Sokan érzik azt, hogy a karácsony túl sok feszültséggel és elintéznivalóval jár. Ott az ajándékok beszerzése, a megállás nélküli főzés, a rokonokhoz való járkálás – ami sokszor felér egy országos turnéval – és a többi. Vannak, akik erre azt a megoldást találták ki, hogy kihagyják az ünnepekkel járó hercehurcát, és elmennek külföldre. Ebben ez esetben azonban felmerülnek dilemmák. Mi lesz a karácsonyi tradíciók ápolásával? Mi van, ha a gyerek nem találkozik az unokatesókkal? És persze a klasszikus, örök női önvád:
szar anya vagyok-e, ha nálunk idén elmarad a karácsony?
Így vagy úgy, de a december végétől szinte mindenki azt várja, hogy végre ne kelljen csinálni semmit, és legyen egy lélegzetvételnyi szünet. Innen nézve elég logikusnak tűnik az „el innen, jó messzire” stratégia. Megkérdeztünk pár embert, hogy megtudjuk, miért döntenek családok, párok, szinglik az utazás mellett, valamint Bakti Tamás pszichológussal is átbeszéltük, mennyire ideális ez.
Önismeret 1.0: ne erőltessük azt, aminek a végét várjuk!
A szakember azt mondja, mindenkinek komolyan kell vennie, hogy mitől érzi magát jól a bőrében, illetve mitől keletkezik benne feszültség, és ennek megfelelően érdemes átgondolni az ünnepi hagyományokhoz fűződő viszonyunkat. „Ehhez az önismereti munkához elsősorban térre van szükség. Ha állandó rohanásban vagyunk, sűrű programokkal, túlhajszoltságban, akkor nehezebben tudjuk realizálni, mi az, ami igazán feltölt minket ebben az időszakban. Egyvalami biztos: semmi értelme erőltetni azt, aminek a végét várjuk.” Tehát ha pusztán azért látogatjuk meg a rokonokat, mert valaki egyszer azt mondta, hogy úgy illik, vagy „kötelező”, és nem azért, mert valóban látni szeretnénk őket, akkor sok értelme nincs. Nemes egyszerűséggel úgy is fogalmazhatnánk, hogy az egészet megette a fene, ráadásul nettó kitolás önmagunkkal. Aszerint kellene ünnepelnünk, hogy számunkra hogy a legkevésbé stresszes és a legoptimálisabb.
GIF
Nem szégyen karácsonyi menüt rendelni
Veráék (38) a családi összejövetelek terhe elől utaznak el Debrecenből, és rohannak egészen az izraeli Eilatig. „Túl nagy a feszkó. Nem hiszem, hogy normális lenne az az elvárás, hogy legyek képes – egyedül ugyebár – 15-20 főre ebédet készíteni, ha átjönnek a rokonok, mivel ekkora a tágabb család, és nálunk ez a szokás. Régen a nők nem egyedül pörögtek a konyhában, most meg igen. Egyszerűen nem bírom el, hogy olyan háziasszonyi követelményeknek kellene megfelelnem, amikre nem vagyok képes. Ráadásul még ott van a három gyerek is. Igazából én menekülök el a stressz elől, és ebben a férjem is támogat.
Tök jó külföldön lenni, adunk egymásnak ajándékot, tengerpartozunk. Egy pici rossz érzés van bennem: nekem az unokatesóimmal azért jó a kapcsolatom, mert sokszor jött össze a rokonság. Mi van, ha a gyerekeim ebből kimaradnak?
