Tizennyolc éve annak, hogy mi hárman igazi barátnők vagyunk. A szőke, a barna meg a tüsi: három különböző nő, karakter, életút. Hármasunkat a gimnáziumnak és a kézilabdának köszönhetjük, mi voltunk a csapat akaratereje, a kapus, az átlövő és a beálló. Imádtuk a játékot, a harcot, a határaink feszegetését, az okos döntéseket, és miközben közösen hajtottunk a győzelemért, észrevétlen barátság szövődött közöttünk.
Hogy miért pont mi hárman, akkoriban még nem láttam át, csak jóval később értettem meg, hogy találkozásunk sorsszerű volt, és nem a kézilabdáról szólt. Egymás személyében erős mankókat kaptuk az élettől, ami mindig ott van a bajban. Hozzánk hasonló szoros és őszinte barátságokat nem nagyon láttam és látok a környezetemben, ilyen erős kohézióra mintha csak a férfiak lennének képesek. Meg ugye mi.
Hármunk története nem volt mindig zökkentőmentes, rengeteg konfliktus, sérelem és keserűség marcangolt minket, amiből felállni mindig csak akkor tudtunk, amikor megtapasztaltuk egymás elvesztésének lehetőségét. Az egyik ilyen komor fejezet pont én írtam azzal, hogy nehezen tudtam elfogadni, hogy hármunk közül rám osztották az átlagos nő karakterét. Születésemnél fogva nincs bennem semmi extra: fiús test, jellegtelen arc, fehér bőr, csámpás fogsor és szögegyenes hosszú haj. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, de két gyönyörű barátnőm mellett tényleg csak egy árnyék lehetek. Ez sokáig fájt, sértette a hiúságomat. Akár párkapcsolatban voltam, akár szingliként róttam az életet, mindig rosszul érintett, hogy észrevétlen vagyok mellettük.
Míg a tüsi úgy extra, hogy nem is tud róla, a szőke maga a végzet asszonya, aki akár akarja, akár nem, minden reflektorfényt bitorol. Őt nemcsak nézi, de hallgatni is jó: eszes humora, leheletfinom tájszólása, tájékozottsága mindenkit levesz a lábáról – nőket, férfiakat, engem. Ambivalens helyzet volt ez számomra, mert nemcsak (mondjuk ki!) féltékeny voltam rájuk, de őszintén szerettem is őket, igazi jó barátok ők, akik nem tehetnek arról, hogy gyönyörűnek születtek.
Nem szégyellem bevallani, eleinte nem tudtam, hogyan oldjam fel magamban ezt az érzést, mert még csak definiálni sem tudtam, hogy mi a bajom. Nem értettem, ha állítólag szeretem őket és a legjobbat akarom nekik, akkor miért fáj, ha nem utánam fordultak meg az utcán, ha a fúk a buliban nem engem akarnak felszedni, ha nem engem vár a kabrió a gimi előtt, ha nem én kapok rózsacsokrot, se szerelmes sms-eket. Persze, hogy fájt, hiszen én is vágytam rá, de nem hittem benne, hogy ez velem is megtörténhet. Befeszegettem magam a ronda nő skatulyába, és hosszú időre bezártam oda magam.
A lelkem azonban nem hagyott nyugodni, hullámokban újra és újra elöntött a keserűség és a mélységes bánat, hogy belőlem soha nem lesz jó nő. Aztán eljött a pillanat, amikor mindezt már nem lehetett halogatni: bánatom a barátnőimet is messze sodorta tőlem, egyre ritkábban láttam őket, egyre ritkábban akartam látni őket. Ezen a ponton felismertem, rendet kell tennem magamban! Mivel sem pénzem, sem kedvem nem volt, hogy szakember segítségét kérjem, a világhálón kezdtem el nyomozni – és rádöbbentem, minden baráti körben ott van az az egy ember, aki pont úgy szenved, ahogy én. Ráadásul nemcsak a nők között létezik ez a jelenség, a férfiaknál ugyanúgy megvan.
Végeláthatatlan fórumokat, szakértői válaszokat olvasgattam, megtudtam, hogy a pszichológia ismeri és használja a ronda barát (ugly friend) kifejezést, és ahogy a témát egyre inkább kicsomagoltam, megértettem, mennyire összetett és bonyolult problémakör ez, nem véletlenül éreztem magam ennyire vacakul. Pontokba szedtem a legérdekesebb felismeréseket, és azokat, amik segítettek elengedni a parámat, és visszasodortak a barátnőim mellé.
- Teljesen normális vágy, ha az ember szép szeretne lenni, hiszen a szép embereket a társadalom ösztönszerűen máshogy kezeli. Kimutatták, hogy a szép emberek nemcsak a munkahelyen, az étteremben részesülnek pozitívabb bánásmódban, de már gyerekként, az iskolapadban megtapasztalják a különbséget. Ami sokkolt, hogy sok esetben a szülő is megkülönbözteti a szép gyermekét.
- Aki a homlokán hordja a feliratot, hogy Ronda vagyok!, eleve egy riasztó buborékot von maga köré, amin átjutni senkinek nem lesz kedve.
- Sokan azért választanak maguknak szép barátokat, hogy a bekerülhessenek a „klubba”, hogy más legyen a megítélésük. (Csak az érdekesség kedvéért: a szakcikk ezen a ponton megemlíti Hugh Hefner nevét is).
- Sokan azért választanak maguknak rondácska barátokat, hogy szebbnek tűnjenek.
- A legtöbb ember nem tudja helyesen megítélni magát, ellenben túlmisztifikálja barátnői adottságait, nagyítóval sem veszi észre azok hibáit. (Többek között ezért született például a Hot or Not oldal, ahol vadidegenek tudják pontozni, mennyire vagy ronda vagy szép).
- A külső megjelenésnek számtalan komponense van, a fizikai adottságok mellett fontos szerepet kap a testbeszéd, a hang, a temperamentum és a báj. Ez utóbbiról kutatások mutatták ki, hogy kenterbe veri a szépséget, ahogy az intellektus is.
- Nem érdemes a rondaságra fókuszálni, ehelyett érdemes megkeresni azt a területet, ami sikerrel jutalmaz.
- A pszichológia nemcsak a ronda barát problémakört ismeri, de a szépség terhéről is rengeteg kutatás született már. Aki nem hiszi, kérdezzen erről egy szép embert.
- Be kell látni, nem kifizetődő egy életen át azon keseregni, hogyan nézünk ki, ennél sokkal jobb terv, ha barátságot kötünk önmagunkkal, és nem büntetjük magunkat valami olyasmiért, amiről nem tehetünk. Az öngondoskodás, az önszeretet egy igenis járható út, ami elhozza a megbékélést. Utálkozni, savanyúnak lenni mindig az egyszerűbb választás, de ennél sokkal jobb dolog jó ételekkel, zenékkel, filmekkel, utazásokkal, élményekkel teletömni az életünket.
- Tánc, meditáció, jóga, agykontroll, szex: míg mások kívülről látnak hozzá az átalakuláshoz, mások belülről kezdik a változást, ebben pedig sokat segítenek azok az „elfoglaltságok”, amik életet lehelnek a bennünk rejlő nőbe – mert ha szépséget nem is kap mindenki, a NŐ mindenkiben ott van!
forrás: Psychology Today
