Úgy tűnik, hogy Jamie Olivernek kihívója akadt, méghozzá nem más, mint a fia, Buddy személyében. A séf egy főzős videót osztott meg a srácról – feltehetőleg egy két évvel korábban rögzített felvételt, ugyanis Buddy most 12 és a videón 10 szerepel -, ahol az ifjabbik Oliver egy gyors, tonhalas tésztát készít, amit szuperkönnyűnek és finomnak aposztrofált. A fiú ugyanolyan ügyesen – ha nem ügyesebben – bánik a késsel, mint híres apukája, és láthatóan a kamerától sem jön zavarba, lelkesen magyaráz a főzésről, ahogyan azt az édesapjától megszokhattuk.
Jamie Oliver egyébként a múlt heti half term kapcsán – iskolai szünet Angliában – osztotta meg a videót, ahol viccesen azt is megjegyzete, hogy Buddy a tészta szeretetét láthatóan az apjától örökölte. A videó a rajongók tetszését is elnyerte, egyikük ezt írta:
„Azt hiszem, az apja nyomdokaiba léphet, de a saját stílusával. Tetszik!”
Míg egy másik felhasználó szerint: „Te határozottan az apád fia vagy.”
Volt, aki megjegyzete, hogy jobban tud a késsel bánni, mint a legtöbb felnőtt, sőt, az egyik Instagram felhasználó azt írta, egy mini Jamie, aki pont ugyanolyan természetes. Utóbbi azért is érdekes, mert Buddy állítása szerint még sosem készítette el egyedül ezt a fogást, mégis olyan, mintha ösztönösen jönne neki az egész.
Ha pedig már kellőképpen felcsigáztunk, akkor nézd meg a videót, és mentsd el a receptet későbbre!