5 csillagjegy, aki mindig megbocsát, de sosem felejt

nlc | 2019. Március 28.
A megbocsátás nem mindenkinek megy könnyen, ezeknek a csillagjegyeknek valójában nincs ezzel problémájuk. Ami ugyanakkor nem jelenti, hogy elfelejtenék a történteket. Ők ugyanis megbocsátanak, de a sérelmet soha nem felejtik el, és soha többé nem néznek a másikra ugyanolyan szemmel, mint azelőtt.

1. Bika

Hiába dühös, a Bika valójában könnyen megbocsát – legalábbis a felszínen – még akkor is, ha nem áll rá készen. Ha kötődik az illetőhöz, aki megbántotta, inkább megbocsát, és próbál akkor is a megszokott módon viselkedni, ha belül darabokra törte a másik a szívét.

2. Ikrek

Az Ikrek szóban ugyan megbocsát, de még sokáig gyanakvó szemmel figyeli a másikat, aki megbántotta. Éveknek kell eltelniük, mire újra megbízik abban, aki egyszer rosszat tett vele. Lehet, kifelé ő is nagyon kedvesnek tűnik, de a lelkében hosszasan mérgelődik a másik tette miatt.

Ezek a csillagjegyek lehet, hogy megbocsátanak, de sosem felejtik el a sérelmet (iStock)

3. Rák

A Rák túlságosan melegszívű ahhoz, hogy sokáig képes legyen haragban lenni bárkivel is. Ugyanakkor az is jellemző rá, hogy a másik fél már elfelejtette a sérelmeket, ő viszont akár évek múlva szóról-szóra képes azokat újra előadni. Bámulatos a memóriája, már önmagában ezért sem felejt könnyen.

4. Skorpió

A Skorpió a felszínen és a mindennapokban lehet, hogy megbocsátott, ami mégsem jelenti, hogy elfelejtette volna, amit vele tettek. Ő az a csillagjegy, aki hosszasan képes bosszút forralni magában, amire lehet, egyszer sor is kerül, mert sokszor addig nem nyugszik, amíg revansot nem vett a sérelemért. Aztán az is lehet, hogy egy idő után elengedi az egészet.

5. Vízöntő

A Vízöntő nagylelkű alkat, nagyon hamar túlteszi magát az apró sérelmeken. Ha viszont komolyan megbántották, valódi fájdalmat okoztak a lelkének, évekig emésztgeti magában a sérelmet, és sosem tud már ugyanúgy nézni a másikra, aki átverte vagy becsapta.

awarenessact

Exit mobile version