nlc.hu
Mindennapok
Leukémia 2.0: amikor megtanulsz együtt élni a betegségeddel, és ezért sokan ufónak néznek

Leukémia 2.0: amikor megtanulsz együtt élni a betegségeddel, és ezért sokan ufónak néznek

Tavaly júliusban forró zuhanyként ért az orvosom bejelentése, aki rohadt keményen kijelentette: leukémiám van. Azóta a bizonyos nap óta eltelt egy kis idő. Elmúlt az első komoly sokk, és megkezdődött egy új, másik élet: a betegségemmel való együttélés. Kompromisszumokkal, türelemmel és várakozásokkal teli hónapok vannak mögöttem és még előttem is, de picit tettem azért, hogy az egyhangúság kapjon egy kis fűszert!

Nincs ezen mit színezni, nem egyszerű elfogadni, hogy ezt dobta a gép. Haragszol a világra, az első szembejövő emberre, hisztizel, lázadsz, dühöngsz… én is felültem erre az érzelmi hullámvasútra, de vettem egy nagy levegőt, és már a betegségem elején eldöntöttem, hogy nem ezt az utat választom.

Eldöntöttem, hogy az egyébként rám egyáltalán nem jellemző birkatürelemmel csinálom végig a kezeléseket, várom az eredményeket, hagyom, hogy minden héten szurkáljanak, és elfogadom, hogy néha a testem közbeszól, és nem tehetem azt, amit szeretnék. Igen, sokszor nem jött össze, hogy levigyem sétálni Hugót, a kutyámat, hogy elmenjek kikapcsolódni a barátaimmal, volt, hogy nem bírtam felkelni az ágyból, úgy fájt mindenem, de olyan is előfordult, hogy nem tudtam leülni a gép elé dolgozni, mert hánytam, mint a lakodalmas kutya. Elfogyott-e a birkatürelmem? Ó, jaj! Nem is egyszer!

Ez egy játszma… a betegségem és az én játékom, de lemeccselem!

Elmúlt a nyár, aztán az ősz is, és nekem az eredményeim nem akartak javulni. Novemberben volt egy abszolút mélypontom, majd december 25-én voltam utoljára olyan rosszul, hogy a fájdalomtól az otthoni kis tetőtéri szobám szőnyegét markolásztam térdre rogyva, de tudtam, hogy ez is csak egy múló rosszullét, és kapaszkodtam, kapaszkodtam abba az álmomba, amit mára, 2018 tavaszára megvalósítottam: február 21-én fogtam a bőröndöket az összes gyógyszeremmel, az orvosaim javaslataival, a szüleim áldásával, a családom támogatásával, és külföldre költöztem, egészen pontosan Las Palmas de Gran Canariára. Ördögtől való döntés egy időközben 30 évessé vált lánytól, nem?

„Olyan klímával rendelkezik ez a kis csodasziget, amely segít tovább töltekezni, segít megerősödni.”

„Egy betegség kimenetelét egyértelműen pozitívan befolyásolja az ilyen optimista, küzdő hozzáállás. A családnak pedig attól lesz könnyebb és jobb ezt megélni, ha látják a javulást… Nagyon sokat segíthet továbbá, ha a családtagok leülnek, és nyíltan beszélnek a betegségről és a félelmeikről” – mondta dr. Jakabfi Marianna pszichiáter.

Ha valaki beteg, az lehetőleg csak levegőt vegyen?

Igen, úgy tűnik, hogy ez egy egészen váratlan és sokkoló választás volt. Nem a családomnak, nem a barátaimnak, nem a kollégáimnak és még csak nem is az orvosaimnak. Olyan embereknek, akik semmit sem tudnak rólam vagy az állapotomról. Akik csak néznek, de nem látnak.

Szerencsés vagyok!

A decemberi rosszullét után új terápiával állt elő az orvosom, amitől picit erőre kaptam, jobban lettem, és ezt az állapotot tartom jelenleg is. Igaz, a betegség sokszor így is behúzza a kéziféket, és akkor tényleg mozdulni sem bírok, de van, amikor megengedőbb. Ha pedig megengedőbb, akkor miért ne vehetném fel a nyúlcipőt? Ha kicsivel több erőm és energiám van, akkor miért ne valósíthatnám meg az elképzeléseimet? Mi a kifogás ellene? Amíg tudok és bírok menni, miért ne tegyem? Miért ne lehetnék egy olyan országban, ahol ugyanúgy vannak orvosok és kórházak? Ráadásul olyan klímával rendelkezik ez a kis csodasziget, amely segít tovább töltekezni, segít megerősödni. Sőt, február vége óta csak szívom és szívom a D-vitamint, nincs hideg és meleg front, amiben lubickolok, hát még az ízületeim…

Nem voltak ellenérvek, mennem kellett, és én jöttem. Ebben senki, de senki nem akadályozhatott meg.

Hugóval a parton

Hova tovább, mi a cél?

Mindig vannak tervek és célok. Anélkül, úgy gondolom, nem megy és nem is menne. Bár rettentően lesokkoltam a családomat, az orvosaimat és a barátaimat is a döntésemmel, támogattak és támogatnak, én pedig nagyon erősen hiszek abban, hogy sikerülni fog, ha nem is teljesen felépülni, de legalább tünetmentessé válnom. Drukkoljatok!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top