nlc.hu
Gasztro

Kína: kitiltották az étteremből, mert túl sokat evett

Kitiltották egy all you can eat étteremből, mert túl nagy volt az étvágya

A fekete listára tett férfi szerint az étterem diszkriminálja azokat, akik sokat tudnak enni.

Márpedig ő sokat tudott enni, bevallása szerint egyszer másfél kiló disznólábat evett meg, második látogatása alkalmával pedig 3.5-4 kilogramm garnélarákot fogyasztott el a Handadi Seafood BBQ Buffet étteremben, ahonnan kitiltották.

Mondván, hogy ez a fogyasztás még all you can eaat étteremnek is sok lesz.

Kang zokon vette a kitiltást, szerinte az étterem diszkrimálja azokat, akik sokat tudnak enni, míg a vendéglátóhely tulajdonosa úgy véli, a férfi szabályosan kiette őt a vagyonából. A tulajdonos szerint a férfi még a szójatejből is képes 20-30 üveggel meginni.

Ha disznólábat eszik, akkor nem hagy semmit belőle. A garnélákat pedig egyesével szokták elvinni a vendégek, ő pedig tálcára kiszedi az összeset”– magyarázta a férfi, aki arra jutott, hogy kitiltja az étteremből a nagyétkű Kangot. Sőt, az is egy új szabály, hogy nem lehet élő videót készíteni az étteremben.

étel, evés, rák

A kép csak illusztráció.
Fotó: Pexels

A történet nagyot ment a kínai közösségi médiában, a poszt több mint 250 millió megtekintést ért el a Weibo-n, és elég sokféle vélemény érkezett alá.  Voltak, akik szerint az étteremnek nem kellene all-you-can-eat-nek lennie, ha a tulajok nem engedhetik meg maguknak, míg mások sajnálták az étterem tulajdonosát.

Nem ő az első szerencsétlenül járt nagy étvágyú: egy német triatlonost szintén kitiltottak egy „all you can eat” típusú szusiétteremből, miután megevett csaknem 100 adag halat.

(BBC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top