Világéletemben utáltam a small talkot, és nem azért, mert nem szerettem volna kedélyesen elcsevegni bárkivel, sőt nagyon is próbálkoztam, de be kellett látnom, nekem ez nem megy. Mert hiába is kezdek el arról beszélgetni valakivel, hogy milyen jól néz ki, és hol szerezte az új cuccait, előbb-utóbb oda lyukadok ki, hogy a fast fashion micsoda károkat okoz a világnak, és hogy a szépség mennyire túlértékelt tulajdonság manapság. Erre pedig nem mindenki vevő.
Az emberek 30-50 %-a introvertált, vagyis, még ha úgy tűnik is, hogy az extrovertáltak életrevalóbbak, az evolúció sem az intrókat, sem az extrókat nem részesítette sem előnyben, sem hátrányban. Ugyanis mindkét típusra szükség van, és mindkét típusnak vannak olyan erősségei, melyek hasznosak a társadalom szempontjából. A témáról Sylvia Löhken nyelvésszel, kommunikációs szakemberrel beszélgettünk, akinek introvertáltakról szóló kézikönyve, A csend öröme címmel, nemrégiben jelent meg magyarul.
Boldogság introvertált módra
Az introvertáltakkal kapcsolatban sok sztereotípia él, például az, hogy nem tudnak jól kommunikálni. Ez azonban nem igaz, egyszerűen arról van szó, hogy a beszéd nem ad számunkra energiát. Ezzel szemben az extrovertáltak számára valóságos energiafürdőt jelent, ha emberek között lehetnek. Ahogy Sylvia Löhken írja könyvében, az extrovertáltak olyanok, mint a szélmalmok, kívülről nyerik az energiát, az introvertáltak viszont olyanok, mint az akkumulátor, befelé tekintenek, az egyedüllétből, a csendből nyerik az energiát.
Sylvia Löhken
Az sem igaz, hogy az extrovertáltak könnyebben lesznek boldogok. Az tény, hogy az ő boldogságuk, az a fajta, amikor az ember ki akar ugrani a nadrágjából, sokkal látványosabb. Az introvertáltak is tudnak azonban nagyon boldogok lenni, csak lehet, hogy erről egyedül ők tudnak. Gimnazista voltam, mikor autóvezetésből vizsgáztunk. Osztálytársam, aki előttem vezetett, szinte röpködött a boldogságtól, mikor a sikeres vizsga után kiszállt az autóból, az oktató is büszkén feszített mellette. Majd jöttem én, akinek szintén sikerült a vizsga, de mikor beértünk, az oktató lekezelően csak annyit kérdezett, mi az, nem is örülsz, hogy megvan a jogosítványod. Dehogynem örültem, még mosolyogtam is, csak sehogy sem akaródzott, senkinek sem a nyakába ugrani. Aztán persze, jellemző módon, magamat okoltam, amiért még rendesen örülni sem tudok. Most már tudom, és szívesen elmondanám az oktatómnak is, hogy az én nem túl látványos örömömnek egyszerű biológiai okai vannak, az extrovertáltak agyában ugyanis több endorfin termelődik, vagyis az a neurotranszmitter, ami a látványos boldogságot okozza.
Introvertáltak és extrovertáltak között számos félreértés adódik, például az intrók sokszor felszínesnek találják az extrókat, míg ők búval bélelt, unalmas alaknak látják az intrókat. Ha azonban megismerjük egymást, akkor ezeket a félreértelmezéseket el lehet kerülni, és nagyon jól együtt is lehet működni. Különösen fontos ez egy szerelmi kapcsolatban. Egy intró-extró kapcsolat esetén nehezebb összehangolni az igényeket, ami azonban jó, hogy az extró nyugalmat talál az intróban, cserébe viszont kimozdítja az intrót az otthoni egyedüllétből. Egy intró-intró kapcsolat előnye, hogy a felek ismerik egymás igényeit, az azonban baj, hogy egyik fél sem eléggé aktív, és könnyen izolálódhatnak a világtól. Ilyen volt például a Curie házaspár, akik, egész életüket a laborban töltötték, vagy ilyen például a híres amerikai író Paul Auster és felesége, a szintén író Siri Hustved, akiknek napjai általában úgy telnek, hogy együtt megreggeliznek, majd mindketten elvonulnak írni saját dolgozószobájukba.
