A Kovács család 35 hektáros gazdasága – ahol tizenkét lovat, hat kecskét, tizenegy birkát és három marhát tartanak – két kecskével indult. Történt ugyanis, hogy a négy gyermek közül a második fiúnak nagy volt az orrmandulája, nem hallott rendesen, állandóan folyt az orra. Az éveken át tartó gyógyszeres kezelés sem használt, ezért egy idős fül-orr-gégész professzor azt tanácsolta, adjanak neki kecsketejet. Hitték is meg nem is, végül kipróbálták. Néhány nap múlva megszűntek a tünetek. A közeli gazdaságból nehézkes volt minden nap tejet hozni, ezért vettek két kecskét, sőt, egy vágóhídra szánt szamarat is. A két nagyobbik fiú szamárháton tanult lovagolni, de egy idő után lovat szerettek volna… A legtöbb lovuk mentett, öreg, beteg jószágként került a házhoz, ezért az állatorvos mindennapos vendég volt náluk. Egyszer azt tanácsolta a doktor a családfőnek, Ferencnek, hogy az istálló helyett tartsák kint a legelőn az állatokat, hogy megerősödjön az immunrendszerük.
„Sok álmatlan éjszakám volt, amikor kikerültek a lovak – meséli Ferenc. – Ha esett az eső, kint áztam velük, egyszer, amikor odébb raktam a villanypásztort, belém csapott a villám, de látni akartam, hogy nincs bajuk. Aztán kiderült, hogy nekik szabadon a legjobb.”
Fotó: Neményi Márton
Városból tanyára
Bár a ház asszonya, Beáta egy egri társasházban nőtt fel, gyerekkora óta, ha csak tehette, lóközelben volt. Családjával és barátnője szüleivel évekig a Bükkben nyaraltak, ahol a csikósok megengedték a lányoknak, hogy felüljenek a lóra, Beáta pedig később lovasiskolába is járt. Ferenc karosszérialakatosnak tanult, később autórestaurátor lett, majd márkaszervizben dolgozott, de egy súlyos balesetben mindkét válla lebénult. Felépülése után régészekkel közösen bútorgyártásba kezdett, külső és belső építészeti munkákat is vállaltak, de „behúzták” a céget egy lánctartozásba, így mindenüket elvesztették. A család Egerből Szarvaskőbe költözött egy erdőszéli házba, amit még Beáta édesapja építtetett, és elhatározták, hogy onnantól kezdve csak a családnak élnek.
Fotó: Neményi Márton
„Amikor az embernek gyerekei születnek, mindenből a legjobbat szeretné adni nekik. Aztán rájön, hogy lehetetlen – magyarázza Ferenc.
A természet a maga letisztultságával sok mindenre megtaníthatja őket, ezért lett tanyánk.
Rengeteg előnye van annak, hogy a gyerekek állatok mellett nőnek fel. A lovak viselkedése, hierarchikus berendezkedése jól szemlélteti a munkamegosztást, így a gyerekek ösztönösen magukba szívják ezt a fajta életmódot. Emellett megtanulnak gondoskodni róluk, nevelni, együtt élni velük, és mivel az állataink életciklusa jóval rövidebb, mint az emberé, tudják, hogy a halál az élet szerves része, így könnyebben el tudnak búcsúzni tőlük.”
Fotó: Neményi Márton
Egységben az erő
A család négy gyermeke ahol tud, segít a gazdaságban. Még a legkisebb fiú, az ötéves Matyi is szorgoskodik az állatok körül, szabadidejében pedig szívesen lovagol Robi nevű póniján.
A legidősebb fiú, a húszéves Gergely mezőgazdasági gépésznek tanul a Nyíregyházi Egyetemen, de hétvégente, ha ráér, ott segít, ahol kell; tehenet fej, takarmányt hord, szervizeli az autókat.
Az egyetlen lány, a tizennégy éves Luca reggelente öt órakor kel, mert akkor szeret tanulni, zongorázni, mellette megeteti a család tizenegy kutyáját, a cicáját, és a teknőseit is.
Fotó: Neményi Márton
„Négyéves korom óta versenyszerűen énekelek, az országos versenyekre most már apa is elkísér, neki is nagyon szép hangja van – meséli. – Hétköznap szolfézsra és zongoraórára járok, de játszom furulyán és fuvolán is. Az állatok mellett a zene az életem. Nekem ez a természetes, hiszen a családban mindenki játszik valamilyen hangszeren. Iskola után és hétvégén megfejem a teheneket, kecskéket, ellenőrzöm, hogy a villanypásztornál nincs-e szarvas, őz, akik előszeretettel dézsmálják a lovaknak kitett abrakot. Imádok lovagolni. A lovam már nálunk született, mindenre, amit tud, én tanítottam, ezért nagyon különleges a kapcsolatunk. A házimunkába szívesen besegítek, rendszeresen takarítok és mosok.
Bár nem rajongok érte, de a szárítógépből is én pakolom ki a ruhákat, és hajtogatom őket szekrénybe, mert tudom, hogy anyunak ez nagy segítség, mivel hajnalban kel, és sokszor késő éjszakáig dolgozik.
A sorban a második fiú, a tizenhét éves Ádám nemsokára érettségizik. Ő is a Nyíregyházi Egyetem felé venné az irányt, közlekedésmérnöknek készül, de a pilótaképzőn is gondolkodik. Telente napi kétszer, autóval viszi a takarmányt az állatoknak. Lucernát, zabot, vagy ha nagy a hideg, árpát, korpát, kukoricát, darált cukorrépát kever össze a lovaknak, hogy nagyobb legyen az abrak tápértéke. Emellett szívesen besegít a tanyán használt kocsik, kisteherautók javításában, de ő aprítja és hordja a házba a télire való tűzifát is.
