nlc.hu
Gasztro
Élelmiszerárak 2023-ban

MNB: Jövőre átlagosan 42 százalékkal lesznek drágábbak az ételek, mint idén – frissítve: csak majdnem annyival

Még a legjobb forgatókönyv szerint is erőteljesebb drágulás jön 2023-ban.

Még a legjobb forgatókönyv szerint is erőteljesebb drágulás jön 2023-ban éves szinten, mint amilyen idén volt, az élelmiszerárak pedig 2022-höz képest is rettenetesen elszállnak – idézi a hvg.hu Magyar Nemzeti Bank a most kiadott Inflációs jelentésben. 

A 20 százalékot is közelítheti jövőre az infláció éves átlagban. A legjobb esetben az év végére annyira lecsökken majd az áremelkedés üteme, hogy a teljes 2023-as átlagot lehúzza 15 százalékra. Így számol legalábbis a Magyar Nemzeti Bank a most kiadott Inflációs jelentésben. A legdurvább adat azonban az, hogy:

Jövőre átlagosan 42 százalékkal lesznek drágábbak az ételek, mint idén.

Emellett az energia 39, az üzemanyagok pedig 21 százalékkal lehetnek magasabbak 2023-ban a mostaninál.

Érdekes adalék, hogy a hvg.hu szerint mióta a KSH 1985-ben elkezdte a mostani bontás szerint vezetni az inflációt, ekkora élelmiszerdrágulást még soha nem mért, 1990-ben is „csak” 35,2, 1995-ben 31,1 százalékos volt az éves adat.

A télen még a mostani, 22,5 százalékosnál is nagyobb lehet az infláció az MNB szerint.

Az okok között szerepel, hogy:

  • a termelői árak tovább nőnek
  • a rezsicsökkentés elengedése miatt még jövő szeptemberig minden hónapban 2,5–3 százalékponttal magasabb lehet a mutató, mint ha már korábban is piaci árhoz közel kellett volna fizetni.
  • az üzemanyagárak idei decemberi emelése pedig 1,5–2 százalékponttal dobja meg az inflációt (ennek a hatása nyilván jövő novemberig marad meg a havi adatokban).
  • a nyár óta látott drágulás több mint felét az élelmiszerárak elszállása magyarázza, ezt viszont a globális folyamatok mellett a magyar élelmiszeripar hatékonysági és termelékenységi problémái okozták az MNB szerint.

Frissítés:

Az MNB jelentésében eredetileg úgy szerepelt, hogy 42 százalék lesz jövőre az élelmiszer-infláció. A jegybank később közzé tette, hogy tévedésből rossz adatot közöltek, az élelmiszer-inflációra vonatkozó becslésük 29,7 százalék. 

bolt

Jövőre jönnek az igazán durva élelmiszerárak (Fotó: Pexels.com)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top