Ezer forint alatt nem lesz lángos idén a Balatonnál, nagyon megdrágult a nyaralás

S. Z. | 2022. Április 20.
Idén 25-30 százalékos áremelkedésre számíthatnak a Balatonnál nyaralók, iszonyúan megdrágult a lángos, a fagyi és a szállásért is sokkal többet kell fizetni.

Ébredeznek a balatoni büfék és éttermek, de az alapanyag-drágulás és az orosz-ukrán háború miatt óvatosak a szezon alakulását illetően. A nyaralók pedig már most készülhetnek, hogy idén jelentős lesz az áremelkedés a Balatonnál.

A Sonline-nak nyilatkozó egyik büfés azt mondta:

soha nem gondolta, hogy a sajtos-tejfölös lángos ára átlépi majd az ezer forintot. A költségeik miatt azonban muszáj 1200 forintot elkérniük érte.

Az elszálló alapanyagárakat ugyanis be kell építeniük az áraikba. Ha megszűnik az árstop, akár ezer forint is lehet egy liter étolaj, és a liszt ára is nagyon megemelkedhet. Ezt most még nem érzik a vásárlók, de a liszt mostani, 155-165 forint körüli kilónkénti átadási ára – amennyiért a malmok a zsákos kiszerelésű finomlisztet értékesítik – 200-220 forintra emelkedik majd.

Ezer forint alatt idén nem lesz lángos a Balatonnál. A kép illusztráció (Fotó: MTI/Marjai János)

A fagyi ára is nagyon felmegy idén nyáron, ebben is az alapanyagok drágulása valamint az előállítási költségek emelkedése a ludas. A tejtermékek ára is az egekbe szökött, körülbelül 50-100 százalékkal emelkedtek az elmúlt időszakban, és sokszor készlethiány is van.

Emiatt idén nagyobb áremelés lesz a fagylalt árában: amíg tavaly 300-350 forint körül volt a legtöbb helyen egy gombóc ára, idén az átlagos ár valahol 400-450 forint körül várható, de a Balaton partján 650 forintot is simán elkérhetnek. Ha kicsit utánaszámolunk: egy négyfős család lángosozása és visszafogott, fejenként egy gombócos fagylaltozása 7-8 ezer forintra rúghat idén a Balatonnál.

Makkos Péter, aki a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetsége fonyódi térségének elnöke általánosságban azt mondta a Sonline-nak:

A balatoni éttermekben 25–30 százalékos emelkedésre kell számítani, az 1500 forintos napi menüt el kell felejteni.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke szerint nehéz megjósolni, hogy milyen forgalma lesz a vendéglátóhelyeknek és szállásadóknak. Ám a drágulás a turizmusban is megjelenik majd, ami miatt elképzelhető, hogy sokan csak pár napra utaznak el a Balatonhoz.

Ha egy négyfős család egy hétig szeretne a magyar tengernél nyaralni, a legolcsóbb háromcsillagos szállodák 250-300 ezer forintnál kezdődnek az egyik legnagyobb szálláshirdető oldalon. Háromcsillagos szállodákat all inclusive ellátással, találni 700-800 ezer forintért is. A négycsillagos hotelekben 350 ezertől indulnak az árak, de van szállás másfél millióért is. Nagyok a különbségek, és még nem tudni, hol állnak meg az árak nyárig.

Kelemen Lili, a szallas.hu sajtófelelőse szerint a 2019-es évhez kell viszonyítani a balatoni szállások árait, hiszen az az év volt az utolsó teljes szezon a covid járvány előtt. A szakértő a Blikknek azt mondta: átlagosan 30 százalékos lesz az emelkedés a balatoni szállások áraiban is, ez persze a szállás fajtájától, felszereltségétől, kényelmi szolgáltatásaitól és a parti települések elhelyezkedésétől is függ.

A külföldi nyaralással sem biztos, hogy jobban járunk, hiszen az általános áremelkedés az európai országokat is sújtja. A rekordgyenge forint pedig tovább növelheti a külföldi nyaralásra szánt kiadásokat, az utazási irodák árat emelhetnek az árfolyamváltozások miatt. Ezért akár 80 ezer forinttal is drágulhat egy négytagú család idei nyaralása, arról nem is beszélve, hogy pénzváltás során is kevesebbet ér majd a magyar fizetőeszköz.

Exit mobile version