Ha lehetne mérni, melyik csillagjegynek törik össze legjobban a szíve szakítás után, a Vízöntő vezetné a listát. Ő a zodiákus jégkirálynője, akit csak különleges kitartással lehet meghódítani. Éppen ezért rendkívül törékeny, amikor szerelmes, és szinte megsemmisül, ha faképnél hagyják. Három csillagjegy pedig mindenkinél jobban képes megbántani őt.

Fotó: Unsplash
Bika (április 20. – május 20.)
Kettejük kapcsolata lassan, mély barátsággal indul, és nagyon sokat kell dolgozniuk az összhangon – nem az a páros, akiket az ég egymásnak teremtett, de mindketten nagyon szeretnék, hogy működjön. Viszont egy idő után a Bikának elege lesz a Vízöntő különcségétől, előremutató gondolkodásától, és ő lesz az, aki nem érzi biztonságban magát. Ekkor inkább lelép, és nem magyarázkodik, mélyen megbántva exkedvesét.
Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Két teljesen ellentétes jegy, de sok közös van bennük. Közös baráti kör hozhatja őket össze, egy remek bulin, mert mindketten szeretik a jó társaságot. A visszafogott és kissé önbizalomhiányos Vízöntő csodálni fogja a merész és harsány Oroszlánt, és a szex is szuper lesz együtt. Mindaddig csodás a kapcsolat, amíg az Oroszlán nem akarja uralni a Vízöntőt. Aki ettől bezárkózik, mégis az Oroszlán lesz az, aki megsértődik: annyira, hogy inkább szakít.
Skorpió (október 23. – november 21.)
Hatalmas egymásra találás lesz a két, hűvösen titokzatos és nagyon intellektuális jegy között. A Skorpió szenvedélye és a Vízöntő kreativitása a hálószobában is fantasztikus élmény lesz, de a romantikus kapcsolattal már meggyűlik a bajuk. Ugyanis a Skorpió a kemény külső mögött végsőkig érzelmes, és a Vízöntő nem biztos, hogy képes ugyanolyan intim és mély módon kapcsolódni hozzá. A Skorpiónak ennyi elég is hozzá, hogy félrelépjen – majd ott hagyja az összetört Vízöntőt.
(via bustle)