Csomagok érkeznek idegenektől
Vidám mosolyogó anyuka, szaladgál a cuki, totyogó kislánya után a nappaliban. Alatta babagügyögést imitáló dallamok szólnak. Ezernyi filterrel pózoló anyuka puszilgatja a kisfia hasát, majd mosolyognak a kamerába. Fürdetős videók, öltöztetős videók, etetős videók, játszós videók. A recept mindig hasonló: cuki zene, cuki gyerek, anyuka a végén mosolyogjon bele a kamerába. És persze ott vannak az elmaradhatatlan hashtagek: #mumlife #proudmum … Nehéz megszokni, és nehéz vélemény nélkül hagyni, hogy emberek nyilvános YouTube- és TikTok-fiókra töltik fel a családjuk videóit. Kicsi, sokszor még totyogó gyerekeiket mutatják meg kontroll nélkül, idegen embereknek. Az egy dolog, hogy ennek mennyire fog örülni a gyerek, ha nagyobb lesz, és mennyire torzul majd el a személyisége, ha abban nő fel, hogy őt és a mamát, már x millióan lájkolják a TikTokon. Milyen lesz a gyerek értékrendje, ha úgy nő fel, hogy amit anyukával és a cuki videókkal elértek, az érték és eredmény? De még ennél is fontosabb kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor az alábbi videót találtam egyik este a TikTokon:
Vidám amerikai anyuka a nappaliban fejhangon sikít a kislányának, aki hercegnős jelmezben szalad oda hozzá. „Csomagot kaptunk Amber! Neked küldték! Egy Jim és Mellissa nevű feladó Arizonából! Jaj, nézd! Ez egy korona! Nézd süti, óóó de édes kis ruha. Ezeket te kaptad!”
Mi is történt valójában? Egy anyuka, aki a kislányával közös TikTokot csinál – a gyerek alig lehet 3 éves – simán átvesz vadidegenektől kapott csomagot. Majd kibontja, örül neki, és a gyerekre is adja gond nélkül a meglepiket. Mindezt videóban is dokumentálja, mert úgy az igazi. Abba bele sem gondol, hogy Jim és Melissa, esetleg egy John nevű pedofil, akinek még csak a sötét internet bugyraiba sem kell ásnia magát, mert a közösségi oldalakra feltöltött nyilvános videók bárki, így az ő számára is elérhetők.
Nem is olyan régen számoltunk be arról a kísérletről, amelyben egy felnőtt anyuka photoshop segítségével 11 éves gyermek arcát vette fel, s létrehozott egy kamu Instagram-profilt. Egy komplett csapat (büntetőjogi szakértő, egy technikus és egy biztonsági őr ) segítette az anyukát a „kísérletében”, s percekkel azután, hogy kikerült az első poszt, megérkeztek az első üzenetek, teljesen idegen emberektől. Két óra alatt 15 felnőtt férfi írt rá az ismeretlen, 11 évesnek hitt lányra. Heten pedig azonnal olyan fotókat küldtek a gyermeknek hitt profilnak, amelyek megfelelnek az obszcén tartalom megosztása kiskorúval büntethető tételnek. Az idő teltével egyre szörnyűbb emberekbe és ügyekbe futnak fele, gyűjtik a bizonyítékokat. A ragadózóknak pedig nem kellett szervereken turkálniuk, mivel maguk a közösségi oldalak adták meg a lehetőséget arra, hogy levadásszanak egy 11 éves gyermeket…
Vajon mennyire mutatnak jó példát azok a hírességek, akik a saját csemetéiknek csinálnak nyilvános social profilt? Ilyen Gordon Ramsay vagy éppen Serena Williams. Persze egy normális világban fel sem merülne az emberekben, hogy adott esetben ragadozóknak teszi ki a gyermekét. De nem egy normális világban élünk, s miközben szülők egy csoportja azért harcol a kamasszal, hogy a lehető legkésőbb regisztráljon a közösségi oldalakra, addig vannak Insta- vagy TikTok-mamik, akik már a szülés után kiteszik a gyereket a nyilvánosság elé. De nem annak a néhány családtagnak vagy barátnak, akik láthatják a profilját, hanem mindenkinek. Erről is szól Puskás Peti új száma az amárkádcsakÉnleszek. Az X-Faktor mentora úgy érzi, hogy az emberek kiárusítják a kapcsolataikat és a gyermekeiket a közösségi oldalakon. Teszik mindezt a lájkok miatt.
