nlc.hu
Gasztro
Bántalmazó biztonsági őr a Lidlben

Biztonsági őr vert meg egy férfit a Lidlben, mert azt hitte, lopott

Nemcsak emberi méltóságában alázták meg, fizikailag is bántalmaztak egy vevőt a Lidlben.

K. László a VIII. kerületi Corvin sétányon levő Lidl áruházba tért be, de mivel nem volt az a termék, amit keresett,  elindult kifelé. Már túlment a pénztárakon, zsebében egy másik üzletben vásárolt termékkel, annak a blokkjával, amikor elé pattant egy ember – osztotta meg a Blikk-kel a történteket.

Az azonosító nélküli őr megvetően közölte a férfival, hogy lopott, azonnal pakolja ki a zsebeit. „Megfagyott a levegő körülöttünk, a vásárlók, pénztárosok úgy néztek rám, mintha körözött gyilkos lennék, majd elsüllyedtem a szégyentől” – állítja László.

László tudta, ő nem követett el semmi törvénytelenséget, kérte az őrt, a szabályok értelmében menjenek el az áruház egyik külön helyiségébe, ahol tanúk előtt bebizonyítja, hogy téved, ám a férfi erre nem volt hajlandó. Felpaprikázta az általa tolvajnak tartott vevő ellenállása, szitkozódni kezdett, rángatni kezdte Lászlót, majd nekivágta a legközelebbi pénztárnak, összetört a plexi, megrongálódott a férfi holmija is.

Akkorra értek oda a rendőrök, akik fél perc alatt bebizonyították, az őr tévedett. Megkérdezték a vevőt, kíván-e feljelentést tenni, de László már akkor úgy döntött, a hatóság, a bíróság előtt nem akarja még egyszer átélni a történteket, lemondott erről a jogáról. Kérte az üzletvezetőt, fizessék ki a kárát, az őr hang nélkül, a tárcáját elővéve, készpénzben fizette ki a vevő által mondott kárösszeget.

László esete sajnos nem egyedi, nemrég felvette a kamera, amint összevert egy tolvajnak gondolt férfit a vagyonőr és a biztonsági őr a pécsi drogéria raktárában.

Tőzsér Judit, a Lidl vállalati kommunikációért felelős vezetője a lap megkeresésére elismerte: valóban megtörtént a sajnálatos incidens. Bocsánatkérésüket a vásárlónak is jelezték.

Hozzátette: a biztonsági őrök nem a Lidl alkalmazásában állnak, de a konfliktuskezelésüknek illeszkedni kell az üzletlánc által elvárt és képviselt elvekhez. Az incidenst követően a vállalat azonnal elrendelt egy belső vizsgálatot. Az áruház kamerafelvételein is látszott a vevő és az őr konfliktusa, amit a Lidl által elfogadhatatlan kommunikáció és problémakezelés követett az őr részéről. Az ügyben érintett biztonsági őr nem folytathat munkavégzést egyik áruházukban sem.

Van, amikor a biztonsági őr az áldozat: Amerikában történt, hogy az őr szólt a vásárlónak, vegye fel a maszkot, aki erre agyonlőtte őt.

Lidl

Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top