„12 évesen már úgy festettem, mint Raffaello” – világhírű képzőművészek gyerekkori zsengéi

Bármily meglepő, a mogorva, szakállas Michelangelo és az erősen kopaszodó, szenvedélyes dohányos Picasso is volt gyerek.

Szabó Sz. Csaba

Nincs általános érvényű szabály arra nézve, hogy a még kiforratlan, útját kereső tehetségnek legkésőbb hány éves korában illik nagy művésszé válnia: Monet például már jócskán elmúlt harminc (sőt inkább negyven), mikor talán legmaradandóbb műveit készítette, Van Gogh pedig konkrétan élete utolsó két évében, azaz 35 és 37 éves kora között festette életműve legjavát; ugyanakkor Michelangelo csupán 26 volt, mikor elkezdte kifaragni az itáliai reneszánsz egyik legikonikusabb és legmakulátlanabb mesterművét, a Dávid-szobrot (mondjuk az is igaz, hogy 29 múlt, mire befejezte). Szóval elég nagy a szórás.

Az viszont nagy általánosságban elmondható, hogy a rajztehetség, a kézügyesség és a vizuális érzékenység (persze csak ha van), már igen fiatalon meg szokott mutatkozni – még nem is feltétlenül párosul mellé kiforrott ízlés, látásmód, stílusérzék és technikai tudás. Meg hát nyilván az is nehezen eldönthető egy-egy gyerekrajz alapján, hogy kiből lesz világfordító zseni, és ki marad meg ügyes dilettánsnak. Úgyhogy most összeszedtük néhány megkerülhetetlen képzőművész gyerekkori zsengéit, hátha le lehet belőlük vonni valami tanulságot.

Albrecht Dürer

A német reneszánsz legnagyobb mestere, egyúttal a legismertebb magyar származású képzőművész, Albrecht Dürer, vagy ha úgy jobban tetszik, ifjabb Ajtósi Albert valósággal ontotta a saját magát ábrázoló festményeket és rajzokat , amit meg is értünk, hiszen rendkívül jó külsejű férfi volt, aki csigákban leomló hosszú hajával, finom metszésű arcával és átható tekintetével egészen úgy nézett ki, mint egy polgári eleganciával öltözködő Jézus Krisztus; erre a hasonlóságra az 1500-ban, 28 éves korában festett portréján játszott rá a leglátványosabban. Dürer igazi úttörőnek számít az önarckép műfajában: a flamand és német területen talán csak Jan Van Eyck előzte meg (már ha az a híres turbános portré valóban őt ábrázolja), az itáliai mesterek körében meg nem is nagyon volt divat az ilyesmi – a gyakorlat inkább az volt, hogy képmásukat diszkréten (vagy kevésbé diszkréten) odacsempészték valamely más témájú festményükre (mint mondjuk Raffaello az Athéni iskolára).

A festő ráadásul még igen fiatalon rákapott a dologra, ugyanis első önarcképét 1484-ben, alig 13 évesen rajzolta, mikor még ötvösmester édesapja műhelyében segédkezett. Bár emlékirataiban szerényen csak annyit ír a műről, hogy „ezt egy tükörből készítettem, amikor még gyermek voltam”, ez a korai önarckép egy igazi bravúrdarab, amely páratlan megfigyelőképességéről és merész, játékos kísérletezőkedvről tanúskodik.

Egy kis hazafias túlzással akár azt is mondhatnák, hogy az első igazi európai önarcképet egy magyar kisfiú rajzolta – ez pedig nem csekélység.

A 13 éves Albrecht Dürer önarcképe (Forrás: Wikipedia)

Michelangelo

Az itáliai reneszánsz magányos, önemésztő zsenije, Michelangelo Buonarroti mindössze 12 vagy 13 éves volt, amikor megfestette élete első olajképét, a Szent Antal megkísértését (amely az akkori ábrázolások alapján nem is egy klasszikus értelemben vett megkísértés volt, hanem inkább afféle démonok általi megkínzatás). A bámulatosan kidolgozott, vibráló színekben pompázó és irtózatosabbnál irtózatosabb szörnyeket felvonultató műalkotás értékét némileg talán csökkenti, hogy ez alapvetően egy másolat, ugyanis a Dürert is nagymértékben inspiráló német Martin Schongauer egyik rézkarca volt a minta, habár az ifjú Michelangelo némileg alakított azért rajta: az egyik halszerű démont például pikkelyekkel látta el, a háttérbe pedig az Arno folyó völgyét festette, noha maga a megkísértés egyébként az egyiptomi sivatagban történt. De hát ennyi művészi szabadság belefér, pláne ilyen poétikusan ifjú korban.

Michelangelo: Szent Antal megkísértése (Forrás: Wikipedia)

Paul Klee

A svájci születésű német festő, Paul Klee a Bauhaus egyik meghatározó figurája volt,ugyanakkor pedig egy csendes, tűnődő, érzékeny kívülálló, akinek művei csak nehezen sorolhatóak konkrét irányzatokhoz, így éppúgy tekinthető szürrealista alkotónak, mint kubistának vagy expresszionistának. Jellegzetes, gyermeki látásmódját, időnként már-már naivitásba forduló ártatlanságát még a legnehezebb időkben, a második világháború alatt is megőrizte – ahogy gondosan megőrizte gyermekkori szárnypróbálgatásait is, amelyeket még berni gyermekévei alatt készített, sőt ezek egy része még a catalogue raisonnéba (kb. átfogó, minden ismert művet tartalmazó életműkatalógus) is bekerült, ami egyébként nem volt szokás. Ilyen például a Hölgy napernyővel című ceruzarajz 1883-ból (vagy 1885-ből), ami pontosan az, mint aminek látszik: egy bűbájos gyerekrajz egy négyéves (vagy hatéves) kisfiútól.

Paul Klee: Hölgy napernyővel (Forrás: Wikipedia)

Picasso

A francia avantgárd spanyol nagyágyúja igazi csodagyereknek számított, és saját bevallása szerint soha nem készített hagyományos értelemben vett gyerekrajzokat, hanem már 12 éves korában úgy festett, mint Raffaello (amiben nyilván van némi ironikus tódítás is). Apja, José Ruiz y Blasco köztiszteletben álló rajztanár és – nem viccelünk – hivatásos galambfestő állítólag ünnepélyesen fel is hagyott a további alkotómunkával, mikor egyetlen fiúgyermeke 13 éves lett, mivel úgy érezte, hogy bőven elég egy művész is a családban. Legkorábbi fennmaradt műve, a tipikusan spanyol jelenetet ábrázoló és a maga nemében tényleg káprázatos Picadort a századforduló környékén, nyolc- vagy kilencévesen festette, anélkül, hogy bármiféle formális művészeti képzésben részesült volna korábban.

Picasso: Picador (Forrás: Wikipedia)

Salvador Dalí

A szürrealizmus későbbi botrányhőse és udvari bolondja, Salvador Dalí egy Barcelonához közeli spanyol kisvárosban, Figueres-ben nőtt fel, korai képein pedig többnyire a katalán tájat és a vidéki mindennapokat örökítette meg. Első ismert alkotását 1914-ben, alig tízévesen (de az is lehet, hogy négy évvel korábban) festette egy képeslap hátuljára; ez a Figueres látképe, amely még erősen magán viseli gyerekkori mentora és atyai jó barátja, az impresszionista Ramon Pichot hatását. Dalí a későbbiekben, fiatal festőnövendék korában is készített impresszionista beütésű képeket, és csak a húszas évei közepén kezdett rátalálni a szürrealizmusra, és ezzel együtt pedig a saját, összetéveszthetetlen stílusára.