Kezdők karácsonya

Sas Józsefék idén ezért nem állítanak karácsonyfát

Az agyvérzésen átesett humorista családjánál az idei karácsony más lesz, mint az eddigiek.

Hiába javul folyamatosan az állapota, a súlyos agyvérzésen átesett Sas József még mindig ágyhoz van kötve. Az állapota idén nem teszi lehetővé a felhőtlen ünneplést a családjában – írja a ripost.hu.

Szellemileg nagyon jó állapotban van Józsi, de fizikailag még sokat kell fejlődnie. Itt van velünk az ápolója, ő segít, amiben csak tud, és a gyógytornászunk is heti több alkalommal jön. (…) Nagyon bizakodóak vagyunk az állapotával kapcsolatban” – árulta el Sas József felesége, Zsuzsa asszony.

Elmondása szerint az idei karácsony náluk teljesen más lesz, mint a többi. „Meghitten, szűk családi körben fogunk ünnepelni. Nem is tudnánk most nagyobb társaságot fogadni, hiszen Józsi állapota ezt még nem teszi lehetővé” – vallotta be a humorista párja, hozzátéve: az ápolás miatt az otthonukat úgy kellett átalakítaniuk, hogy férje minden eszköze elférjen, ami a gyógyulásához szükséges, így valószínű, hogy idén nem állítanak karácsonyfát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top