nlc.hu
Gasztro
Medvehagyma szedése

Medvehagymaszezon! Csak nem védett helyeken és mennyiségi korlátozással szedhető

Engedély nélkül nem szedhető egy bizonyos mennyiségnél több medvehagyma.

A medvehagyma levele saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben és kizárólag nem védett területeken gyűjthető – hívja fel a figyelmet a gyógynövény szezonjának kezdetén a Mecsekerdő Zrt.

A pécsi székhelyű állami erdőgazdálkodási társaság az internetes honlapján megjelent felhívásban közölte: a napokban vegetációnak indult medvehagyma hamarosan ellepi az ország legismertebb medvehagyma-termő területét, a Mecseket.

A tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagymaillatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövényt előszeretettel szüretelik az erdőjárók, azonban a gyűjtést a jogszabályok értelmében csak korlátozott mennyiségben és területen lehet végezni – hívták fel a figyelmet.

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény értelmében állami erdőben – nem védett területen – csak az egyéni szükségleteinek megfelelő, azaz naponta személyenként két kilogrammnyi gomba, gyógynövény – így a medvehagyma levele – gyűjthető külön engedély nélkül.

Közölték: amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván gyűjteni a – hegyek középső és magasabb régióiban, lombos erdőkben, főként a bükkösökben, a hűvösebb északi oldalakon, völgyekben előforduló – növény leveleiből, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. A Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, online árverést követően.

A tájékozódást és a különböző besorolású területek azonosítását a Mecsekerdő honlapján, a www.mecsekerdo.hu oldalon közzétett, nagyítható térkép segíti.

A medvehagymagyűjtés során nem árt arra sem figyelni, nehogy gyöngyvirágot szedjünk helyette.

(MTI)

medvehagyma

Medvehagyma (Fotó: MTI/Varga György)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top