejezetten erőteljes málnás illattal bíró, valamint az inkább virágos jegyeket hordozó, cseresznye illatúak. 
Az Egri borvidéken palackozott rosék között igazi különlegességeket, kifejezetten provence-i stílusú italokat is találhatunk. Ezekben felfedezhetjük a citrus vagy az eper ízvilágát, és a nyáron nyíló rózsabokrok illatát.

Paprikával fűszerezett szárnyasokhoz, gazdag mártással leöntött tésztaételekhez, lágy, kenhető sajtokhoz, valamint gombából készült fogásokhoz is ideális lehet.

Száraz fehérborok – Klasszikus nyári hűsítők felnőtteknek

Számos száraz fehérborból választhatunk, ha az Egri borvidék birtokait látogatjuk meg.  Leginkább az „üde” jelző illik a palackokban rejlő italokra. Ám a különböző száraz fehérborokat más-más ételekkel ajánlott párosítani. Az Egri borvidéken is népszerű leányka szőlőfajtából készült száraz borok kiválóak desszertekhez, édességekhez, ahogyan a sárga muskotályból készült italok is.

Az olaszrizlingből előállított száraz fehérborokat többnyire halételek és tenger gyümölcsei mellé kínálják. Szárnyas főételek mellé a Sauvignon Blanc-ból készült üde, száraz fehérbort javasolják.

Könnyű, nyári borok Egerből

Fotó: Busák Attila

Gyöngyözőbor – Maga a könnyedség

A gyöngyözőborok vagy habzóborok népszerűsége töretlen az elmúlt években. Ha frissítő borkülönlegességre vágyunk, de mégsem akarunk fröccsöt inni vagy pezsgőzni, akkor ez a legjobb választás. Lágy, szinte simogató borfajta ez, amire nem jellemző a pezsgő szúróssága. A gyöngyözőborral kapcsolatban egy aranyszabály van: mindig alaposan hűtsük le! Ne engedjük, hogy egy kerti grillezés vagy akár egy szabadtéri esküvő alkalmával sokáig álljon a napon! 

Könnyű, nyári borok Egerből

Fotó: Busák Attila

Mindenféle zöldséghez remekül passzol, ahogyan hideg előételek, sajtból készült falatkák és gyümölcsök mellé is kiváló. Próbáld ki őszibarackkal párosítva!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top