nlc.hu
Horoszkóp

Számító csillagjegyek

4 csillagjegy, aki képes azért randizni, hogy előremozdítsa a karrierjét

Vannak olyan csillagjegyek, akik nagyobb eséllyel bólintanak rá munkahelyi légyottokra, és ezt a karrierjük sem bánja.

Ahány ember, annyi motiváció létezik, ami az ismerkedést illeti: van, aki az igaz szerelmet keresi, van, aki azért ismerkedik, hogy az előző kapcsolatán túljusson, más azért, hogy egy bizonyos életszínvonalat megengedhessen magának. De vannak olyan csillagjegyek is, akik azért randiznak, hogy feljebb jussanak a munkahelyi ranglétrán.

Két kolléga beszélget az irodában

Egy kis flört belefér?
(Fotó: Getty Images)

Vízöntő

Kevés olyan fontos dolog van az életben egy Vízöntő számára, mint a karrierje. Sok mindent képes megtenni azért, hogy a szakmai életében sikeresebb legyen – ez magában foglalja azt is, hogy olyannal is randizhat, aki a céljai eléréséhez megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik.

Rák

A Rákok szeretik biztonságban érezni magukat, és ezt többféle módon igyekeznek elérni. A Rák csillagjegyűeket vonzzák azok az emberek, akik hatalommal rendelkeznek, így nem kizárt, hogy rábólintanak egy-egy randira is velük. Később aztán ezeket a kapcsolatokat arra is használhatják, hogy előrejussanak a karrierjükben.

Nyilas

A Nyilasokat olyan erő hajtja, ami arra készteti őket, hogy mindent megtegyenek a szüleikért, hogy javítsanak a társadalmi helyzetükön, és megadják nekik a lehető legnagyobb kényelmet. Bár ez nemes gondolat, hajlamosak lehetnek olyan munkahelyi kapcsolatba is belemenni, ami mindezt elősegíti.

Kos

A Kosok stílusa megnyerő, és gyakorlatilag bármilyen helyzetből nyertesként tudnak kikerülni. Habár szeretnek hasznot húzni a kapcsolataikból, úgy gondolják, hogy randevúzni valakivel csak azért, hogy egy bizonyos állást vagy pozíciót megkapjanak, meglehetősen etikátlan. Ettől függetlenül, ha lehetőségük adódik rá, nem biztos, hogy nemet mondanak.

via

Tudj meg még többet a csillagjegyekről!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top