Horoszkóp

Heti horoszkóp 2020. augusztus 17-23.: Szuper hét, szuper hosszú hétvége

Ezen a héten a háromnapos munkahetet négynapos hosszú hétvége követi, ami már önmagában is örömteli, főleg azoknak, akik dolgoznak. A heti horoszkóp számos kedvező lehetőséget jelez mindenkinek. Szuper hét következik.

Augusztus harmadik hete nemcsak azért látszik csodásnak, mert hosszú hétvége vár mindenkire, hanem azért is, mert a horoszkóp kedvező lehetőségeket jelez. Érezhető változásokra is számítani kell, hiszen jegyet vált a Nap és a Merkúr bolygó is, míg az Uránusz retrográdba fordul. S bár némi feszültséget is jeleznek a bolygók és fényszögeik, ennek ellenére ez most valóban szuper hét lehet.

A heti horoszkópból ezúttal is megtudhatod a legfontosabb a részleteket, és a várható eseményeket. Érdemes előre felkészülni a legérezhetőbb és legfontosabb változásokra, újdonságokra.

KOS – heti horoszkóp

Hosszú idő után végre megint egy rövid munkahét és egy hosszú hétvége. Neked óriási szerencséd van, mert három nap alatt óriási energiákat tudsz megmozgatni, amitől hatékony leszel. A szerda hajnali újhold az Oroszlánban felszabadítja a benned élő csintalan kisgyereket. A hosszú hétvégét tervezéssel kezded a bolygók szerint. Jól teszed, hiszen akkor tudsz a legtöbbet kihozni a négy napból, ha előre átgondolod, hogy mikor mit csinálsz. A hosszú hétvégéből a szombat egész nap, és a vasárnap reggel tűnik rázósnak.

BIKA – heti horoszkóp

Te is szabadságot veszel ki a három munkanapra a hosszú hétvége előtt? Ha igen, jól teszed. Ha nem, akkor se sajnáld magad, mert olyan bolygóállások lesznek az égen, amelyek felpörgetnek, s amelyeknek köszönthetően a vártnál gyorsabban és gördülékenyebben haladsz mindennel. Szerdán kicsit lelassulsz majd. De ez jókor, mert nem szabad magas fordulatszámon belemenned a hosszú hétvégébe, ami kitűnően indul: béke, harmónia honol benned és körülötted. Ettől nemcsak az ünnep, de az egész hétvége méltó, sőt ragyogó lesz…

IKREK – heti horoszkóp

Igazán pörgősen indul a heted: a tüzes jegyekben járó bolygók (Merkúr, Mars, Nap, Hold) hihetetlenül sok energiát ad neked. Ez akkor is kedvező, ha dolgozol, és akkor is, ha nem, ugyanis a jókedv és a motiváltság mindenhol jól jön. A szerda hajnali újhold arra sarkall, hogy valami új dologba vágj bele. Nem kell halálosan komoly ügyre gondolnod, fontosabb, hogy élvezettel kezdj hozzá. A hosszú hétvége azzal kezdődik, hogy bolygód a Merkúr a Szűzbe lépve családi és/vagy ingatlan ügyek előtérbe kerülését hozza…

Nagyon pozitív hetet jelez a horoszkóp

Nagyon pozitív hetet jelez a horoszkóp (fotó: Getty)

RÁK – heti horoszkóp

Valószínűleg nem túl kipihenten ébredsz hétfőn reggel. Egy csúnya bolygó-szembenállás megzavarhatja az alvásodat, amitől egész nap csak vonszolod magad. Megteheted, hogy reggel kávé helyett zöld teát iszol. A rövid munkahét gyorsan elszáll, és jön a várva várt hosszú hétvége. A csütörtök és a péntek terv szerint zajlik, persze csak akkor, ha vannak terveid. Szombaton egész nap és vasárnap hajnalban sajnos összesen öt ingerlékenységet eredményező konstelláció megnehezíti a pihenést, kikapcsolódást és a harmóniát…

OROSZLÁN – heti horoszkóp

Nemcsak a hosszú hétvége miatt fogod imádni ezt a hetet, hanem a szerda hajnali Oroszlán újhold miatt is. Számodra ez az év legintenzívebb újholdja. Itt az ideje hálát adni a múltért, és elengedni azt, majd előre nézhetsz, és új célokat tűzhetsz ki. Ehhez az újhold utáni időszak jobb, mert akkor már nő a Hold, és segít megvalósítani mindazt, amit kitaláltál. Ezt követően a hosszú hétvége kiváló lehetőség, hogy lazíts, és ha van kedved, csiszold az új célokat. Sőt stratégiát készíts. Jól hangzik, ugye?

