nlc.hu
Horoszkóp
Ezeknek a csillagjegyeknek nem a párkapcsolat a legfontosabb

Ezeknek a csillagjegyeknek nem a párkapcsolat a legfontosabb

Sőt, könnyen lehet, ha választás elé állítja őket az élet, inkább a szabadság, az önállóság mellett döntenének. Persze, ez nem jelenti, hogy egyáltalán nem vágynak a párkapcsolatra, csak nem könnyen kötelezik el magukat valaki mellett...

Néhány csillagjegy bármit megtenne, hogy levegye lábáról a párját. Mások inkább flörtölnek, olyan társat keresnek, aki egyúttal a legjobb barátjuk is, s vannak, akik elköteleződés helyett inkább csak szeretőre vágynak. S persze olyanok is akadnak, akiket valójában alig izgat a randizás, jóllehet nem teljesen közömbösek a romantikus pillanatok iránt.

Ezek a csillagjegyek ugyanakkor szívesebben hódolnak egyéb szenvedélyüknek, s nem érzik szükségességét, hogy randikkal, vagy a párjukkal töltsék minden szabadidejüket. Még ha olyan partnerrel is hozza őket össze a sors, akivel tökéletesen összeillenének, nem hívják rögvest randizni, előbb barátként szeretnék őt megismerni. Ők nem keresik mindenáron a szerelmet, hiszen teljesen leköti az idejüket, hogy világrengető dolgot alkossanak. S persze a szabadság, az önállóság is sokat jelent nekik.

Íme a három csillagjegy, akiknek nem a párkapcsolat a legfontosabb az életükben. Ha beléjük botlasz, a szokásosnál nehezebben tudod elcsavarni a fejüket…

Ezeknek a csillagjegyeknek nem a párkapcsolata a legfontosabb (fotó: Getty)

Ezeknek a csillagjegyeknek nem a párkapcsolat a legfontosabb (Fotó: Getty)

1. A Szűz

A Szűz csillagjegyet a munkája általában sokkal jobban izgatja, mint a randizás gondolata. Szívesebben koncentrál arra, hogy az általa irányított csapat a legjobbat hozza ki magából, vagy ő készítse legfinomabb tejhabot, netán ő gyűjtse be munkájáért a legtöbb elismerést. Bármibe is fog, mindig a maximálisra törekszik. Ám nem azért nem foglalkoztatják a párkapcsolatok, mert túlságosan is lefoglalja a munkája, hanem mert nem könnyen fejezi ki az érzelmeit.

2. A Nyilas

Az elkötelezettség nem a Nyilas erőssége, ám nem csupán azért hagyják hidegen a romantikus próbálkozások, mert ki nem állhatja az elvárásokat, hanem mert a szabadsága, az önállósága mindennél többet ér. Szívesen randizik, de ha épp nincs kivel, akkor sem esik pánikba, hiszen mindig talál örömteli pillanatokat az életében. Miért is töltené az idejét a randevúk szervezésével, amikor sokkal izgalmasabb élményekben lehet része Párizsban avagy Balin?

3. A Vízöntő

A Vízöntő talán a legönállóbb, a legújítóbb szemléletű a csillagjegyek között. A szerelem gondolata helyett inkább folyamatosan azon agyal, miként is tehetné élhetőbbé a körülötte lévő világot. A randizás háttérbe szorul, ha olyan izgalmas dolgokkal kell foglalkoznia, mint a környezet megóvása, vagy az önkéntes munka. Jóval egyszerűbben meg lehet őt nyerni az igazán fontos társadalmi ügyeknek, mint a szerelmi élete felvirágoztatásának…

(via elite daily)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top