Idén is megrendezték a Konyhakiállítást, amely keretében immár 16. alkalommal mutatja be 100 kiállító 8 ezer négyzetméteren a konyhabútorok, gépek és újdonságok sokaságát a Budapest Sportarénában február 27-e és március 1-je között. A kiállítás első napján az IKEA svéd reggeli és kerekasztal-beszélgetés keretében osztotta meg legfrissebb (IKEA Főzés&Étkezés) kutatásának meglepő eredményeit.
A beszélgetésen Dobó Ági moderálásával Fuller Bianka pszichológus, Rimóczi Zsófi tartalomgyártó és Tokaji Tamara kommunikációs koordinátor vették sorra a felmérés eredményeit. Az eseményre mi is ellátogattunk, és érdekes, meglepő, olykor azonban egyenesen nyugtalanító adatokkal szembesültünk.
A Konyha Kiállításon szó esett a magyarok étkezési szokásairól is (Fotó: GettyImages)
Étkezési szokások: ágyban evő nemzet vagyunk
„Mi, magyarok ágyban evő nemzet vagyunk, az átlaghoz képest sokkal inkább a hálószobában étkezünk” – kezdte a kutatás első eredményeivel Tokaji Tamara, a bútoráruház képviseletében. Hogy mit jelent ez pontosan? Míg globálisan az emberek 4 százaléka szokott rendszeresen az ágyban vacsorázni, addig nálunk ez az arány ennek egyenesen a duplája: 8 százalék. A felmérésből pedig az is kiderült, hogy míg más országokban jellemzően a közös reggelizés és a nap közös indítását tartják fontosnak, addig a magyarok 60 százaléka közös étkezések terén elsősorban a vacsorát részesíti előnyben.
Fuller Bianka pszichológus szerint az eredmény hátterében elsősorban feszített mindennapjaink állnak. A pörgős hétköznapokon ugyanis számos szabályhoz kell alkalmazkodnunk, ez pedig mentális kapacitást igényel. A nap végén, fáradtan pedig hajlamosak vagyunk rá, hogy inkább a kényelemre és komfortra szavazzunk. Ezt hozza el sokaknál a terített asztal helyett a kanapé vagy akár egyenesen a hálószoba. „Amikor az ember már a nap levezető rituáléját tartja, gyakran kikönnyíti azt. Ha megengedjük magunknak, hogy nem terített asztalnál étkezünk, az egyfajta jutalom számunkra. A jutalom pedig jól tud esni. Hogy ez rendben van-e? Az saját szabályrendszerünktől függ és egyéni megegyezés kérdése” – fogalmazott.
Tévé és telefon a főszereplő az étkezéskor
A kutatásból az is kiderül, hogy legtöbben tévét nézünk vagy a telefonunkat nyomkodjuk étkezés közben. Az információ nem túlzottan meglepő, az viszont már annál inkább, hogy csupán a megkérdezettek 7 százaléka jelölte meg, hogy készülékektől mentesen szokott ebédelni vagy vacsorázni. 19 százalék pedig azt is hangsúlyozta: naponta szembenéz azzal a problémával, hogy egyáltalán minden generáció közösen tudjon leülni az asztalhoz.
A jelenség pedig nemcsak azért problémás, mert a kapcsolódás rovására megy, hanem azért is, mert a látszat ellenére komoly mentális és idegrendszeri terhelést jelent. Nem véletlen, hogy az úgynevezett mindfull-evés létező gyakorlat. Ha ugyanis minden érzékszervünkkel megfigyeljük és „megéljük” az ételt és a falatokat, az az idegrendszert is megnyugtatja. „A telefon ezzel szemben az idegrendszert kimeríti még akkor is, ha átmenetileg dopaminlöketet ad” – emeli ki a pszichológus, aki szerint különösen a gyerekek számára jelent mindez veszélyt.
z emberi kapcsolódás, a másik hangja, mikrorezdülései és mimikája szinte teljesen a háttérbe szorul, ha valamilyen képernyőre figyelünk a közös étkezéskor. Pedig valójában legfontosabb szükségleteink egyike az emberi kapcsolódás. „Sok kutatás igazolja, hogy 12-13 éves kor alatt az idegrendszeri fejlődésre negatívan hat a képernyőhasználat” – teszi hozzá a pszichológus.
Fotók a 2026-os Konyhakiállításról:
7 fotó
A fiatalok legjobban a hallgatásra vágynak
Míg a milleniálok és idősebb korosztály fókuszában azért még továbbra is a beszélgetés áll étkezés közben, és szeretjük megosztani ilyenkor napunkat, terveinket, addig a Z generáció tagjainak már 37 százaléka voksol sokkal inkább filmekre és közösségi médiára ehelyett. 13 százalékuk pedig kifejezetten azt preferálja, hogy lehetőleg inkább senki ne is szóljon hozzájuk.
A pszichológus szerint azonban létezik megoldás. Ez pedig elsősorban nem a tiltás, hanem a jutalmazás. „Ameddig nincs kecsegtető alternatíva, addig nehéz kizökkenteni az embert a telefon bűvköréből. Azt azonban magunkkal szemben és a gyerekekkel szemben is megtehetjük, hogy valamilyen jövőbeli jutalmat helyezünk kilátásba. Még csak nem is kell nagy dologra gondolni ilyenkor, elég akár egy-egy apróság is. Ezzel a módszerrel megtanítjuk az agyunkat, hogy megéri félretenni a telefont” – említette lehetőségként.
A képernyőhasználat problémája mellett legalább ennyire aggasztó képet fest, hogy még ma is mennyire szorongunk az otthoni vendéglátástól. Számos ponton küzdünk félelemmel: helyhiánnyal küzdünk, tartunk tőle, hogy nem ízlik a vendégeknek az általunk készített étel, vagy akár az otthoni körülményeinket szégyelljük mások előtt. Tokaji szerint a magyarok 34 százaléka emiatt inkább a barátait sem hívja át magához.
Rettegünk attól hogy vendégeket hívjunk
A félelmek és szorongások oka generációnként jelentősen eltér. Egyes generációk nőtagjai azért érzik hatalmas tehernek a vendéglátást, mert szinte minden feladat rájuk hárul, sokszor még szinte az asztalhoz sem ülnek le. A fiatalabb korosztály pedig egészen mással küzd a pszichológus szerint.
„A social médiában nevelkedett generációk a társadalmi nyomástól szoronganak. A közösségi médiában látott terítékek és ételek óriási teljesítménykényszert jelentenek, pedig a valóságban az esetek nagy részében nem az a norma, amit ezeken a felületeken látunk” – fogalmazott. Az önértékelést mégis teljesítményünktől tesszük gyakran függővé: ha helytállok, akkor rendben vagyok, de ha nem, akkor valami baj van velem.
Maradékmentésből viszont kiválóak vagyunk!
És hogy van-e bármi, amire a kutatás alapján mégis büszkék lehetünk? Nagyon is! A megkérdezettek 29 százaléka nem nyűgnek vagy képtelenségnek, hanem valóságos kreatív kihívásnak tekinti a maradékmentést. A hűtőt kinyitva kifejezetten sokan érzik probléma helyett lehetőségnek azt, hogy az otthon lévő alapanyagokból alkossanak. Igaz, egyúttal bevállalósabbak is vagyunk a globális felmérésekhez képest. Jóval többen legyintünk ugyanis a szavatossági idők dátumára, mint ahogyan sok más országban teszik.
