A házi reszelt torma, jegyezzük meg jól, nem étel és nem ízesítő, hanem az ünnep maga. Ahogy a Fülöp-szigeteken minden évben önként és rituálisan keresztre feszítteti magát egy-egy fanatikus katolikus, Krisztus kínhalálára emlékezve, úgy a magyar háziasszonyok nekiállnak tormát reszelni.
Nem, egyáltalán nem blaszfémia ez a hasonlat. Aki reszelt már otthon tormát, az tudja, hogy miről van szó (és nem biztos, hogy még egyszer hajlandó erre adni a fejét.) Aki meg még nem reszelt, mert minek is tenne olyat, hiszen a boltok tele vannak jobbnál jobb, üveges reszelt tormával, az tényleg csak szent borzadállyal nézi, hogy vannak, akik bevállalják ezt az extrém sportot.
Lényegében két oka lehet annak, ha az ember otthon nekiáll húsvétra tormát reszelni (leszámítva a rituális kínt), ez pedig vagy az, hogy kiürült a kisbolt és a tormának is hűlt helye, a másik meg az, hogy a kertben bokrokban nő a torma, minek adjunk érte pénzt? Mindkettő méltányolható indok, mondhatni, a szükség visz rá – hobbiból az ember ilyet nem csinál.
A tormareszelés ugyanis fáj. Nem kicsit, nagyon. Azt már mindenki fejből fújja, hogy az erős paprikának a csípős anyaga a kapszaicin, most pedig megtanuljuk, hogy a torma mitől csíp olyan brutálisan. Az anyag neve: allil-izotiocianát. Szerencsére a wasabi és a mustár is ettől csíp, így rögtön három legyet ütöttünk egy csapásra.
Nos, ezt az allil-izotiocianátot kell kicseleznünk valahogy, másképp nincs esélyünk rá, hogy győztesen kerüljünk ki a küzdelemből. Könnyek és egyebek árán, de többé-kevésbé azért mégiscsak győztesen. Tekintve, hogy lett torma a sonkához.
Húsvéti terített asztal. (Fotó: Bogdan Kurylo, Getty Images)
Szóval, az allil-izotiocianát (végül csak megtanuljuk a nevét) legyőzéséhez két módszert vetünk be: az ellenfél meggyengítését, majd pedig az izolálását. Elsőt úgy hajtjuk végre, hogy miután meghámoztuk a tormagyökeret, elegánsan beejtjük egy tál hideg vízben, és ott is hagyjuk úgy egy órára. Arra számítunk, és okkal, hogy a jeges fürdőtől megszelídül valamelyest a torma.
Innentől nincs mit tenni, egy életünk, egy halálunk, reszelünk. Vagyis nem biztos, hogy reszelünk, mert abba azért még így is belehalnánk, szóval elővesszük a húsdarálót, ha van. Még jobb, ha a késes aprítót, vagy a robotgép reszelőjét vesszük elő, azzal ugyanis nemcsak gyorsabb a művelet, de mégiscsak zárt térben ereszti ki az… allil-izotiocianátot a torma. Ezt hívtuk fentebb izolációnak.
Mindezekkel együtt okosan tesszük, ha nem bent a konyhában végezzük el a torma aprítását, hanem kint a teraszon. Vagy legalább kitárt ablakok mellett. Nem túlzok, egy cseppet sem. Akár kint, akár bent darálunk, mindenképpen legyen rajtunk egy oldalt jól záródó úszó- vagy búvárszemüveg, az arcunk elé pedig kössünk kendőt, mint a banditák, vagy vegyünk fel egy FFP2-es maszkot, ami még a régi covidos időkből maradt meg. Ott lesz valahol a fiókban, hidd el, érdemes rászánni azt a pár percet a megkeresésére.
Most pedig, hogy sikeresen mindenkit elijesztettem az otthoni tormareszeléstől (higgyétek el, tudom, miről beszélek), vagy épp ellenkezőleg, kíváncsivá tettem a kihívásokat kedvelőket, jöjjön a recept, ami viszont már ék egyszerűségű:
Ecetes reszelt torma házilag
Ezt a reszelést nem kell szó szerint venni, ahogy fentebb is írtam.
Torma egészben és reszelve. Neked is csavarja az orrod? (Fotó: eskymaks, Getty Images)
Hozzávalók:
- fél kiló tisztított torma
- 2,5 dl víz
- 1 dl 10%-os ecet
- 2 evőkanál cukor
- 1 teáskanál só
Elkészítés:
- A tormát megmossuk és zöldséghámozóval meghámozzuk. Nagyjából feldaraboljuk és betesszük egy tál hideg vízbe. Ott is hagyjuk egy órára.
- Lehetőleg kint a teraszon berendezzük a műveleti helyszín. Úszószemüveget és maszkot húzunk, majd a tormát lereszeljük sajtreszelőn, átdaráljuk húsdarálón vagy felaprítjuk robotgéppel. Én az utóbbit ajánlom. Nyitáskor elmenekülünk, hagyjuk szellőzni.
- Úgyis dolgunk van a konyhában: összeforraljuk a felöntőlé hozzávalóit: a vizet, az ecetet és a cukrot. Nem kell túlzásokba esni, lényeg, hogy a kristályok feloldódjanak.
- Visszamerészkedünk a tormához, beleforgatjuk a sót, hagyjuk még öt percig békén, majd felöntjük a lével. Szintén összeforgatjuk, majd tiszta üvegekbe szedjük. Egy óra múlva óvatosan megkóstoljuk, hogy stimmel-e az ízesítés. Ha nem, dolgozunk még rajta: teszünk bele cukrot, sót vagy ecetet ízlés szerint.
Én megromlott tormát még nem láttam, a három éve készített üveg még mindig ott csücsül a hűtő ajtajában és kiváló egészségnek örvend, pedig tartósítószert biztos nem látott. Valószínű, az allil-izotiocianáttól még a penészgombák is rettegnek.
