nlc.hu
Gasztro

Fejeldemi lakoma fürjtojásból és gesztenyéből

Fürjtojáskocsonya és gesztenyeszószós sertéskaraj – egy páratlan páros 1987-ből

Kipróbálnál egy új afrodiziákumot? Osztriga nyeldeklés és ginzeng rágcsálás helyett készíts fürjtojáskocsonyát! Utána pedig koronázd meg az estét egy lágy, simogatóan krémes és pikáns gesztenyeszószos sertéskarajjal!

Imádok régi recepteket felkutatni. Ennél talán csak az jobb, amikor a receptek találnak meg engem. Így történt ez legutóbb is. Ági barátnőm úgy döntött, hogy a vidéki házának emeleti szobáit felújíttatja. Azt nem firtattam, miért épp télvíz idején teszi ezt.

Tudjátok, ha egy nő valamit a fejébe vesz, annak úgy kell lennie.

Ahogy az ilyenkor szokott lenni, módszeresen mindent kipakoltunk a helyiségekből. Már a vége felé jártunk, amikor a könyvekre került a sor. Néhányba csak úgy, lazán belelapoztam. Ekkor bukkantam rá egy régi kiadványra, méghozzá 1987-ből. A címe: „Négy évszak ételei – Ősz az Aranysárkány vendéglőben”. Egyik recept csalogatóbb volt, mint a másik. Vagdalt libamell, borókás fürjek, vadnyúl-velouté leves és sorolhatnám. A Márton-napnak vége, a többihez szükséges alapanyag beszerzése igencsak macerás lehet – gondoltam magamban. Így hát két receptet választottam ki. A fürjtojáskocsonyát és a gesztenyeszószos sertéskarajt. Jó, a fürjtojások nem biztos, hogy ott lapulnak a nagyobb áruházláncok polcain, de a piacon az őstermelőknél már biztosan találhatunk. Most, a kocsonyaszezon idején, miért is ne próbálnánk ki egy melegen tálalandó, különleges verziót? Merthogy a recept ötletgazdája, Liscsinszky Béla szerint ezt az ételt még csak véletlenül sem a hűtőből kell kikapni evés előtt, hanem amint elkészült, érdemes azonnal elfogyasztani. Szerintem valódi afrodiziákum!

fürjtojáskocsonya

Fürjtojásos afrozidiákum (Fotó: Getty Images)

Fürjtojáskocsonya                                                                               

Hozzávalók:

  • 20 db fürjtojás
  • 2 dl tejszín
  • 1 fej lila hagyma
  • 20 dkg tehéntúró
  • 8 dkg vaj
  • 1 csomó snidling
  • 2 evőkanál tejföl
  • só, szerecsendió

Elkészítése:

  1. A fürjtojásokat kevés sóval reszelt szerecsendióval ízesítve a tejszínnel kikeverjük. Ügyeljünk rá, hogy ne legyen habos. Vajjal vékonyan kikent csészékbe töltjük.
  2. A csészéket lábosba tesszük, amelyben kétujjnyi víz van.
  3. Fedő alatt, lassú tűzön, kb. 30 percig pároljuk.
  4. Ha kellőképpen megkocsonyásodott, vajjal és túrókrémmel megkent, lila hagymával és snidlinggel meghintett, pirított kenyérrel, melegen tálaljuk.

Gesztenyeszószos sertéskaraj

Már a recept neve is fakanál után kiált! Imádom a szószos ételeket, minél több a szósz, annál jobb. Simán ki tudok akadni, ha a menzás kedvencemre, a paradicsomos húsgombócra csak mutatóba tesznek a lényegből, a paradicsomszószból. A gesztenyeszósz valahol biztosan versenyez a szószok királya vagy királynője címért. A vacsora méltó megkoronázása lehet. 

gesztenyés karaj

Ne spóroljatok a szósszal! (Fotó: Getty Images)

 

Gesztenyeszószos sertéskaraj:

Hozzávalók:

  • 80 dkg hosszúkaraj
  • 30 dkg hámozott, sült gesztenye
  • 15 dkg sárgarépa
  • 10 dkg fehérrépa
  • 5 dkg zeller
  • 8 dkg vöröshagyma
  • 5 dkg paradicsompüré
  • 2 dl vörösbor
  • 2 dl tejszín
  •  1 teáskanál liszt, só, kristálycukor
  • babérlevél
  • kakukkfű
  • 1 db citrom
  • 3 dkg zsír
  • 5 dkg füstölt szalonna

Elkészítése:

  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.A karajt kicsontozzuk, sózzuk és egy darabban egy kizsírozott tepsibe tesszük. Sütés közben vizet ne locsoljunk alá. Amikor félig átsült, alufóliával takarjuk be.
  2. A hámozott zöldségeket egyforma vastag szeleteke vágjuk. A hámozott gesztenye felét darabokban hagyjuk, a másik felét lereszeljük. A karajcsontot darabokra tördelve, 20-25 percig a karajjal együtt, szárazon, víz nélkül pirítjuk.
  3. A füstölt szalonna kisütött zsírján egy teáskanál cukrot karamellizálunk és ebben pirítjuk meg a hagymát és a zöldségeket, paradicsompürét aduk hozzá és felöntjük vörösborral. Ha felforrt, beletesszük a lereszelt gesztenyét.
  4. Tíz percig forraljuk, majd az egészet turmixoljuk. A tűzre visszatéve kevés liszttel elkevert tejszínt adunk hozzá.
  5. Sóval és citromlével ízesítjük és beletesszük a darabokban hagyott gesztenyét is. Felforrósítjuk és a felszeletelt húsra öntve zöldségropogóssal tálaljuk.

Zöldségropogós:

Hozzávalók:

  • 40 dkg levesben főtt zöldség
  • 4 tojás
  • 1 csomag petrezselyemzöld
  • 15 dkg zsemlemorzsa
  • 15 dkg liszt
  • só, bors
  • olaj a sütéshez

Elkészítése:

  1. A zöldségeket a burgonyanyomón áttörjük vagy késsel apróra vagdaljuk. Összegyúrjuk két tojással, két evőkanál zsemlemorzsával, sóval, borssal, vágott petrezselyemmel és annyi liszttel, hogy könnyen formálható legyen.
  2. Kisujjnyi nagyságú darabokat gyúrunk belőle majd lisztben, felvert tojásban, zsemlemorzsában megforgatjuk és forró olajban kisütjük.

További vágykeltő receptek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top