nlc.hu
Gasztro

Kipróbáltuk Gordon Ramsay rántotta receptjét

Életünk legkrémesebb rántottáját Gordon Ramsay-nek köszönhetjük

Gordon Ramsay rántottájához csupán egy edény szükséges, és még csak nem is serpenyőben készül. Így készíti a rántottát a Michelin-csillag halmozó sztárséf!

Ki mire esküszik, ha tojásreggeliről van szó? Nagy klasszikus az omlett: a lepényszerűen sütött tojás is lehet (felül) krémes, és prímán lehet akár szendvicsbe is hajtogatni. A rántotta ezerféleképpen készülhet: egy jó parasztrántottába kolbász és szalonna is kerül, az agglegényrántottába pedig még krumpli is. A kérdés azonban most nem az, hogy mivel dúsítsuk a tojásokat, hanem a készítés technikája.

Gordon Ramsay rántottájának állaga teljesen más, mint ahogyan a legtöbbünk készíti. Abban bizonyára egységesek az álláspontok, hogy a gumis állagúra túlsütött, kiszárított, darabos rántotta nem a legideálisabb. Az viszont már megosztóbb kérdés, hogy mennyire maradhat lágy, nyálkás a tojás, tehát mennyire süssük át.

Úgyszintén más lesz a rántotta textúrája, ha folyamatosan „megtörjük” sütés közben, vagy kicsit omlettszerűen hagyjuk jobban megsülni az alját, és utána törjük át a fakanállal (vagy szilikonlapáttal).

Gordon Ramsay és egy kisfiú versenyző a Master Chef Junior műsorban

Gordon Ramsay a Master Chef Junior műsorban / Fotó: FOX, Getty Images

Keverőtál nélkül

Az első mozdulatunk elővenni egy mélytányért vagy keverőtálat, ha rántottát akarunk sütni. Beleütjük a tojásokat, és sózzuk, borsozzuk. Nos, nem minden iskola tanítja ezt így.

Ramsay a klasszikus francia konyhaművészetet tanulta meg fiatalkorában, erről tanúskodik a tojásrántottája is.

A franciák lágy textúrájú rántottájának állaga az igazi olasz, krémes rizottóéra emlékeztet – és a lehető legtávolabb áll a darabosra tört, túlsült verzióktól.

Krémes, francia stílusú rántotta

Krémes, francia stílusú rántotta / Fotó: PeteerS, Getty Images

Ha szeretnénk zöldségeket enni a rántottához, kövessük a séf módszerét, aki külön pirít gombát és paradicsomot hozzá, és mellé tálalja. Így a további hozzávalók nem módosítják a tojás állagát.

Lényeges, hogy csak a főzés legvégén fűszerezi, előtte nem kerül bele só és bors. Ramsay szerint a sózás-borsozás késleltetése akadályozza meg, hogy vizes állagú, elszürkült rántottát kapjunk.

Még istenibb lesz az íze, ha az elkészültekor egy kis sajtot reszelünk rá vagy apróra vágott, pirított szalonnával szórjuk meg a tetejét.

Gordon Ramsay francia stílusú rántottájának trükkjei:

  • Serpenyő helyett vastag aljú és magas falú fémedényt használ a séf. (Mi használhatunk serpenyőt is!)
  • NEM felforrósított zsiradékra és serpenyőbe rakja a tojásokat, hanem a hideg edénybe.
  • NEM veri fel a feltört tojásokat, egyben kerülnek az edénybe.
  • A vajjal együtt melegíti fel az edényben a tojásokat.
  • A tűzről többször lehúzva keveri fel a tojásokat rántottává.
  • A rántotta akkor készült el, ha lágy, a kenyéren krémesen (de nem elfolyósan!) elterülő, egyenletes állagot kapunk.

Mi a szerepe a végén a tejfölnek vagy crème fraîche-nek a rántottában?

Ezzel az okos technikával a sütés végén egy kicsit lehűtjük a tojásokat, megállítva a főzési folyamatot. Ezzel egyúttal krémes, könnyű állagúvá tesszük a rántottánkat. Tejföl vagy crème fraîche híján tejszínnel is helyettesíthetjük.

Ramsay olívaolajon pirít egy serpenyőben két nagy fej gombát, valamint koktélparadicsomokat fonnyaszt a rántotta mellé. Az elkészült tojást kovászos kenyérből készített pirítóson tálalja.

Hozzávalók:

  • 3 tojás (Gordon Ramsay biotojást használ)
  • Egy púpozott evőkanál vaj
  • Egy evőkanálnyi tejföl vagy crème fraîche
  • Metélőhagyma (ennek híján újhagyma) ízlés szerint
  • Só, bors

Elkészítése:

  • A hideg edénybe helyezzük a tojásokat és a vajat.
  • Nagy lángon intenzíven kevergessük 30 másodpercig, majd húzzuk le a tűzről.
  • Ne hagyjuk abba a keverést, keverjük tovább 10 másodpercig.
  • Tegyük vissza a tűzhelyre, és további 30 másodpercig keverjük, majd ismét húzzuk le a tűzről.
  • Összesen 3-4 alkalommal ismételjük meg a műveletet, de 3 percnél tovább ne tartson ez a metódus.
  • A végén keverjünk bele egy kis tejfölt vagy crème fraîche-t, az apróra vágott metélőhagymát, valamint sózzuk, borsozzuk.
  • Azonnal fogyasszuk, tökéletes napindítás!

Ha meg is néznéd a mestert munka közben!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top