Ha szilveszteri összejövetelt szervezünk, és inkább lazulnánk, beszélgetnénk mi is, érthető, ha nem szeretnénk többfogásos meleg vacsorát prezentálni a vendégeinknek. Ezeket az ételeket már a buli előtt, kényelmesen elő lehet készíteni, és nem kell a tűzhely mellett állnunk és frissen sütnünk-főznünk az év utolsó estéjén.
Ha úgynevezett batyus partira vagyunk hivatalosan, vagyis a vendégek dobják az össze az enni-innivalókat az estére, szintén jó szolgálatot tehetnek az alábbi receptek.
Mindent bele tatár!
A tatár bifsztek sok családban alapétel karácsonykor, szilveszterkor vagy újév napján. Kétségtelenül ünnepi fogás, amelynek fő alapanyaga, a bélszín sem a mindennapok eledele.
Szakítsunk idén a hagyománnyal, és a megszokott franciasaláta helyett (vagy mellé) készítsünk egy tatárt, ami többről is szól, mint egyszerű vendégváró. Az ünnepek alatt és után megszaporodnak a „kósza” alapanyagok a hűtőben. Maradék saláta, megbontott zöldségkonzervek, megfőzött, de felhasználatlanul maradt zöldségek. Ezenkívül ott vannak a húsok és felvágottak: levesben főtt húsok, egyben sült csirke, pulyka vagy sertés, amiből már többször is fogyasztottunk. Ízlésünk szerint tehetünk bele tehát főtt vagy sült húst, füstölt vagy főtt sonkát, illetve akár apróra kockázott szalámit is.
Az alábbi recept egy tatár és egy orosz hússaláta vagy franciasaláta jellegű hideg saláta ötvözete, ami a szilveszteri partiról akár a mindennapjainkba is bekéredzkedhet.
Erre ügyeljünk a tatár készítésekor!
Az egyetlen szempont, hogy olyan hozzávalókat ne válogassunk össze, amelyek íze vagy állaga üti egymást. Ha teszünk bele például vörösbabot, ne kerüljön bele zöldborsó. Ne legyen benne túl sokféle hús vagy több, össze nem illő felvágott. Bár ez egy mindent bele saláta, sokszínűségében is adjunk a harmóniára!
Hozzávalók:
- 0,5 kg fehér- vagy rozskenyér
- 300 g felvágott és/vagy főtt hús
- 150 g savanyú uborka
- néhány levél friss saláta (opcionális)
- 450 g főtt zöldség vegyesen: sárgarépa, fehérrépa, krumpli, vörösbab (ízlés szerint)
- fél citrom reszelt héja és leve
- 2 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál majonéz
- 1 teáskanál mustár
- pár csepp Worchestershire-szósz
- ízlés szerinti mennyiségben friss kapor
- só, frissen őrölt bors
Elkészítése:
- Egy nagy keverőtálban keverjük ki az olívaolajat, a majonézt, a mustárt, a Worchestershire-szószt és a fűszereket.
- Készítsük elő a többi hozzávalót. A feldarabolandókból (húsok, krumpli, sárgarépa) próbáljunk hasonló méretű kockákat vágni, hogy ízléses legyen az összkép.
- A keverőtálba az olajos öntetre halmozzuk a húsféléket, zöldségeket és a kenyéren kívül minden más hozzávalót.
- Finom mozdulatokkal keverjük össze őket, hogy ne törjük össze a puhább hozzávalókat, de átjárja az öntet az alapanyagokat.
- Ízben jól illik hozzá a savanykás rozskenyér, de dolgozzunk ízlésünk szerint – vagy abból, ami otthon van. Pirítsuk meg a kenyérszeleteket, és kockázzuk fel.
- Nem szükséges vajban vagy olajban, ízesítve pirítani a kenyérkockákat, mert a salátában már önmagában is elegendő íz és fűszer és zsiradék van. Így csak elnehezítenénk az ízek összképét.
- Ha nem szeretnénk túl sokat járatni a kenyérpirítót, sütőben egymás mellé fektetve a kenyérszeleteket, egyszerre többet meg tudunk pirítani.
- Tálaljuk nagy kínáló tálban, vagy ha egyénileg terítünk meg, alkalmazzuk a képen látható technikát. Vegyünk egy nagyobbacska, mély csészét, például leveses csészét, és halmozzuk tele a bekevert salátával. Fordítsuk meg a csészét, és egy formázott tatárt kapunk. A tetejére halmozzunk a pirított kenyérkockákból.
Ropogós húsgolyók pálcikán
Úgy etetik magukat ezek a kis húsgolyók, hogy kelleni fog belőle az alábbi mennyiség. Egy kilogramm darált hússal számolva kb. 50-55 húsgolyót tudunk kisütni. Lényeges, hogy ne nagy lángon süssük, és hagyjuk meg a gombócoknak a sülési időt. Így nem kap oda égetten az oldala, és belül sem marad nyers, ami nagyon fontos mind a sertés-, mind a csirke- vagy pulykahús esetében is.
