Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ha virágot látok
Te jutsz az eszembe
Ha nevedet hallom
Könny szökik szemembe
Ha gyógyultan kijutsz innen majd
S az élet egy szebb jövőt ád
Ne feledj el egészen, gondolj néha rám
S ha egykor viszont látjuk egymást
Örömmel szorítunk majd kezet
Nem távozik, velünk marad
Az örök hű szeretet
Szerelmes vers
A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.
Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava; drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?
Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!
Szeretlek, mert oly szép szemed van. . .
Szeretlek, mert oly szép szemed van,
Hogy nappal van, hol az ragyog;
Még a lelkemben sincsen éjjel,
Pedig én oly sötét vagyok!
Szeretlek, mert fölfoghatlan vagy,
Bűvös-bájos fátyol föd el;
Szeretlek, mert olyan titok vagy,
Amiben mégis hinni kell.
Szeretlek, mert bár el nem érlek,
Tégedet látlak mindenütt:
Fűben, virágban, a harmatban,
Amelyre isten napja süt.
Mert te vagy az úr, te a minden
Minek nevét nem nevezi,
Kit nem ismer, csak sejt a lelkem,
Mert nagy hatalmad érezi.
Téged szeretlek én, imádlak.
Egyetlen, más nélkül való!
Óh, engedd el, ha mi bűnöm van,
Tekintsd azt bennem, ami jó.
Szeretlek én, hiszlek, reméllek,
Mert nagyon büntetsz engemet;
S mert szenvedek, tűrök, hiszem, hogy
Meglátom egykor - mennyemet!
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már!
Ki még nem láthatott soha,
ki érted mégis híven ég,
tenéked adja hő szívét,
és vallja: sorsa mostoha,
ha nincsen módja látni még;
ki még nem láthatott soha,
ki érted mégis híven ég,
mert mit felőled hord tova
a szóbeszéd: a jó s a szép
bizony meghódította rég;
ki még nem láthatott soha,
ki érted mégis híven ég,
tenéked adja hő szívét.
Nincs békém
Nincs békém, s nem szítok háborúságot,
félek s remélek, fázom és megégtem,
az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben,
semmi se kell s ölelném a világot.
Öröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot,
nem tart meg és nem oldja kötelékem,
Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem,
de élve sem hagy, s menekvést se látok.
Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,
s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,
és gyűlölöm magam, másért meg égek,
nevetve könnyezem, bánatból élek,
egyformán fáj életem és halálom.
Ide jutottam, drága Hölgyem, érted.
(fordította: Sárközi György)
Mind a legszebb kikelet
Három csillag vezéreljen
Hit, remény és szeretet
Élj úgy hogy ne bánd meg sose egy pillanatát
Keresd mindig a napos oldalát
Szeresd s becsüld meg ki melletted áll!!!
Te vagy a hold az éjszaka teste.
Te vagy a csillag, mely szemembe ragyog.
Te vagy minden élet. s nélküled én nem vagyok.
mindig Neked nyílni!
Szeretnék csillag lenni,
mindig Neked ragyogni!
S szeretnék fény lenni,
és csak Neked égni!"
Szívem halk dalát hallgatom, így számolom az időt,
S ő fájón dobog, alig él már, nem sejtheti az eljövőt.
Élni akar !
De nem tud. Nélküled, ő múló ábránd csak,
Ha nem vagy itt, neki évezred minden pillanat.
Bármerre nézek, csak a semmit látom,
a magányt mely lassan körbevesz,
Elragadja testem, mint földet az ár,
ő engem mély szakadékba vet,
Honnan nincs kiút, csak a remény,
Mely szívemben lángot gyújt,
Hisz míg ő él, addig remél,
hogy újra láthat, majd az álmokon túl.
Remény ! Ki minden szívben rejtőzve élsz,
Mondd, miért fáj mégis, mikor előtérbe lépsz,
miért fáj a magány, s börtönödből, mikor szabadulsz,
Mint ketrecbe zárt madár, ki csak szomorú nótát tud.
S azt is ritkán dalolja, mert szenved, hisz ő maga is rab,
Mint én, Nélküled, sohasem leszek szabad.
Mert börtön-e test, börtön-e szív, melyben éllek,
s őrzőm a végtelen idő, mely a nyomomban lépked,
bilincsbe ver, rám béklyót kötve, magához láncol,
nem látok akkor semmit, a gyönyörű világból,
csak fájdalmat, gyászt, s csak a sírást hallom.
Mint egy virág, mit nem öntöztek régen,
úgy halok meg én is, a magány börtönében.
