„Vállalom, hogy bevonom a gyerekemet a főzésbe”

A hétvégén bundás kenyeret készítettünk a lányommal. Pontosabban: ő készítette, most először. Eddig ugyanis az volt, hogy ha jött, hogy segít a főzésben, az körülbelül azt jelentette, hogy nézte, ahogyan én főzök, esetleg kevert kettőt az ételen, amikor az már a lábasban volt. Be kell, hogy valljam, ebben én is hibás vagyok, hiszen nem nagyon kapacitáltam. – Vigyázz, forró! Nem úgy kell! Hagyd, majd én csinálom.

Mondván: hiszen még csak ötéves…

Igen ám, csak eszembe jutott, mit mondogatott mindig az anyukám. Azt, hogy ő pontosan itt rontotta el. Kezdetben azért nem vont bele minket a házimunkába, merthogy még kicsik vagyunk hozzá, meg hát úgyis otthon volt gyesen, volt ideje rá. Később viszont, amikor visszament dolgozni, és nagyon is szüksége lett (volna) a segítségre, ráadásul már tinédzserek voltunk, beszállhattunk volna, az istennek se tudott minket rávenni. Merthogy nem szoktatott rá minket idejekorán.

Fotó: Profimedia

Úgyhogy akinek korainak tűnik az ötéves kor, gondoljon erre. Épp ideális kor az „idomításhoz”. Nem az itt a lényeg persze, hogy a gyerek valóban megfőzzön dolgokat, sőt, még csak nem is az, hogy főzni tanuljon. Az attitűdöt kell, hogy megszokja, azt, hogy közösen csinálunk valamit.

Sőt, ha együtt csinálunk valamit, úgy nemcsak könnyebb, de még szórakoztatóbb is. A végén pedig sokkal lelkesebben eszik majd azt a palacsintát, aminek ők keverték a tésztáját.

Úgyhogy a gyerek bundás kenyeret sütött. Vasárnap, ahogy kell, hogy bőven legyen rá idő. Igen, mellécsurgatta a tojást. Igen, majdnem odaégette. Igen, segíteni kellett. De micsoda különbség, hogy most én segítek neki! Utána persze boldogan újságolta mindenkinek, hogy ő készítette a reggelit. És remélem, ha nagy lesz, ebből nem az adódik majd, hogy az ő dolga reggelit készíteni. Hanem az, hogy ő is bevonja majd a saját gyerekeit abba, amit épp az egész családért tesz.

Úgyhogy elhatároztam:

vállalom, hogy amikor csak van rá idő, bevonom a gyerekemet a főzésbe.

Nem rendszeresen, nehogy megutálja, épp csak annyiszor, hogy még élvezze. Hogy megtanulja, mi mindenből áll össze az, hogy együtt szépen az asztalhoz ülhetünk.

Olvass többet a témáról a Zewa oldalán.