nlc.hu
Gasztro

Ételek mikrózása

5 étel, amit soha nem lenne szabad mikrózni

Aki nem kiáltotta ki közellenségnek a mikrohullám miatt ezt a praktikus masinát, minden bizonnyal gyakran használja. Vannak azonban olyan ételek, amiket jobb távol tartani tőle!

A mikrohullámú sütő sokak szerint az egyik legjobb konyhai találmány, hiszen gyorsan, hangtalanul készíti el, melegíti meg vagy épp olvasztja ki azokat az ételeket, amiket a gondjaira bíznak. Kényelem ide vagy oda, a mikró sem mindenható: bizonyos élelmiszereket nem szabad beletenni, mert megváltozik az összetételük, romolhat az ízük, sőt rosszabb esetben akár veszélyes anyagok is felszabadulhatnak a mikrózás során. 

Tojás

Akár hiszed, akár nem, a tojásfőzést nem túl okos dolog a mikróban intézni. Jobb, ha mások kárán tanulod meg, hogy az egészben mikrózott tojás az esetek többségében szétrobban, és a takarítanivaló mellett akár égési sérülést is okozhat. Hogy ezt elkerüld, főzd lobogó vízben a tojást, vagy ha mindenképpen ragaszkodsz a mikrohullámú sütőhöz, ejts pár pici lyukat a tojás héján, mielőtt a mikróba teszed: arra így is ügyelj, hogy teljesen ellepje a víz, amiben főzni szeretnéd!

Mélyhűtött gyümölcs

A fagyasztóból kivett gyümölcsök átmelegítése vitathatatlanul gyorsabb, ha a munka oroszlánrészét a mikrohullámú sütőre bízod, szerencsésebb azonban más megoldás után nézni. Közvetlenül mélyhűtés után nem jó, ha a gyümölcs hirtelen magas hőmérséklettel találkozik, ennek következtében ugyanis az egészséget veszélyeztető anyagok szabadulhatnak fel, ráadásul az íze is csalódást okozhat és az állaga sem lesz túl bizalomgerjesztő.

Csirkehús

Hiába praktikus a mikrózás, ha csirke a menü, jobb, ha visszatérsz a hagyományos módszerekhez. A csirkén, főleg akkor, ha nem azonnal készítesz belőle ételt, több baktérium is elszaporodhat, ami a szervezetbe jutva akár galibát is okozhat. Jó hír, hogy magas hőmérsékleten és hosszabb időn át tartó hőkezeléssel ezek a kórokozók elpusztíthatók, ám a mikró gyors tempója mellett megvan az esély arra, hogy a baktériumok életben maradnak, és nem túl kellemes gyomorpanaszokat eredményeznek.

Pizza

Ha maradt előző napról némi pizza és szeretnéd megmelegíteni, az egyik legrosszabb döntés, amit hozhatsz, az az, hogy a mikróba teszed! Amíg meleg, a tésztája leginkább a gumihoz hasonlít majd, ha pedig kihűl, rágós és szikkadt lesz. Igazán kár így tönkretenni ezt a fogást! Sajnos a sütőben sem számíthatsz sokkal jobb eredményre, ha viszont lassabb tűzön, egy tapadásmentes serpenyőben melegíted át újra a pizzaszeleteket, a lehető legközelebb juthatsz a friss pizza-élményhez.

pizzaLeveles zöldségek

Általánosságban igaz, hogy a zöld leveles zöldségek ( de még a spárga, valamint a zellerszár) nagyobb mennyiségben tartalmazhatnak nitrátmolekulákat, amiktől alapesetben nem kell tartanod, ám a mikrohullámú sütőben lévő sugárzás átalakíthatja azokat, és jelentős mennyiségben fogyasztva akár problémákat is okozhatnak. Hogy biztosra menj, ezeket a zöldségeket a legjobb úgy hasznosítani a konyhában, hogy a jó öreg tűzhelyet vagy sütőt hívod inkább segítségül a mikró helyett! 

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top