Mint az eső, melytől szirmot bont a táj,
ha süt a nap, eltűnik, mert rá új élet vár.
Úgy halok meg én is, hisz Nélküled itt csak álom vagyok,
mert ha véget ér az éj, én is egy emlék maradok,
Egy emlék, mely lassan elvész, a múlt homályába veszve,
ki csak utat keres mi hozzád vezetne,
Ő megtalálja, mert érzi, mit iránta érzel,
feltámad, hisz tudja, hogy még érdemes az élet.
Mert Szeret, és bízik, hogy Téged újra láthat,
s egyből eltűnik belőle a bánat,
mert tudja, és hiszi az élet értelmét. "
Mikor megtudtam, nem sírtam.
Pedig nagyon fájt,
és most érzem csak igazán a magányt.
Nagy üresség vesz most körül,
Nem érzek semmit, szívem már semminek sem örül.
Most már feladom az egészet, nem keresek tovább,
úgy érzem számomra már nem létezik a boldogság.
Szeretetem - hisz úgysem kell senkinek - szabadon engedem,
találja meg a boldogságot, de nélkülem.
Így talán majd szerencsével jár,
és nem érzi majd ezt a gyilkos magányt. "
Nem látták csak egy kismadár ő velünk volt ezen az éjszakán.
Az aranyló nap már régen lement, csak az ezüstös hold ragyogott
fent.
Te gyengéden megfogtad a kezem, azt mondtad gyere-gyere csak velem.
Lassan sétáltunk a langyos vízben, minden csókod maga volt az élet.
Azt kívántam sose érjen véget, ez a forró tűz örökké égjen.
Úgy szeretlek mint még senki mást és testünk így eggyé forrva,
Vált a hullámok ringató táncává.
Teljesen felkavartad lelkemet, mint egy örvénylő hullám a vizet.
Összezavartál s tudom nem lehet!
Mégis sokszor jut az álom eszembe, tiltott gyümölcs volt ez a
szerelem,
Egyszer esett meg többé sohasem.
Egyszer hozta meg édes gyümölcsét és eltűnt elveszett a semmibe.
Volt egy álmom, lassanként kezdem feledni már,
Elrepül mint egy kismadár, mert többé nem gondolhatok rád!"
a fájdalom, mit érzek nem múlik szívemből.
Nem múlik a kétség, mit régóta érzek,
nem múlik a gyötrődés, mit nélküled élek
De valaki mégis örül,
Ha téged szenvedni lát az életben,
Pedig te azt hitted, hogy szeret téged.
Hátbatámad kegyetlenül,
Majd gyáván elmenekül,
De előtte még az arcodba nevet,
Próbálod feledni ezt a nevet.
Évek multán megbánja tetteit,
Eljön hozzád helyrehozni hibáit,
Sokáig keres de nem talál,
Csak egy sírkövet amin a te neved áll.
Szeméből egy könnycsepp kicsordul,
A sok szép emlék mi hozzád fűzi eszébejut,
Nem érti, hogy tehette ezt veled,
És rájön, hogy csakis téged szeretett.
Számára már semmi értelme az életnek,
Nem bírja már a gyötrelmet,
Gyáván a halálba menekül,
A sírod mellett fekszik élettelenül.
A világ sír már nagyon-nagyon régen,
Hisz nem tudja mért nincsen szeretet az emberek szívében.
Igen. Úrrá lett szívünkben a gyűlölet,
De a világtól bocsánatot nem kérnek az emberek.
Csak teszik, mit jónak látnak,
De vajon a világ is ezt látja jónak?
Nem. Ő szenved, és mi mégis kínozzuk őt,
A világot, ki évezredek óta velünk törődött.
Vannak emberek, kiket érdekel a Föld sorsa,
Ők már belátták, hogy a pusztításnak se értelme, se oka.
Sírnak a fák, hervadnak a virágok.
Ami itt történik olyan szinte már, mint egy átok.
Bár a remény még él a szívünkben,
S élhetnénk újra békében,
Nekünk mégis ez kell? Mi a világot így látjuk szépnek?
Hiába minden, az angyalok itt már nem segíthetnek!
Vár rád egy jobb világ!
Hol nincsen már hervadt virág.
Hol nincsenek hazug szavak,
Szíved csak csillogó mondatokat hallhat.
Nem kell ott semmitől sem félned,
Mert az álmok sohasem érnek véget.
Éjszakánként ha csillagot látsz,
Kívánj valamit amire csak vágysz!
Hidd el nekem, teljesülni fog,
S így leszünk együtt mind, újra boldogok!