Vízöntő
A Vízöntő naptárában nem szerepel, illetve nem szerepelhet unalmas program. Mindig visz valami csavart a történetbe. Nem ismeri a félelmet, féktelen, ami miatt gyakran a környezetére a frászt hozza. A folyamatos kihívások éltetik, mert csak így tud teljes életet élni, így tud fejlődni. Egy-egy kaland után aztán kicsit elvonul, hogy feltöltődjön, mindezt persze azért, hogy felkészüljön a következőre. Igazi energiabomba.
Nyilas
A Nyilas nagyon kíváncsi és nyitott, nem sok minden van, amire nemet mond. Az ő jelszava: menjünk, csináljuk! – és már el is indul az új kihívás felé. A rutin számára a a megtestesült unalom, ha így kell élnie huzamosabb ideig, akkor depresszióba esik. Nélkülözhetetlen számára a kalandkeresés és a változatos élet. Mer nagyot álmodni, és mindent meg is tesz azért, hogy valóra váltsa.
Ikrek
Az Ikrek szórakoztató jegy, és bár sok mindent alaposan megfontol, mielőtt dönt, de egyben a tettek embere is. Az akadályok számára legyőzendő feladatok, és nem ijesztik meg még a lehetetlennek látszó helyzetek sem! Kíváncsi természet, dinamikus személyisége miatt rendszerint a társaság mozgatórugója. Vele vagy mellette egyszerűen képtelenség unatkozni.