Számtalan történet kering a régi mágusok szeánszairól. Az egykori papok a többszintű beavatási szertartásokon nemcsak a technikai tudást sajátították el, hanem kikezdhetetlenségüket és morális felkészültségüket is folyamatosan bizonyították. Miután úgy érezték mestereik, hogy képesek egyedül is boldogulni, következett a legutolsó beavatás, amely akár a halálukat is jelenthette. A végső próbatétel abból állt, hogy az összes tanonc felmászott egy magas hegy tetejére, és a mélybe vetette magát. Csak az a tanítvány ment át a vizsgán, amelyik ezután megjelent a szomszédos szirten. Ebből is látszik, hogy régen nem lehetett akárkiből mágus.
A mágiát aszerint, hogy jó vagy rossz célokra használják, fehér vagy fekete mágiának nevezik. Amíg egy tanítványból fehér köpenyes varázsló válik, addig nagyon sok próbát kell kiállnia, amelyek komoly önfegyelmet, lemondást és önfeláldozást kívánnak meg. Persze mindig akadnak olyanok, akik nem hajlandók végigjárni a lépcsőfokokat, és csaláshoz folyamodva a gyorsabb utat választják. Ők a beavatást általában tudatmódosítókkal élik át, és drogok segítségével olvassák ki a számukra fontos információkat az Akasha-krónikából, amelyről a mágusok azt tartják, hogy a világon létező összes információ egyidejűleg megtalálható benne – legyen szó múlt, jelen vagy jövő időről.
Gyógyítás testnedvekkel!
Manapság egyre többen tevékenykednek a mágia módszereit használva alternatív gyógyítóként. A kezeléshez a fizikai jelenléted sem szükséges. Persze jobb, ha a helyszínen vagy, de ha ez kivitelezhetetlen, akkor egy fénykép vagy a belső látásuk segítségével lekérik a fizikai tested negatívját, és az alapján diagnosztizálnak. Így a távollétedben megállapítják, hogy pontosan mi a bajod, majd elvégzik rajtad a kezelést. A mágus hitelességét egyébként úgy tudod ellenőrizni, ha a kezelés előtt rákérdezel a gyermekkori testi-lelki problémáidra. Mivel ezzel kapcsolatban nehéz lenne félrevezetni, könnyen leleplezheted a varázslót, ha mellébeszél…
A kezelés során használják például az idővel történő gyógyítást. Ennek az a lényege, hogy a fizikai sebeket a sérülést követő néhány órán belül eltüntetik. A mágusok úgy gondolják, hogy a trauma nem más, mint információ, amely egyik pillanatból átadódik a másikba, ezért ritkítják az időrácsot, majd visszamennek a keletkezés pillanatába, és semleges eseményt tesznek be a trauma helyére, végezetül pedig “visszasűrűsítik” az időt. Ezzel a technikával állítólag a fizikai sérülések eltüntethetők, ha a sebesülést követő néhány órán belül mágushoz fordulsz…
Sajátos módszerük a vizelettel gyógyítás. Ez úgy történik, hogy a páciens vizeletéből egy cseppet vízzel hígítanak, majd az ebből készült elegyet gyógyszerként fogyasztja a beteg. Gusztus kérdése, bár többen állítják, köztük hírességek is, hogy ettől gyógyultak meg, vagy őrizték meg a fiatalságukat…
Logikus, ha valaki embereket tud gyógyítani, akkor ennek az ellentétére is képes. Aki szakértője a mágiának, akár betegséget is okozhat kiszemelt áldozatának, vagyis nemcsak gyógyító energiákat küldhet a másik ember felé, hanem olyanokat is, amelyek megbetegítik. Körülbelül itt végződik a fehér és kezdődik a fekete mágia…
A szavak ereje és a voodoo baba
A legismertebb és a hétköznapokban is alkalmazott módszer a szómágia. Minél többször kimondunk valamit, annál valószínűbb, hogy az valóra válik. Aki nem hisz a varázslatokban, az is beláthatja, hogy ha másképpen nem, akkor önszuggesztiós módszerként biztosan működik a dolog. Beavatott emberek azonban használnak olyan szavakat, amelyekkel komoly szellemi erőket mozgósíthatnak céljaik elérése érdekében.
A rossz kívánságok rögtön kimondásukat követően életre kelnek, és beleragadnak az “áldozat” aurájába. A látók általában bal oldalon, a fej mellett szokták észlelni az átkot, amelytől többek között azért nem tud megszabadulni az elátkozott személy, mert a rossz kívánságok a hasonlóság törvénye alapján csak a hasonló rosszat vonzzák be, így esetükben jóformán ez a minőség hatványozódik…
A jó hír az, hogy minden kivédhető. A fehér mágiában hatalmas varázserővel bír az imádság. Vallástól függetlenül a legtöbb okkult iskola úgy tartja, hogy az ima támogatást ad használójának, illetve kimondása emeli a test rezgésszintjét, ezáltal növeli a védekezőképességet a negatív erők, például a démonok és az átok ellen. Ilyen védelmi ima például a miatyánk is!
A mágia kapcsán mindenképpen meg kell említeni a varázserejű tárgyakat, amelyek megóvhatják viselőjüket a gonosz szellemektől, betegségtől, esetleg termékenységet segíthetnek elő vagy szerencsét hozhatnak. Ezeket az amuletteket gyakran szertartások során készítik el, vagy később “vértezik fel” varázserővel. Az egyik legismertebb szimbólum a pentagram, más néven ötágú csillag, amely teljes védelmet nyújt a jelkép viselőjének az ellenséges erőkkel szemben. Fehér mágusok használják, például a nyakban hordják medálként, felrajzolják az ágyuk alá, de vannak olyan csoportok, amelyek pentagram alakú házban élnek. A fekete mágiát űzők a fordított pentagramot viselik, amely köztudottan vonzza a gonoszt, vagy az ötágú csillaghoz hasonló boszorkánycsillagot.
A helyettesítéssel történő mágia, például a voodoo babázás filmekből lehet ismerős. A természetes anyagokból készült baba önmagában nem varázserejű, úgy viszont már veszélyes lehet, ha a mágus az áldozat egy személyes tárgyát vagy hajszálait is felhasználja alapanyagnak. Indián törzseknél szokás volt tűvel átszúrni a báb fejét vagy testét, hogy fájdalmat okozzanak az ellenségnek. Természetesen erős túlzás a filmekben látott módszer, miszerint a bábu lábának eltörésével egy időben a személy is ugyanolyan tünetekkel összecsuklik. Ennek ellenére könnyen előfordulhat, hogy egy technikás fekete mágus ezzel a módszerrel kellemetlen perceket szerezhet az áldozatának.
A karma nem felejt
Az alapvető spirituális törvényeket figyelmen kívül hagyó mágus, aki kérésre vagy kérés nélkül beleavatkozik mások életébe, tetteivel csak a saját és a hozzá fordulók karmáját növeli. Talán meglepően hangzik, de a fehér mágia esetében is nagyon óvatosnak kell lenni a varázslatokkal. A sors útját még jó szándékkal sem szabad keresztezni. Például nem érdemes megakadályozni egy hamarosan bekövetkező balesetet, amiről – mondjuk – egy látomás vagy jóslás során szereztél tudomást, mert ha egy külső körülmény miatt ma nem történhet meg az esemény, akkor valóra válik holnap. Aki mégis igyekszik elkerülni a bajt, vagy ezoterikus tudását felhasználva megóv másokat, legjobb szándéka ellenére is saját magának és az érintetteknek árt, vagyis a sors ellen cselekszik, így semmiben sem különbözik egy fekete mágustól…