Jól illik hozzá bármilyen könnyedebb, fűszeres szósz, legyen az paradicsomos, chilis, joghurt- vagy tejfölalapú. Úgyszintén jól áll nekik egy kis snidling vagy más friss zöldfűszer, a koriandert pedig csak azért kerüljük, mert sokan szenvedélyesen nem szeretik az ízét.
Ha szeretnénk figyelembe venni a szénhidrátszegény diétát folytatók, például a ketogén- vagy paleo étrendet tartók szempontjait, pankómorzsa vagy zsemlemorzsa nélkül is kisüthetők, de ez esetben érdemes reszelni bele valamilyen zöldséget, ami illik ezekbe az diétákba (ilyen a cukkini vagy sárgarépa például).
Így lesz ropogós!
„Szilánkosabb” szemcséjű pankómorzsával bevonva még ropogósabbak a húsgolyók.
Hozzávalók:
- 1 kg darált sertéshús (vagy csirke-, vagy pulykahús)
- 2 tojás
- 25 dkg pankómorzsa vagy zsemlemorzsa
- 1,5 dl olívaolaj
- 2 közepes fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 púpozott teáskanál majoranna
- 1 csokor friss petrezselyem
- só és frissen őrölt fekete bors
Elkészítése:
- Vágjuk apróra a vöröshagymát, fokhagymát és a petrezselymet.
- Egy tálban keverjük össze a darált sertés-, csirke- vagy pulykahúst, 15 dkg zsemlemorzsát, a tojásokat, a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet, egy teáskanál sót és egy csapott mokkáskanál fekete borsot.
- Gondosan keverjük össze a hozzávalókat, és formázzunk a keverékből kb. 3 centiméter átmérőjű golyókat.
- A húsgolyókat hempergessük meg a maradék, 10 dkg pankómorzsában vagy zsemlemorzsában.
- Hevítsünk olajat egy nagy serpenyőben, és a gombócokat úgy helyezzük az edénybe, hogy ne érjenek egymáshoz. Közepes hőfokon süssük meg őket úgy, hogy minden oldaluk aranybarna legyen.
- Ha szeretnénk sokkal kevesebb olajat használni, sütőben is süthetjük a golyókat, de vegyük figyelembe, hogy így kevésbé szaftosak lesznek.
Lazacos csillagok
A füstölt lazacos előételek egyébként is a partik csillagai, egy kis luxust csempésznek a felkínált falatkák közé. A füstölt lazac ára miatt tonnányi biztosan nem készül belőlük, de ha már szerepet kapnak az év utolsó estéjén, adjuk meg a módját!
A megszokott bagettszeletek helyett vegyünk szendvicskenyeret, és vágjuk a szeleteket csillag alakban.
Hozzávalók:
- 8 szelet füstölt lazac (felvágottas pultokban előre csomagoltan kapható)
- 16 szelet toast- vagy más egyenletes vastagságú szendvicskenyér
- 15 dkg puha fehér sajt (feta, krémfehér sajt vagy hasonló)
- 1 dl habtejszín
- 2 teáskanál savanyú reszelt torma
- frissen őrölt tarkabors
- friss kapor a díszítéshez
Így formázd meg könnyedén!
Fogjunk egy poharat, és nyomjuk bele a puha kenyérszeletbe. Óvatosan vegyük ki a szeletekből a kör alakú kenyereket, és késsel csak négy darab egyenlő háromszöget vágjunk ki a kör alakból. Kész is a kenyércsillagunk.
Elkészítése:
- Keverjünk ki saját sajtkrémünket a fehér alapsajtból, tejszínből, tormából. A tormát nyomkodjuk ki előtte. Ha nem sima tejszínnel, hanem habtejszínnel készítjük, sokkal könnyedebb, kellemesebb textúrát kapunk.
- Formázzunk csillagokat a kenyérből. Kenjük meg a sajtkrémmel. Tekerjünk a borsőrlőből rá tarka- vagy feketeborsot.
- Felezzük meg a lazaccsíkokat, és ízlésesen kanyarítsuk a kenyérszeletekre.
- Díszítsük friss kaporral.
Ne, dobd ki!
Drágább az élelmiszer, mint valaha, ne dobjuk a szemétbe a friss ételt! A levágott kenyérrészekből készíthetünk például tejbe áztatott, fűszeres tölteléket sültekhez – akár szilveszterre is. Ha most nincsen funkciója, gyűjtsük össze őket, és egy zacskóban tegyük a mélyhűtőbe, ugyanígy remek töltelékalap lehet. Másik megoldás, ha szabad levegőn kiszárítjuk, és ledaráljuk házi zsemlemorzsává.