nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek, akik megadják a második esélyt

Ezek a csillagjegyek megadják neked a második esélyt

A szelíd, az optimista, a robbanékony és a konfliktuskerülő. Ettől a négy négy csillagjegytől a második, vagy akár a sokadik esélyt is meg fogod kapni...

A most következő csillagjegyek szülötteinek nem esik nehezére félretenni a múltbeli sérelmeket és második esélyt adni azoknak, akik érdemesek rá, sőt, olykor még azoknak is, akik kevésbé… 

Halak

A Halak csillagjegy szülötteinek nem áldozat vagy kegy a megbocsátás, sőt, szelíd természetükből adódóan gyakran ők azok, akik keresik ennek lehetőségét, még azelőtt, hogy a másik fél kipréselne magából egy „sajnálom”-ot. Az igazság az, hogy túl könnyen és túl sokszor is megbocsátanak. Nem csupán, hogy második, de harmadik, negyedik vagy akár sokadik esélyt is képesek adni, amivel pedig egyesek nagy előszeretettel élnek vissza.

Nyilas

A zodiákus egyik legoptimistább csillagjegyeként a Nyilas szülöttei mindenkiben a legjobbat akarják meglátni. Még az ellentéteket, konfliktushelyzeteket is igyekeznek lehetőség szerint tompítani, esetleg kimondottan viccesen elütni, ezzel pedig akár kérés nélkül, mondhatni automatikusan adják meg a második esélyt. Számukra alapállás, hogy a megbocsátással saját magukat és másokat is hozzásegíthetnek a jobb emberré váláshoz.

Árnyékok, kézfogás

Fotó: Getty Images

Kos

A Kosok amilyen gyorsan képesek felhúzni magukat és megsértődni, olyan gyorsan és szinte nyom nélkül múlnak is el belőlük a rossz érzések. Magát az őszinteséget, ezáltal pedig az őszinte megbánást  rendkívül nagyra értékelik, így ha ilyet tapasztalnak, még hamarabb és még szívesebben megbocsátanak. 

Mérleg

A Mérlegeket leginkább békeszerető természetük, az egyensúlyra és a harmóniára való törekvés veszi rá arra, hogy második esélyt adjanak. Ha csak lehet, igyekeznek elkerülni mindenféle konfrontációt és inkább még egy-egy jelentősebb sérelmet is megbocsátanak, mintsem, hogy felvállaljanak egy konfliktust. Mi több, hajlamosak akár magukat hibáztatni olyan helyzetekben is, amikor pedig egyértelműen a másik fél volt a hibás. 

via

Még több horoszkóp

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top