Lekváros bukta… Akinek anyukája vagy nagymamája húzott már elő a sütőből a szeme láttára egy tepsi frissen sült, illatosan gőzölgő, forró buktát, annak ez az érzés: maga az otthon. Alighanem vasárnap van, mindenki ráér, mindenki otthon van, béke honol, és akkor, mint megállapodásra a pecsét, megérkezik a forró bukta.
Természetesen azonnal rá akarja vetni magát mindenki, de szól az atyai intelem: ne egyétek forrón, mert megfájdul a hasatok! És ha ez nem lenne elég, a forró lekvár megégeti a szájatokat. Természetesen egyik is, másik is megtörténik, mert ki tud ellenállni az illatozó süteménynek, sőt, mindezek mellé anyu némi égési sérüléseket is összeszed az ujjbegyein, mert nem bírja nézni a gyerekek türelmetlenségét és gyorsan tálba szedi a buktát, hogy gyorsabban hűljön. Veszélyes dolog a bukta, mint minden jó dolog az életben.
Az alsó sorban történt egy kis lekvárbaleset. Egyébként isteni finom bukta lett. (Fotó: Belső Olga)
Egyébként meg csak egy jó kis kelt sütemény. Nem tudom, más hogy van vele, én a magam részéről életem végéig ellennék cukrászsütemény nélkül (azt csak készíteni szeretem), de a péksütemények, a foszlós, illatos kalácsok a gyengéim. A bukta is egy ilyen kalács, klasszikus kelt tészta, tejjel, vajjal, belül pedig lekvárral.
Lekvárkérdés
Na igen, a lekvár. A buktába nem akármilyen lekvár illik, hanem speciális fajta kell. Jó sűrű, olyan, ami nem folyik ki. Gyerekkorunkban lehetett kapni a hitlerszalonna névre hallgató élelmiszeripari rémálmot, amit tömbben árultak és többé-kevésbé gyümölcsíze volt. Ezzel töltötték az ipari buktákat, például azokat, amiket az iskolai uzsonnára kaptunk. Szerettük. Mondjuk nem is lekváros buktának hívták, hanem ízesnek, és ez mindent elárul a minőségéről, de a kedvünket nem rontotta el.
Hitlerszalonnát anyukám sosem vett, mert volt otthon rendes lekvárunk, ő tette el nyáron, gyümölcstartalma kb. 70 százalékos volt, a fennmaradó rész cukor. Kivéve persze a szilvalekvárt, mert abba nem kell cukor, viszont kőkemény. Na, ez való a buktába.
A másik lehetőség meg az a lekvár, aminek az üvegjére már nem jutott csavaros tető, így celofánnal lett lezárva. A celofán átereszti a nedvességet, mármint kifelé, ennek köszönhetően a celofános lekvárok egy idő után besűrűsödnek, majd belekövülnek az üvegbe és egészben lehetne kiemelni belőle, feltéve, hogy kiférne a száján. Így inkább felvágjuk, úgy emeljük ki a szilárd lekvárdarabokat. Ez is tökéletesen megfelel a buktába.
Semmiképpen se tekintsük ezt a lekvárt csökkent értékűnek: ellenkezőleg! A buktába szilárd, sőt, hő hatására is katonásan álló lekvárra van szükség, különben sütés közben kifolyik, vagy megrepeszti a tésztát. Sőt, jó eséllyel bele se tudjuk csomagolni rendesen, mert már formázáskor meggyűlik vele a bajunk. Egy szó mint száz: szerezzünk kemény lekvárt, anélkül kissé ügyefogyott lesz a buktánk (ami a világon semmit sem ront az élvezeti értékén).
Lekváros bukta recept
Vaj helyett természetesen margarinnal, sőt disznózsírral is lehet készíteni. Kacsazsírral ne kísérletezzünk, nem véletlenül egészségesebb a zsírsavösszetétele, emiatt egészen más az állaga. Nem alkalmas ebbe a péksüteménybe.
Ennyi lekváros bukta lesz fél kiló lisztből. (Fotó: Belső Olga)
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 2 dkg élesztő
- 1 tojás
- 3 dl tej
- 6 dkg vaj vagy zsír margarin
- 5 dkg cukor
- csipet só
- 25 dkg lekvár
Elkészítés:
- A tejet meglangyosítjuk, és nagyjából a felébe belekeverjük az élesztőt egy kiskanál cukorral. Megvárjuk, míg felfut.
- Közben egy tálba mérjük a lisztet, beletesszük a sót. A tojást elhabarjuk, félreteszünk belőle egy keveset a kenéshez, a nagyobb részét pedig kikeverjük a cukorral majd elkeverjük a tejjel.
- A lisztbe beleöntjük a felfuttatott élesztőt és a tojásos keveréket, és előbb fakanállal, majd a kezünkkel elkezdjük keverni, majd dagasztani. Kivéve, ha dagasztógéppel dolgozunk, mert akkor csak úgy beleöntjük a folyadékokat a lisztbe, a többit megoldja magának.
- Végül, amikor már jól összeállt a tészta, hozzáöntjük az olvasztott zsiradékot, és azt is beledagasztjuk. Amikor felvette az összes vajat, gombócot formálunk belőle, letakarjuk egy konyharuhával és félretesszük megkelni.
- Amikor duplájára kelt, kinyomjuk belőle a levegőt, majd kilisztezett deszkára fordítjuk a tésztát és kinyújtjuk kb. 1 centiméter vastagra. Kb. 10 centiméteres négyzetrácsot vágunk bele (felvágjuk hosszában és keresztben is 10 centinként) és mindegyik négyzet közepére elhelyezünk egy darab, kb. kiskanálnyi lekvárt és belecsomagoljuk. A hajtások-illesztések alul legyenek.
- Kivajazott tepsibe tesszük, szorosan egymás mellé, majd ismét kelesztés következik. Amikor szépen megnőttek, megkenjük a tetejüket a megspórolt tojással, majd 170 fokos sütőben készre sütjük. Akkor jó, amikor szép, aranybarna a teteje.
Kisülés után kis ideig önuralmat gyakorlunk, majd rávetjük magunkat, széttépjük és felfaljuk mind. Na jó, lehet kulturáltan kis intézni, de azt nem nagyon értem, hogy lehet megállni.