SZŰZ – heti horoszkóp

Tuti, hogy érzed, hogy új fejezet közeleg. Jogosan, hiszen szombaton a Nap belép a Szűzbe, és kezdődik a te hónapod. Minél közelebb van ez a nap, annál türelmetlenebbé válsz. Hétfőn és kedden szorítsd össze a fogad, és tudd, hogy kibírod! Szerdától sokat javul a helyzet. Még a Nap jegyváltása előtt ragyogó égi hír számodra, hogy csütörtökön bolygód, a Merkúr is belép a Szűzbe, haza tér hozzád. Ez a változás összeszedettebbé tesz téged, ami nemcsak megnyugtató, de számodra a tartós siker előszobája is egyben…

 hosszú hétvége hozhat némi feszültséget a horoszkóp szerint

A hosszú hétvége hozhat némi feszültséget a horoszkóp szerint (fotó: Getty)

MÉRLEG – heti horoszkóp

Meg fogod látni, hogy a három munkanap hipp-hopp elillan. Biztos, hogy már hétfőn a négynapos hosszú hétvégét tervezgeted. Mindegy, hogy mit szeretnél, hasznos, ha tudsz róla, hogy lesznek nehéz napok is. Sajnos szombaton kettő, vasárnap reggel három kellemetlen fényszög lesz az égen, amelyek rossz közérzetet, sértődékenységet és konfliktust szimbolizálnak. Nagyon érzékeny leszel, s ezért nagy az esélye, hogy valamin kiakadsz, felháborodsz, megsértődsz. Jó lenne, ha felismernéd, ezzel csak önmagadnak ártasz…

SKORPIÓ – heti horoszkóp

A hosszú hétvége ellenére megalapozhatod a jövődet, és építheted a karrieredet ezen a héten. Ebben a legkiválóbb égi segítséged a szerda hajnali Oroszlán újhold lesz. Nem szabad csodát várnod, mert ez nem a hirtelen lehetőségek konstellációja, sokkal inkább a célok és vágyak megfogalmazásának ideje. Majd végre jön a hosszú hétvége, amit annyira vártál már. A négy napot meg kell előre tervezned, hogy mindenre és mindenkire jusson időd. Közben ne feledkezz meg saját magadról sem! Muszáj énidőt szakítanod magadnak…

NYILAS – heti horoszkóp

Addig leszel kirobbanóan jó formában, amíg a Nap az Oroszlánban jár. Ez szombaton ér véget, de előtte dobj be mindent, és tedd oda magad! Meglátod, meglesz az eredménye. Ráadásképpen a szerda hajnali újhold kifejezetten inspirálóan hat rád, rengeteg ötleted lesz, amit le kell írnod, nehogy egy is elvesszen! Csütörtöktől a négynapos hosszú hétvége dupla esély a kikapcsolódásra. A bolygók szerint hajlamos leszel túl sokat foglalkozni a jövővel, ami elvisz a jelenből, pedig te is tudod, csak most lehet szórakozni…

Jegyet vált a Nap és a Merkúr is a héten

Jegyet vált a Nap és a Merkúr is a héten (fotó: Profimedia)

BAK – heti horoszkóp

Nem csak a négynapos hosszú hétvége miatt lesz szuper a hét második fele, hanem azért is, mert csütörtökön és pénteken két nap alatt összesen négy szuper fényszög lesz az égen. Ezek kiegyensúlyozottságot szimbolizálnak, s amikor kiegyensúlyozott vagy, mindent el tudsz viselni. Az egész hét és a hétvége is hullámzónak ígérkezik: lesznek kedvező és kedvezőtlen konstellációk is. Ami igazán jó égi hír számodra, hogy szombaton a Nap belép a Szűz jelébe. Innentől számodra véget ér a hullámzás, és jön a stabilitás.

VÍZÖNTŐ – heti horoszkóp

A hét eleje a szerelemről, vagy annak hiányáról szól. Minden gondolatod a másik körül jár. A szerda hajnali újhold megvilágosodást hoz neked, s emellett nem sok kapacitásod marad a munkára. Jobban járnál, ha szabadságot vennél ki. A négynapos hosszú hétvége első két napja fantasztikusan jó hangulatban telik. Mindenki vidám és rugalmas, majd szombattól több hisztis emberrel lesz dolgod. Nem érted, min húzzák fel magukat, s emiatt még nagyobb szakadékot érzel. Ítélkezés helyett maradj toleráns és elnéző!

HALAK – heti horoszkóp

Új munkát szeretnél, kezd eleged lenni a jelenlegiből. Ha tényleg elszántad magad, akkor a szerda hajnali újhold hoz neked valami új lehetőséget. Kérdés, lesz-e merszed váltani? Csütörtökön kezdődik a négynapos hosszú hétvége, ami a lehető legjobban indul. Rengeteg meghívást kapsz, olyan emberek is invitálnak, akik már nem állnak hozzád közel. Jogod van nemet mondani, hiszen nem muszáj mindenkinek megfelelned. Szombattól nagyon figyelj oda, hogy mit veszel meg, mire adsz ki pénzt, nehogy mínuszba menj!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top