Szóval az úgy volt, hogy a szüleim hetvenévesek lettek idén.
Szerencsés módon egyszerre, merthogy gimnáziumi osztálytársak voltak, így ismerkedtek meg – már ha ez ismerkedési módnak tekinthető. Mindenesetre megszülettek 1952-ben, találkoztak tizennégy, összeházasodtak huszonegy évesen, aztán gyorsan megszülettem én, majd a húgom, együtt éltek vagy huszonöt évet, majd jól elváltak, de ez most mellékszál. Ettől még nyilván a szüleink maradtak, és mivel egyszerre lettek hetvenévesek, nem nagyon kérdeztük őket, mit szólnának hozzá, ha együtt tartanánk a születésnapjukat, egyszerűen csak megszerveztük. Na persze a mostani házastársaik jóváhagyását megkértük, és meg is kaptuk – igen, elég jó fejek.
Na mármost, annak idején a fő vakációs tevékenységünk az volt családilag, hogy feleveztünk a Dunán a Szentendrei-sziget csúcsáig, ott tábort vertünk, aztán csak voltunk. Igen, a nyolcvanas években ez pont megfelelt egy nyaralásnak, talán mert még nem volt mesetábor, rokitábor, meg úszótábor, mint most, a lányomnak.
Úgyhogy mi kiskamaszként sátoroztunk, bográcsban főztünk, hatalmas rajzversenyeket rendeztünk a festői Kisorosziban, és persze sokat úsztunk a Dunában.
Az általunk kitalált születésnapi buli ezért hatalmas retró partiként kezdett testet ölteni a fejünkben. Gondoltuk, visszamegyünk az időben, és minden programponttal kellékkel az akkori évtizedeket fogjuk megidézni.
A terv az volt, hogy az egész kezdődik egy welcome-koccintással a Duna-parton, mivel mással, mint a kor emblematikus italaival: Hubertussal és Kőbányaival. Igen, én is sajnálom, de a szüleink fiatalon ezt itták, és igen, szerették. Persze nem tudták, mit szerethetnének még, úgyhogy azzal tették, ami volt.
Aztán a nagy retró-napban jött az evezés programpont: mókából megkerestük a régi kiel boatunkat, és kivitettük a vízre. Terveztük beugratni őket, hogy azzal kell megtenniük az egynapos utat a szigetspiccig. Persze miután kellő ideig hüledeznek majd, előáll a szintén általunk előrendelt motorcsónak, hogy felvegyen mindannyiunkat, és – életünkben először – így közelítsük meg Kisoroszit, ahol majd vár már minket néhány kortárs, egyben szemtanú (nagybácsik, nagynénik), akikkel akkoriban együtt csináltunk gyakorlatilag mindent. Majd jöhet a bográcsebéd, mi más, mint slambuc, avagy öhöm, ez a csodálatos pásztorétel pirított csuszatésztával, krumplival, kolbásszal. A végén adunk egy kis műsort; ének, zene, vers, sírás-rívás: így terveztük.
Az fontos volt, hogy minden kellék hiteles, és lehetőség szerint eredeti legyen. Úgyhogy hova máshova fordulhattunk volna, mint a Jófogáshoz, minden apróhirdetések szakértőjéhez, ahol (reméltük) pillanatokba telik majd összegyűjteni néhány retró cuccot. Ez egyébként egész jól sikerült is.
Először is szükségünk volt egy igazi, piros-kék Pálma típusú gumimatracra. A neve gumi, de valójában egy speciális textilből készült, és bizony ma már nagy respektje van. Nem is gondoltam volna, hogy utángyártják, és nem is olcsón: 23 ezer forintot is elkérnek egy új darabért. Na, de kinek kéne újragyártott, ha lehet szerezni eredetit is? Ehhez a jól bevált közösséghez kell fordulni, és igen, a Jófogáson lehetett is találni eredeti Pálma matracot 15 ezerért. Soknak tűnik ahhoz képest, hogy egyetlen rendezvények szeretnénk használni, és ott is csak poénból (hogy ráülhessenek a vendégek), hiszen valójában nem kényelmes már egy hetvenéves embernek. Nekünk azonban kincset ért.
Ahogy ígérte a tulajdonos, meg is érkezett a csomagpontra, tökéletes állapotban. Szeretem az ilyen rutinos eladókat (a többségük ilyen), számos átvételi lehetőséget felkínált. Áhítattal bontottam ki. Olyan volt, mint gyerekkorunkban. Magamban köszönetet mondtam a távoli eladónak, és már bántam, hogy először alkudni próbáltam (mint gyakorlott apróhirdetésező), és ő persze jogos megvetéssel világosított fel a fentiekről, hogy bizony az újonnan gyártott darabok még drágábbak (de persze nem érnek annyit).
Amint ez megvolt, jöhetett a kempingkészlet. Olyat kerestem, ami legalább hatszemélyes, van benne mélytányér, pohár és lehetőleg étkészlet is, és praktikusan szállítható. Nos, van jó pár szép darab ebből a kategóriából a Jófogáson, mind már-már muzeális érték. Végül egy olyan termékre esett a választásom, ami gömbalakra összecsukható, narancssárga, füle is van, és gondolom, szláv testvéreink valamelyikének gyártmánya. No igen, a szocializmusban hatalmas kempingélet folyt… ezt is vissza lehetne hozni.
Pest belvárosában vettem át egy idősebb úrtól, aki kérdezte, nincs-e szükségem egyéb kempinges cuccokra, mert ő a balesete óta sajnos nem tud utazni. Sajnáltam, hogy nem hozhattam el több mindent, remélem, egymásra találnak majd másokkal.
Ezután egy pillanatig elgondolkodtam még a gázfőzőkön, szörföztem is egy gyorsat köztük, és mondhatom, lehet találni belőlük igazán meggyőzőket, még ha használtak is, viseltesek is, voltaképp annál hitelesebbek. Olykor a csomagolásuk is könnyeket csal az ember szemébe a nosztalgiát ébresztő betűtípusaikkal.
A számlufikat, retró-sajtosrolót és viaszosvászon terítőket végül újonnan szereztük be, viszont komoly köröket futottam sör- és rövidital ügyében. Azt gondoltam, igazi fegyvertény lenne, ha eredeti Kőbányai világos sört és Hubertust (anyám egykori kedvencét) találnék, végül az ihatóság javára döntöttem, pláne, hogy rá kellett jönnöm, amit nyilván tudhatnék, hogy ezeket a mai napig gyártják. Úgyhogy ezekkel könnyű dolgom volt. Még pár virágfüzér, vicces kitűző és nyakkendő, és meg is voltunk. Már csak a verstanulás volt hátra. Átugrom a továbbiakat, a lényeg az, hogy nagyon jól sikerült a nap. Ahogy az a rendkívüli gondossággal előkészített rendezvényekkel lenni szokott, sok minden abszolút nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, viszont sok minden adódott, amit nem terveztünk be, és nagyon jól sült el (talán éppen azért). A hirdetési oldalon beszerzett originál tárgyak nagy derültséget okoztak, azt hiszem, a résztvevők igazán értékelték az erőfeszítéseinket. Nem elégedtünk meg utánzatokkal: a legjobbat akartuk. Még ha a legjobb néha olcsóbb is…
Szponzorált tartalom