Vitathatatlan, hogy a személyes családi találkozóknak nagy hozzáadott értéke van az emberi kapcsolatok ápolása, megtartása terén, ugyanakkor a pszichológusnak teljesen igaza van abban, hogy máskor és máshogyan is lehet találkozni a hozzátartozóinkkal. Nem lehet a karácsonyi vacsorák tétje az, hogy akkor normalizáljuk, gondozzuk a családi viszonyainkat. „Egy ponton muszáj levetkőzni a megfelelési kényszert, és elhagyni a kötelezettség vállalását, mert akkor szabadabban, jobb kedvvel tud együtt lenni a család. Meg lehet látogatni az unokatestvéreket, a nagyszülőket a karácsony előtti hetekben, vagy az utána következő egy-két hét alatt is. Ha valaki nem szereti a nagy családi vacsorákat, szervezhet más programot is, például korcsolyázást, bowlingozást stb. Ha pedig valaki esetleg nem tud elutazni, és a főzés hatalmas stresszt jelent számára, arra lehet megoldás az is, ha nemet mondunk a hatalmas vacsorákra, sőt akár rendelhetjük is a karácsonyi menüt! Ez egyáltalán nem szégyen.
Ki lehet lépni a számunkra nehéz, stresszes helyzetekből. Sőt ezzel jó példát is mutatunk a gyerekeknek, történetesen azt, hogy lehet változtatni egy számunkra nem komfortos szituáción.
Mi lesz az ünnepi hagyománnyal?
Katáék az igazán tehetős családok közé tartoznak: házvezetőnő látja el az otthoni teendőket, és bébiszitter segít nekik két, általános iskolás kislányuk körül. Ezen felül gyakran fogadnak szakácsot, és személyi asszisztenst, sofőrt is alkalmaznak. Egyszóval az ünnepi díszítés, vacsora és a többi hajcihő nem jelentene Katának gondot, van rá komplett személyzete – ők azonban mégis elutaznak december második felében. „Az üzleti élet megkívánja, hogy mindenkivel mindig illedelmesek legyünk, és az érzelmeink helyett az üzleti érdekeket tartsuk szem előtt. Ebben el lehet fáradni, és
nincs kedvem az ünnepekkor is szerepet játszani sem az üzlettársak, sem a rokonok előtt. Miért ne mennénk el inkább a Maldív-szigetekre, ha megtehetjük?
Azon vergődöm csak, hogy mennyire ártok azzal a gyerekeknek, ha a téli ünnepi hagyományok kimaradnak?”
GIF
Általános félelem, hogy a szülők azt gondolják: ha nem csinálják végig a karácsonyi szokásokat, rituálékat, akkor menthetetlen károkat okoznak a gyereknek, ráadásul így eltűnnek majd tradíciók. Bakti Tamás személy szerint nem tart attól, hogy elvesznek a hagyományok, ugyanis úgy véli, mindig lesznek olyanok, akik próbálják megőrizni vagy épp átformálni őket, és persze olyanok is, akik teljesen eltörölnék egyiket-másikat. „Azt tartom fontosnak kiemelni, hogy nem mi vagyunk a hagyományokért, hanem a hagyományok vannak értünk. Nem szerencsés tehát, ha belefeszítjük magunkat olyan szokások megtartásába, amik nem okoznak számunkra örömet. Manapság sajnos kevés a nyugvópont a családok életében, vagyis azok az alkalmak, amikor együtt tud lenni a család, és a mindennapi problémák a háttérbe kerülnek; amikor nincs más tennivaló, csak az, hogy cél nélkül élvezzék egymás társaságát. Az együtt töltött idő tehát mindennél fontosabb.”
Anna és a férje, István két tizenéves gyermekükkel szintén a külföldi útra szavaznak, pontosan azért, hogy valóban együtt legyen a család. Anna brutálisan őszintén nyilatkozott erről: „Figyu, nálunk eddig mindig így zajlott a karácsony: én rohangálok, intézkedek, dekorálok, főzök; István eközben rohadtul csak a lábát lógatja, és nyomkodja a telefonját. Nyilván ettől felidegesítem magam, veszekszünk. A szentestét leszámítva – aminek legalább van egy forgatókönyve –, esténként próbálom összehozni a családot, teljesen sikertelenül. Ezzel szemben ha elmegyünk külföldre, együtt járjuk a várost, este pedig élményekkel tele együtt nevetgélünk, kártyázunk a hotelszobában. Nekünk ez vált be, összehoz minket, és konkrétan nem érdekel már, ki mit gondol erről, vagy hogy mi lesz a családi tradíciókkal…”
Mi van, ha megsértődik az anyám?
