nlc.hu
Gasztro

Brutális árak a Szigeten

Hivatalos árlista: brutális drágulás a Sziget Fesztiválon

Hiába a jegyárak ugrása, úgy látszik, a nemzetközi és a hazai közönség is kiéhezett a két szezonnyi kényszerpihenő után visszatérő fesztiválra.

Mint azt nemrég mi is megírtuk, a Szigetre továbbra is majdnem annyiba kerül a normál árú napijegy, mint egyes fesztiválok bérletei. 130 ezer forint – ennyi, majdnem a havi nettó minimálbér az az összeg, amibe idén a Sziget fesztiválbérlet kerül. Persze nemcsak a bérletárak drágultak, korábban már rebesgették, hogy ezer forint lesz egy sör, ám úgy tűnik ez csak egy óvatos becslés volt.

A Forbes most azt írja, hogy a holnap startoló Szigetre bár rohamtempóban fogynak a jegyek, sokan csak a belépéskor szembesülnek majd az árakkal. Aki megspórolná magának a kisebb szívrohamot, annak itt van némi ízelítő: 

  • a csapolt Dreher 1290,
  • a cider 1590 forint,
  • a dobozos sör 1390 forint,
  • a vodka, whiskey, pálinka és rum (4 cl) átlag 1950 forint,
  • a Paulus bora decinként 690 forint lesz.

A fél literes üdítőkért 890 forintot, az ásványvízért 850-et, a koktélokért pedig 4 és 6 ezer forint körül kell fizetni. Egy sima espresso 900 forint.

Aki megéhezne, az egy gyorsért pitában fizethet 3000 forintot, boxban 4000 forintot, míg egy emberes adagért már egy ötezrest kell elővenni (persze csak képzeletben, hiszen idén is feltöltött jegyekkel lehet kizárólag fizetni). Egy vega tortilla 2500 forintba kerül – írja a lap, amely szerint ezek az árak nemzetközi viszonylatban még mindig az olcsóbb kategóriába tartoznak.

A szervezők szerint az idei Sziget minden eddiginél zöldebb lehet: a jegy mellé CO2-kompenzációs erdő kialakításához lehet fát is vásárolni, a Coca-Colával pedig szélesebb visszagyűjtési programmal készülnek a PET-palackok áradatára. Visszatérő elem a(z utóbbi időben nem túl kellemes sajtóvisszhangnak örvendő) repohár és a lebomló étkészletek, valamint a három éve nagy sikert alató SzigEthical fesztiválmerch is kibővített szortimenttel jelentkezik.

Egy férfi két pohár sörrel a kezében a 27. Sziget fesztiválon az óbudai Hajógyári-szigeten

Egy férfi két pohár sörrel a kezében a 27. Sziget fesztiválon az óbudai Hajógyári-szigeten 2019. augusztus 10-én.
MTI/Balogh Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top