Fotó: Neményi Márton
„Míg a bátyámat a mechanika és a futóművek érdeklik, engem a karosszéria – meséli Ádám. – Szeretem szebbé, jobbá tenni a környezetemet, vagy a semmiből valami értékeset létrehozni. Nemrég segítettem egy ismerősünk romos házát felújítani. Öröm volt nézni, ahogy a régi, görbe falú, korhadt ablakos házikóból modern otthon lett. Van egy huszonöt éves autóm, ami csupa rozsda volt, de apával közösen rendbe hoztuk, most szebb, mint újkorában. Látom, hogy apukám, ha kitalál valamit, általában meg is valósítja, ami engem is alkotásra ösztönöz.”
Állatok a legelőn
Ferenctől megtudom, hogy az evolúció során a ló mint faj azért maradt fenn, mert nagyon gyorsan reagál a veszélyre. A huszárkönyv azt írja, hogy amíg az éles hallású huszár meghallja a zajt, addig a ló már nincs is ott. A kiváló reakcióidő mellett az izomzatuk is úgy van felépítve, hogy villámgyorsan el tudjanak menekülni, ez adja nekik a biztonságot, ezért egy szabadságra született lónak az istálló kínszenvedés. Körbenéz, és látja, hogy onnan nem tud elmenekülni, így félelemben éli le az életét.
Fotó: Neményi Márton
„Bár sokszor órákig keressük a lovakat hóban, fagyban, sárban, a villanypásztort napelemes rendszer biztosítja, amit gyakran javítani kell, vagyis rengeteg pluszfeladatot ró ránk ez a tartástechnológia, a lovak épsége, egészsége miatt mégis megéri – meséli Ferenc. – Emellett most bontott, ingyenesen megkapott építőanyagokból tejkonyhát építek, ahol majd a tehenek tejéből vajkrémet fogunk készíteni. Tíz évvel ezelőtt kidolgoztam egy újfajta technológiát, aminek a segítségével fölhabosítom a tejszínt, ennek hatására buborékok keletkeznek benne, amik nem engedik, hogy megkeményedjen a vaj. Így bármikor kiveszem a hűtőből, mindig krémes lesz. A család és a barátok kedvence a fokhagymás vajkrém, de csinálok metélőhagymásat, olívabogyósat, sőt, füstölt pisztrángosat is. Az édes változat vaníliával, csokival, mogyoróval készül a gyerekek legnagyobb örömére. Nálunk nincs szükség üveges mogyorókrémre, mert kakaóporból, tejszínből és cukorból pillanatok alatt elkészül a csokikrém egészséges változata. Jó, ha a gyerekek látják az alkotás örömét, és megtanulják, hogy szinte a semmiből kellő kitartással és szorgalommal értéket teremthetünk.”
Fotó: Neményi Márton
Ökoturizmus és lovasterápia
Ferenc a tanya körüli bokros teendői mellett lovasterapeuta és túravezetői képesítést szerzett, később Beátával együtt élményterápiás és élménypedagógiai tanfolyamokra jártak. Mivel a lovak szabadon vannak, nem sétalovaglást, hanem egész napos túrákat és élménypedagógiai foglalkozásokat szerveznek cégeknek, óvodás, iskolás csoportoknak. A természetkedvelő, lovagolni vágyó gyerekeket meg nyári tábor várja, aminek szervezésében a szülők mellett már Luca is aktívan részt vesz. Nemrég egy nemzetközi csoportnak biogazdálkodással és ökoturizmussal kapcsolatos programot szerveztek, ahova helyi, mézzel, sajttal és bio hústermeléssel foglalkozó gazdákat hívtak bemutatót, kóstolót tartani.
Ferenc fogyatékkal élőknek és pszichiátriai betegeknek is tart foglalkozást. Azért hozta létre a Mentál-Mankó Alapítványt, hogy a rászorulók ingyenesen járhassanak hozzájuk. „Szerhasználók, alkoholisták is jöttek már, volt, aki többszöri öngyilkossági kísérlettel a háta mögött – meséli.
Úgy vettem észre, ezek az emberek céltalanul élik az életüket, ezért kidolgoztam egy háromlépcsős, rövid, közép-, és hosszú távú célrendszert, amivel szép eredményeket értünk el.
Fotó: Neményi Márton
Beáta sem csak a gazdaságban tevékenykedik, hanem angol nyelvű szakfordítóként és zeneterapeutaként is dolgozik, szabadidejében pedig a miskolci kórház koraszülött részlegén gitározik a kisbabáknak és szüleiknek, támogatva ezzel a picik idegrendszeri érését, és a szülő-gyermek közötti kötődés kialakulását.
„Az élményterápiás programoknál sok a háttérfeladat. Én a rendezvények koordinálásában és a pályázásban, adminisztrációban segítek. Otthon a férjemmel felváltva főzünk, attól függően, kinek van több ideje. A nagyszülők sokszor vigyáznak a kisebbekre, a lányom az egri nagymamánál van délutánonként, amíg a különórákra vár, az anyósom is szívesen segít a ház körül, disznóvágáskor hurkát tölt – tőle tanultuk a mesteri fűszerezést is. Megnyugtató, hogy mindig van kire számítani. Azt látom, hogy a gyerekek minden helyzetben mernek felelősséget vállalni, talpraesettek, probléma esetén a megoldást keresik, ami nagyrészt az életmódunknak köszönhető. Sokszor felmerül, hogy a tanya fenntartása megér-e ennyi munkát, de a gyerekeket elnézve mindig arra jutunk, hogy igen.”
Fotó: Neményi Márton
Olvass többet a témáról a Zewa oldalán.