Lauren, egy felkapott melbourne-i étterem pincérnője ugyanúgy végezte a munkáját, mint ahogy szokta, amikor az egyik asztalánál valami váratlan történt: a vendég 10 000 dollár (körülbelül 1,7 millió forint) borravalót adott – írta meg a Daily Mail.
A négyfős asztal társasága egyébként 500 dollár (közel 150 000 forint) értékben fogyasztott. A pincérnőként dolgozó diáklány nem is akarta elhinni, hogy ennyi pénzt kap, ezért hangosan felolvastatta a vendéggel a számot. A kriptovalutákkal foglalkozó üzletember azonban komolyan gondolta a felajánlást, sőt még azt is kikötötte, hogy legalább a pénz 70 százalékát a lánynak kell megkapnia. Erre azért volt szükség, mert normális esetben a pincérek az étteremben összeadják, majd egyenlő arányban elosztják a kapott jutalmat.
De a többiek sem jártak rosszul: együtt háromezer ausztrál dollárt (nagyjából 700 ezer forintot) kaptak. Az étterem személyzete fél órán át „tiszta sokkban volt”, miután a csoport távozott – mondta az étterem egy másik pincérnője a lap szerint.
Az étterem tulajdonosa, Jamie McBride is örömmel nyugtázta a meglepő ajándékot, a Daily Mailnek elmondta, hogy különösen büszke a munkatársaira, akiknek a szorgalmát így ismerték el.