Harmincnyolc fok, falu, strand, zene, önfeledt nyár.
Alig lehetsz tizenhat, bár tested még érik, fejlődik, gyönyörű, fenékig érő fekete hajad, vékony derekad, az ocelotmintás bikiniben magasra emelt melleid, a feszes fenekedet alig takaró tanga a legnevesebb magazinok címlapjára repítenének. A napszemüvegem alól nézlek, talán irigykedem is, és feldúl a kettőnk közé ékelődő húsz év. Szabályos, hófehér fogsorod, az ajkaidra rajzolt tűzpiros rúzs, a színben ehhez igazodó körmök, a bokádon megcsillanó aranylánc, a kreol bőrödön gyöngyöző vízcseppek: a kép szinte már tökéletes, aztán besétál a képbe a falu bikája, a Baywatch-nadrágos, kigyúrt félisten, aki kihúzza lábad alól a talajt, a címlapfotó darabjaira hullik.
Elárulod magad, fontos neked ez a fiú, miatta piros a szád, neki duzzadnak a melleid, érte dobog a szíved. A jelenléte felkavar, de az még inkább, hogy észre sem vesz. Egyszerre három-négy lány csapja neki a szelet, akár a légypapír, úgy ragadnak rá. Te is tapadnál, de sehogy nem tudsz a közelébe férkőzni, pedig pózolsz, vihogsz, tálcán kínálod magad, velük kacagsz, egyre hangosabb vagy, csúnyán beszélsz. Rossz nézni a jelenetet! Legszívesebb odaúsznék hozzád, elráncigálnálak onnan, és elmesélném neked, mit mondogatott nekem a nagymamám, amikor pont annyi idős voltam, mint most te.
Életem első, nagyon mély kivágású blúzában jelentem meg a vasárnapi ebédnél, amikor szeplős arcú nagymamám mélyen a dekoltázsomba nézett, rám mosolygott, és csak ennyit kérdezett: „Édes Csipikém, ha már most megmutatod, mid van, mi marad a folytatáshoz?” Ettől kezdve sokat mesélt nekem arról, miért kiváltság nőnek lenni. Soha egyetlen szóval nem alázott meg, nem nevetett ki olcsó, kétségbeesett próbálkozásaim miatt, csak mesélt – és észrevétlenül példát mutatott.
Elmesélte, hogyan csapta neki a szelet hosszú hónapokon át a nagypapám; hogyan halmozta el mezei virágokkal, könyvekkel és csokoládéval; hogyan nem adta be a derekát addig, amíg úgy nem érezte, hogy a férfi mellett nemcsak szerelemben, de biztonságban is tudja magát; hogyan olvasott szüntelenül azért, hogy elméjét állandóan fényesítse, és választottjának szellemi társa lehessen; hogyan volt érdeklődő, nyitott és kedves anélkül, hogy szolgává vált volna; hogyan öltözött kevéske pénzből sikkesen, kacéran, szigorúan úgy, hogy csak sejtessen, és ne láttasson; hogyan maradt hatvan éven át egy erős férfi hercegnője falun, szegénységben, szeretetben és olyan tartással, ami nyolcvanévesen sem engedte, hogy meggörbüljön a háta.
Tudom, más világ volt az, tudom, butaság egy idős asszony intelmeivel jönni, de butaság az is, amit most te művelsz magaddal. Egy férfi lábai elé veted magad, szinte már könyörögsz, hogy beléd törölje a lábát – miközben nem látod, hogy a Jóisten egy hercegnő adottságaival ruházott fel téged. Bárcsak lenne neked is egy nagymamád, aki karon ragadna, megsimogatná az arcod, bebújna veled a takaró alá, és elmesélné, milyen érzés megbecsült, imádott, magasra emelt asszonynak lenni, aki nem tud betelni az érzéssel, hogy nőnek született.
