A Kos (március 20. – április 19.)
A Kos többnyire magabiztos csillagjegy, mind a munkájában, mind a szerelmi életében. Mindebből idén sem veszítesz, ugyanakkor érdemes megtanulnod, hogyan kezeld tudatosabban a szenvedélyt, a temperamentumot, és persze a párodat. Légy alázatos, és ne feledd, a párkapcsolat mindenkor két emberen múlik. Szerencsére, bőven lesz időd és lehetőséged a szerelmi lecke gyakorlására.
A Bika (április 19. – május 20.)
A Bika olyan párkapcsolatra vágyik, amelyben vagy amelyen „elrágódhat”. Talán máris rátaláltál az igazán elkötelezett társra vagy barátra. A kapcsolatod fejlődik és formálódik, ugyanakkor azt mindenképpen meg kell tanulnod, hogy különbséget tégy szerelem vagy szeretet és ragaszkodás között. A Mérleg okos tanácsaival segíthet, hogyan emelkedj felül és engedd el a függőségi vágyat. Nem lesz könnyű, de meg tudod oldani.
Az Ikrek (május 21. – június 20.)
Amikor az Ikrek társat keres, valójában a régen elveszített ikerpárját kutatja. 2018 legnagyobb szerelmi leckéje éppen az lesz, hogy rájöjj, az ikertárs benned, a lelkedben él. Saját magad vagy az ikerpárod is. Ez a felismerés pedig abban segít, hogy végre önmagad lehess a párkapcsolatban. A mostani tökéletes időpont ahhoz, hogy a Vízöntő javaslatát kérd, aki szívesen osztja meg veled, hogy értékeld és fejezd ki önmagad.
A Rák (június 21. – július 22.)
A Rák minden alkalommal, amikor szerelmes lesz, képtelen kikerülni az érzelmi pocsolyákat. 2018-ban ezt a hibát már nem kéne ismét elkövetni. A legnagyobb lecke és tanulság mindenképpen az lehet, hogy megtanulj egyszerre keménynek, határozottnak és lágynak is lenni. Kétségtelenül komoly kihívást jelent a feladat, de éppen az a lényege, hogy megszabadulj a szélsőséges érzelmektől. Az Oroszlántól érdemes példát venned, ő pontosan tudja, mit jelent a bátorság.
Az Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Az Oroszlán imád csillogni, ragyogni, a középpontban tündökölni. 2018 ugyanakkor próbára tesz téged, hogy rájöjj a valódi értékedre. A büszkeséged már így is több kapcsolatod rovására ment. Azt kell megtanulnod, hogy önmagad elfogadása, szeretete, a belső tulajdonságaid sokkal értékesebbek, mint amit kifelé mutatsz. Amint rájössz minderre, tudni fogod, értelmetlen folyton a saját nagyszerűségedet bizonygatni. A Nyilas remek példát mutathat, hogy éld meg a belső lángot.
A Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
A Szűz számára 2018 a biztonságot hozza el. A kapcsolataid sokkal erősebbek és tartósabbak lesznek, mint korábban. A legfontosabb leckét pedig abban kapod, hogyan közelíts megfelelően a társas kapcsolatok felé. A baráti és szerelmi kapcsolatok új formáját fedezheted fel és képes leszel a szeretetet megfelelően kimutatni. A Halak pontosan elmagyarázza, hogyan csempéssz újdonságot a régi kapcsolatokba és szerelembe.
A Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
A Mérleg kifejezetten tehetséges abban, hogyan ne töltse az idejét egyedül. Mindenkor megtalálja a módját, hogy csak úgy összefusson egy baráttal vagy közös programot szervezzen a párjával. Az idei év mégis abban hozza számodra a legnagyobb szerelmi leckét, hogy megtaláld önmagad, és képes légy önállóan is boldogulni. A Bak nagyon hasznos tanácsokkal láthat el téged a magánnyal, az egyedülléttel kapcsolatosan. Nem lesz könnyű, de megoldod.
A Skorpió (október 23. – november 21.)
Hullámok jellemezhetik a Skorpió szerelmi életét idén. A legkomolyabb leckét pedig az jelenti majd, hogyan lovagold meg ezeket a hullámokat. Ha épp a mélypontját éli a párkapcsolatod, bőven lehet részed érzelmi kiborulásban. Bármennyire is fájdalmas legyen most az életed, meg kell próbálnod túllépni a negatív érzelmeken. Le kell tudnod rombolnod magadban a bosszúvágyat, az újrakezdéshez pedig el kell engedned, ami elmúlt. A Bika tudja, hogyan gondozd és ápold a szerelem kertjét.
A Nyilas (november 22. – december 21.)
A Nyilas nem kerülheti el, hogy kiborítsa a szekrényéből a csontvázakat 2018-ban. Ez az év ugyanakkor különleges meglepetéseket is tartogat neked a szerelmi életeddel kapcsolatosan. Az is biztos, akadnak majd olyan helyzetek, amikor más szemszögből leszel képes rálátni az elmúlt kapcsolatokra. Vélhetően újraélheted a korábbi szerelmet. A Szűz szívesen osztja meg tapasztalatait, hogyan kötelezd el magad a párod mellett.
A Bak (december 22. – január 19.)
A Bak számára 2018 a szabadság éve lehet. Ehhez mielőbb rombold le a falakat, amelyeket magad köré építettél. Ezzel inkább csak távol tartottad magadtól a párodat, mintsem elkötelezted volna magad mellette. Felejtsd el a rögeszmét, mely szerint csak a családért és a munkáért élsz. Fájdalmas leckét kapsz az idén, de utólag belátod, a tanulság nagyon is fontos a számodra, hiszen szinte forradalmi változást élhetsz meg a szerelemben. A Kos pontosan tudja, hogyan engedd el a fájdalmat, a sikertelenség érzését, és hogyan kezdj új életet.
A Vízöntő (január 20. – február 18.)
A Vízöntő idén is ragaszkodik a saját elveihez, a függetlenségéhez. Pedig alkalmasabb időt és helyet nem is találhatnál rá, hogy a szeszélyeket, a hisztit vagy minden mást, amivel a párkapcsolatot veszélyezteted, szélnek ereszd végre. 2018-ban fontos leckét sajátíthatsz el a hallgatás és a beszéd egyensúlyával kapcsolatosan. Az Ikrek pontosan tudja, hogyan vonja magára a közönség figyelmét, és mikor érdemes inkább csendben maradnia. Tanulj tőle, érdemes.
A Halak (február 19. – március 20.)
A Halak legfontosabb szerelmi leckéje idén mindenképpen az, hogy végre önmagával is törődjön. Hajlamos lehetsz túlzottan is elmélyedni a párkapcsolatban és minden tőled telhetőt megadni a párodnak, most mégis érdemes inkább a saját álmaidat követni. Vágd el a legszorosabb szálakat, mert nem szükséges feltételek nélkül túlszolgálni a társadat. A Skorpió segít benne, hogy védheted meg a lelked a kapcsolatban is.
(via)