Aki azt gondolja, hogy a talizmánok, amulettek és védelmező medálok használata leáldozott, esetleg egy eltűnt, ősi szokás, az téved. Ugyanis mindazok, akik valamilyen vallási keresztet, egyiptomi jelképet vagy ásványból készült ékszert hordanak, ezt a hagyományt folytatják napjainkban. Sőt, nagyon sok modern városban még mindig úgy temetik el az elhunytakat, hogy melléteszik kedvenc apróságaikat, kabaláikat.
A szerencsehozó medál, talizmán és amulett szavakat gyakran egymás helyett használjuk, helytelenül. Ugyanis mindegyik mást jelent.
Szerencsehozó medál és érme
Aki rajong az ékszerekért, ezeket nyakláncra, karkötőre aggatható medálokat az angol charm néven is ismerheti. A szó a francia éneklés szóból ered, és azokra az érmékre utal, amik hajdanán védőszenteket ábrázoltak, és a pap megáldotta őket.
Ezeknek az érméknek az utódai azok az apróságok, amiket szerencsehozóként a tárcában, zsebben hordanak, vagy az ékszerekre csatolva medálként viselnek. Bármi lehet, egy talált pénzérme, egy érdekes gomb, de zarándokhelyeken kapható keresztény szentek medáljai, illetve minden egyéb vallás hasonló tárgyai, szimbólumokkal ellátva.
A manapság divatos karkötőkön egyszerre nagyon sok ilyen medál, tárgy hordható, attól függően, mik a kedvenceink és milyen hatást várunk tőlük a mindennapokban.
Amulettek, amik védelmeznek
Az amulettek fő szerepe a védelmezés volt. Használták személyes védelemre folyamatosan, rontás, bűbáj ellen. Vagy különösen veszélyes helyeken, például harcba induláskor. És amulettek védelmezték az otthonokat is.
Hajdanán ezek természetben talált apróságok voltak, állati fogak, kövek, ásványok. De vannak védelmező medálok is, amik távol tartják a rontást, az ártó energiákat.
Ha semmi nincs kéznél, csomót köthetünk ebből a célból egy kendőre, és védelmező lehet egy ajándékba kapott szép toll, darabka kristály. Az álomfogók is ilyen védelmi funkciót töltenek be, legfőképp az egyedi, személyre szólóan készült, megáldott darabok.
Talizmánok a jó energiák bevonzására
A talizmánok arra hivatottak, hogy valamilyen cél érdekében megnöveljék viselője energiáit. Sokszor az asztrológiához kapcsolódva választható ki, mint például a születéskövek vagy a csillagjegyhez kapcsolódó ásványi kristályok.
Gyakran hordanak maguknál talizmánt olyanok, akik valamilyen versenyszellemben léteznek, például sportolók. Egyes ismert sportolók nem is rejtik véka alá, hogy a versenyekre magukkal viszik talizmánjaikat, sőt a küzdelem előtt bizonyos rituálét is végeznek.
Közismert talizmán az ötágú csillag, a pentagram és ennek hatágú változata, ami Dávid-csillagként is ismert.
(via llewelly)