Zoli és Adri közel harmincévesek, hat éve élnek együtt, és azon gondolkodnak, hogy elmennek karácsonykor Spanyolországba, vagy csak le a balatoni nyaralóba. Ők is azért fontolgatják a dolgot, hogy minőségi időt tudjanak együtt tölteni, amiről Adri így mesélt: „Egész évben szarrá melózzuk magunkat egy reklámügynökségnél. Karácsony és szilveszter között kötelezően ki kell venni a szabadságot, be is zár a cég. Szóval logikus, hogy ez legyen a nyaralásunk. Plusz ekkor tudunk valóban együtt lenni. Ha itthon maradunk, akkor vagy átjönnek anyámék, vagy megyünk meglátogatni tesómékat, akiket imádok, de egész évben látom őket. Muszáj lazulni, beszélgetni, spontán szexelni, új élményekkel feltöltődni. Azért hezitálunk csupán, mert az én anyám meg az ő anyja is teljesen megsértődött, mikor bedobtuk ezt az ötletet.”
Jelenet a Rossz anyák karácsonya című filmből
Természetesen nem mindenki olyan szerencsés, hogy van elég megtakarítása az utazásra, a szülők nyomásának viszont semmilyen esetben nem kell engedelmeskedni. Lehet úgy is nemet mondani a családi látogatásra, hogy magunkra zárjuk az ajtót.
Ha egy pár karácsonykor együtt szeretne lenni, jelentse ez azt, hogy elutaznak, vagy csupán azt, hogy ki se mozdulnak az ünnepekkor, az az ő dolguk. Sok pár ott téved, hogy azt hiszik, ez vita tárgya, amit a családi plénum elé illik vinni. Nem. Ez az ő döntésük, és ezt jó, ha nyomatékosítják
– fogalmaz a szakember. – Ezt szépen, határozottan is le lehet kommunikálni. El lehet mondani, hogy miért fognak idén másképp karácsonyozni, és hogy ez nem jelenti azt, hogy ezentúl mindig így ünnepelnek majd. Általában ezt mindenki megérti. Ha pedig nem, azért nem a pár a hibás, felelős.”
„Inkább elsörözgetek Vietnámban”
Egyre többen utaznak el egyedül is külföldre az ünnepi időszakban. A 43 éves, egyedülálló Péter így indokolja ezt a szokását:
Mi az istent csináljak ilyenkor itt, de komolyan? Még inkább egyedül érezném magam. Most legyek depressziós? Menjek el a több mint hetvenéves szüleimhez, akik szomorúbbak, mint én, hogy nincs senkim, és totál furán néznek rám? Hagyjuk az egészet, inkább elsörözgetek Vietnámban.
A pszichológus szerint mindenkinek ki kell kísérleteznie, mivel tesz magának leginkább jót. Azonban szégyellni magunkat egyáltalán nem szabad sem akkor, ha itthon, az országhatáron túl, vagy éppen egyedül töltjük a szentestét. „Lehetséges, hogy a külföldi út során számos igazán remek pillanatban lesz részünk, ami miatt megéri odautazni – mondja a pszichológus. – Felnőttként amúgy sem tartozunk magyarázattal azért, hogy miért élünk úgy, ahogy azt mi a legjobbnak találjuk, ráadásul ezzel nem is ártunk senkinek. Sőt éppen az lenne a cél, hogy merjünk önmagunk lenni. Persze az életben minden folyamatosan változik. Megtörténhet, hogy Péter jövőre már szerelmes lesz, és a párjával a közös lakásukban díszítik a karácsonyfát, ki tudja…
Nem lehet kiszámítani a jövőt, de az biztos, hogy a jelenünkért és a saját jóllétünkért felelősséggel tartozunk. Ennek része az is, hogy ne egy ideához, egy elváráshoz mérjük a saját ünnepi szokásainkat, hanem merjünk úgy ünnepelni, ahogy annak teljes szívvel örülni tudunk.
