nlc.hu
Gasztro

Hatodik hálaadásra készülnek a véletlenül összeismerkedett idegenek

Egy tévedés miatt vacsoráztak együtt 2016-ban, most a hatodik közös hálaadásra készülnek

Szívmelengető történet két idegenről, akik egy tévedés után minden évben találkoznak hálaadáskor.
Hatodik közös hálaadásra készül a nagymama és a fiatalember, akik egy félrement üzenet miatt ismerték meg egymást

Utóbbi években sok nehézséggel szembesült a világ, de egy kedves apróság állandó maradt: Wanda Dench és Jamal Hinton különös barátsága.

Az arizonai nagymama és a fiatalember egy félrement csetüzenetnek köszönhetően talált egymásra még 2016-ban. Wanda az unokáját szerette volna meghívni hálaadásra, de véletlenül az akkor tinédzser Jamalnak írt, akit egyáltalán nem ismert.

Miután szelfiket küldtek egymásnak, hamar kiderült a félreértés, de a fiatal megragadta az alkalmat, és meghívatta magát vacsorára. A nő habozás nélkül belement a dologba, azt mondta, „ezt csinálják a nagymamák, megetetnek mindenkit”.

A különleges találkozó annyira jól sikerült, hogy hagyomány lett belőle. Még a koronavírus-járvány sem tudta megszakítani a tradíciót, így idén már zsinórban hatodjára ünnepli együtt a hálaadást Wanda és Jamal, aki már 21 éves lett.

Sajnos Wanda férje, Lonnie Dench már nem lehet velük, ugyanis 2020 áprilisában a koronavírus okozta szövődmények miatt elhunyt. De remélhetőleg Jamal és Wanda még sok-sok éven át fognak találkozni, és megtartják a hagyományt, ami sokak szerint a legőszintébb, legkedvesebb esemény hálaadáskor.

(Kiemelt kép: Twitter/Jamal Hinton)

Félrement üzenetek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top