„Siker, ha olyan életet élsz, amilyet szeretnél”
Az introvertáltak számára a boldogság felé vezető úton az első lépés, hogy elfogadják magukat olyannak, amilyenek. Ez persze, nem könnyű, hisz különösen a mai világ mindenkitől azt várja el, hogy nagy hanggal kürtölje szét, milyen sikeres is ő, minden valamirevaló gondolatát ossza meg másokkal, persze, mindezt Instagram-kompatibilis körítéssel. Ahogy a legtöbb introvertált, én is azzal töltöttem életem első felét, hogy megpróbáltam olyan lenni, amilyen nem vagyok. És ez nemcsak hogy hiábavaló küzdelem, de nagyon sok energiát is elvesz.
Sylvia életében is voltak olyan periódusok, amikor introvertáltként rosszul érezte magát bizonyos helyzetekben. „Amikor például egy konferencián az előadások végeztével, a sok élmény hatására elfáradtam, túlstimulált állapotba kerültem, és legszívesebben a szobámban pihentem és olvastam volna, az extrovertált kollégáim nyakukba vették a várost, és hívták engem is. Emiatt hátrányos helyzetben éreztem magam, mert mindenki más bulizni ment, míg én nem voltam rá képes. Magamat hibáztattam ezért, mert nem vagyok elég szociális. Ez addig így volt, míg rá nem jöttem, hogy különbözőek az energiaszintjeink, s más tölti fel az extrókat energiával, és más az intrókat. És akkor rájöttem, hogy ez nem az én hibám, hanem egy egyértelmű üzenet az elmémtől és a testemtől, ami azt mondja, hogy most már elég, ülj le, és ne beszélj!”
Bár a XXI. századi értelemben vett sikerről nem egy introvertált ember jut eszünkbe, ez nem jelenti azt, hogy ők ne lehetnének sikeresek. A siker ugyanis nagyon egyéni. Gondoljunk például Albert Einsteinre, Bill Gatesre vagy J. K. Rowlingra, akik mindhárman introvertáltként lettek világhírűek. „Számomra az nem lenne siker, ha mindennap ezrek előtt kellene beszélnem – mondja Sylvia. – A férjem zongorista és coach, van egy szalonunk, ahová évente egyszer-kétszer meghívunk olyan embereket, akiket értékesnek tartunk, összehozzuk őket, hogy érdekes témákról beszélgethessenek. Ez egy introvertált formája a kapcsolatépítésnek. Nekem nincs szükségem arra, hogy minden egyes ember ezen a földön ismerjen engem, az viszont siker számomra, hogy összehozhatom ezt a negyven értékes embert, akik valóban fontos dolgokról beszélgetnek. Számomra a siker, introvertáltként azt jelenti, hogy olyan életet élsz, amilyet szeretnél.”
Introvertáltként is vannak erősségeink
Ma az emberek többsége nagyvárosokban él, sok emberrel csak egyszer találkozunk, és kevés időnk van arra, hogy egymás személyiségét behatóbban megismerjük, így természetes, hogy a fókusz eltolódott, és a cél az, hogy legyen jó az első benyomás. Azt gondolná az ember, hogy ez az extrovertáltaknak kedvez, azonban Sylvia Löhken szerint az introvertáltak egyik nagy erőssége, hogy jó benyomást tudnak tenni az emberekre, hisz megbízhatónak tűnnek.
