nlc.hu
Gasztro

A hőhullámok miatt korábban véget érhet a dinnyeszezon

A hőhullámok miatt korábban véget érhet a dinnyeszezon

Az extrém hőhullám miatt az idei dinnyeszezon csúcsidőszaka jelentősen lerövidült.

A későbbre időzített tételek is korábban érnek be – írta hétfői számában a Magyar Nemzet a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeb beszámolója alapján.

A hőség miatt a termésátlagok is sok helyen elmaradnak majd a szokásostól, van, ahol hektáronként húsz tonna a hozambeli különbség az előző évekhez képest.

Hiánytól azonban nem kell tartani, a hazai piacok ellátása bőségesen biztosított, és elképzelhető, hogy a következő hetekben is jut majd exportra is a magyar dinnyéből.

Görögdinnye

Fotó: Getty Images/HUIZENG HU

A FruitVeb szerint ugyanakkor a jelenleginél alacsonyabb árakra már nem lehet számítani, ahogyan csökken a piacra érkező dinnye mennyisége, úgy kúsznak majd egyre feljebb az árak is. Az egyik fő termesztőkörzetben, Békés megyében az utóbbi napokban átlagosan kilónként 80-100 forint körül alakult a magvas, és 115-120 forintos sávban mozgott a magszegény dinnye termelői ára. Megjegyezték, hogy az ágazat szereplői az idén – az elmúlt évekkel ellentétben – elégedettek az árak alakulásával.

Már tavasszal is hallani lehetett a hírekről, hogy kevesebb dinnye terem idén, de a belföldi fogyasztást ki tudják elégíteni a termelők – közölték a Magyar Dinnyetermelők Egyesületénél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top