„Manapság, amikor krízisek követik sorra egymást, hirtelen kell problémákat megoldani, a politikai helyzet sok helyen instabil. Ezekben a bizonytalan időkben jó tudni azt, hogy vannak olyan emberek, akik, mint a stabil kősziklák, biztosak, és lehet rájuk számítani. És ez az, amiben az introvertáltak nagyon jók, meg lehet bennük bízni.” Sylvia Löhken szerint épp ezért is a fontos, hogy használjuk azokat az erősségeinket, amelyek az introvertáltakat jellemzik. Könyvében tíz ilyen erősséget sorol fel és elemez részletesen, a nyugalomtól és az empátiától kezdve a lényeglátáson át az óvatosságig, melyekre lehet támaszkodni. De beszél arról is, milyen veszélyeket rejtenek ezek a jellemzők, és mit tehetünk ezek ellen. Például az intrók félelemközpontja az agyban különösen érzékeny, ezért meglehetősen óvatosak. Amit erősségként is felfoghatunk, a tekintetben, hogy alaposan átgondoljuk döntéseinket, és helyesen becsüljük meg a kockázatokat. Az óvatosság árnyoldala lehet azonban a túlzott félelem, ami meggátolhat bennünket abban, hogy kihasználjuk lehetőségeinket.
Fontos, hogy látszódjunk, de ezt sokféleképpen el lehet érni
Tipikus XXI. századi élethelyzet, hogy valaki introvertáltként egy nagy cégnél dolgozik. Mindenki tisztában van vele, hogy manapság nem elég jól dolgozni, az is fontos, hogy a jó munka láthatóvá váljon a felettesek számára is. A legtöbb introvertált számára kényelmetlen helyzet lenne, hogy magáról és a munkájáról hangos dicshimnuszokat zengjen. De Sylvia Löhken szerint erre nincs is szükség. Nem kell úgy kommunikálnunk, mint egy extrovertált, inkább használjuk az erősségeinket, például azt, hogy írásban jobbak vagyunk, mint szóban. Küldhetünk egy rövid írásos beszámolót a főnöknek a jól sikerült munkáról, vagy elérhetjük, hogy mások beszéljenek rólunk, ahelyett, hogy magunkat sztároljuk.
Sokak számára valószínűleg teljes paradoxonnak tűnhet a kérdés, hogy egy introvertált lehet-e jó vezető? Pedig nem az, a világ vezető politikusai között is akadnak ilyen beállítottságú emberek, például Angela Merkel vagy Barack Obama. Sylvia Löhken szerint nemcsak hogy lehet, de tanulmányok igazolják, hogy az intrók sok esetben jobb vezetők is, mint az extrók. Például olyan esetekben, mikor az alkalmazottakra nagy felelősség hárul, mikor nekik is meg kell hozni saját döntéseiket. Az intrók jobban oda tudnak figyelni a beosztottakra, könnyebben adnak „hatalmat”, fejlődési lehetőséget másoknak, míg az extrók gyakran dominálni akarnak, s úgy gondolják, „jobb, ha én döntök helyettetek”. Extróknak is vannak persze jó vezetői képességeik, például ők sokkal könnyebben tudnak gyors döntéseket hozni.
Sylvia coachként sok céggel is dolgozik, például azon, hogyan lehet kihasználni az extrók és intrók közötti különbségeket, hogyan lehet összehozni az introvertált és extrovertált munkatársakat egy feladatra. Például a nagyon introvertált IT-szakembereket és a nagyon extrovertált sales menedzsereket, akik bár teljesen más személyiségek, mégis nagyon jól ki tudják egészíteni egymást. Az extró találkozik a klienssel, és viszi magával az intrót, aki a legapróbb részleteket is ismeri. Az extrovertált sales menedzser fantasztikus prezentációjával lenyűgözi a klienst, viszont a részletek untatják, a csendes, megbízható IT-s viszont tud válaszolni minden kérdésre, és ő az, aki ezzel az ügyfél bizalmát el tudja nyerni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a cégek, amelyek már alkalmazzák ezt a módszert, sokkal sikeresebbek azóta.