“Meg sem született, de van már hashtage
Kinek van olcsóbb szponzorált gyermeke
Elveszlek bébi mert jó lesz a lájkszám
Foglalkozásod csak proudmum az instán”
Nincs egységes irányelv
Válasszuk ketté a problémát. Az egyik, a korábban már említett pedofiloknak való kiszolgáltatottság. „Ez egy nagyon komplex és sokrétű problémakör – mondja Déri Gabriella pszichológus, akinek podcastjával áprilistól találkozhattok nálunk –, egyrészt a technológia gyors fejlődése olyan leckéket ad fel, melyekkel kapcsolatban a még mindig sokszor csak digitális bevándorlóknak titulált szülő generációkban nem feltétlenül léteznek kész válaszok. A digitális szülőség kifejezés és az ezzel járó digitális tudatosság mérlegelendő szempontjai csak mostanában kezdenek beszivárogni a köztudatba – részben a gyermekjogi aktivisták (itthon Gyurkó Szilvia neve kikerülhetetlen a témában!) fáradhatatlan munkája révén, részben pedig a téma, vagyis a szülők gyerekekkel kapcsolatos online média használatának hatásaival kapcsolatos kutatási eredményeinek megszületésével.”
„Jelenleg nincsenek olyan egységes (szakmai) irányelvek (jó példa erre Samantha Rodman klinikai pszichológus instagram oldala, aki dr. psymom néven rengeteg privát fotót oszt meg élete intim pillanatairól, beleértve sok gyerekeiről szóló képet is), melyek mindenki számára egyértelműen követendők. Magyarországon például a jogi háttér sem egyértelműen a gyerekek pártján áll, amennyiben a szülőket hatalmazza fel a gyermek jogainak védelmére, vagyis szinte mindenről a szülő dönt a gyerekkel kapcsolatban. Arról is, hogy nyilvánosan posztol-e egy képet róla.”
Fotó: Samantha Rodman instagram oldala
A franciáknál viszont sokkal szigorúbb szabályok élnek arra vonatkozóan, hogy a szülő nyilvánosan mit és hogyan posztolhat a közösségi oldalakon. Vagyis itthon, és még számos országban, nincsen egyértelmű iránymutatás. Így azok a szülők, akik jobban informálódnak és tudatosabbak talán előbb találkoznak az online világ rejtett veszélyeivel és válnak óvatosabbá. „Bár én személy szerint sokszor tapasztalom, hogy bennük is inkább a gyermek online aktivitásával kapcsolatos kérdések merülnek föl – mondja a szakértő –, kevésbé fogalmazódik meg a saját online működéssel kapcsolatos önkritika. Én azt gondolom, hogy a digitális szülőséggel kapcsolatos edukációs a gyermekvállalással egy időben történhetne, tudatosabbá kell tenni a szülőket. De fontos kiemelnem, hogy szerintem sokszor semmi különös nem zajlik a fotókat, videókat posztoló szülőben, egyszerűen csak nem gondolja át a hosszú távú következményeket és az esetleges »láthatatlan« veszélyekkel sincs feltétlenül tisztában, miközben az intimitásunk határait az életünk egyéb részeivel kapcsolatban is kitolták az internet és a közösségi oldalak, nincs ez máshogy a szülőséggel is. Természetesen fontos különbség, hogy a 123. kávé és #mutimiteszel fotó nem vet fel gyermekjogi kérdéseket. Ez pedig elvezet természetesen sokkal súlyosabb kérdésekhez is, amikor valaki nyílt oldalakat üzemeltetve akár megélhetést épít a gyermekeire a követők nagy számának segítségével.”
A lájkszámolgatás szüli a labilis kamaszt?
A másik probléma a folyamatos szerepléssel, és a lájkok számolgatása, milyen értékrendet alakít ki a gyermekben. Ha egy gyereket totyogós korától abban nevelnek, hogy szerepelj, mosolyogj a kamerába, hiszen olyan gyönyörű vagy, akkor torzulhat a személyisége, értékrendje, vagy ez önmagában nem ok? „Ennek inkább a későbbi online viselkedéssel és a kütyühasználattal kapcsolatban lehet hatása – folytatja a szakértő –, ahogy minden egyéb viselkedést, ennek alakulását is nagymértékben befolyásolja a szülői minta. Hosszútávon természetesen ezen keresztül lehet a személyiségfejlődést is befolyásoló hatása, de nagyon nehéz egyértelmű tendenciákat megfogalmazni. A gyerekek fejlődési íve annyira komplex és soktényezős folyamat, hogy sokszor még komoly traumák hatását sem lehet egyértelműen megjósolni. Nyilván léteznek valószínűségek, de rengeteg környezeti hatás kompenzálhat akár olyan erős benyomásokat is, melyek az elsődleges szocializációs térből, vagyis a szülőktől jönnek.”
Húsz évvel ezelőtt még csak olyan cikkek születtek, hogy egy-egy gyermekszínésznek milyen lett az élete, mennyi démonnal küzdött meg felnőttkorára, mert képtelenség volt ezt a fajta ismertséget és nyilvánosságot elviselni kisgyermekként. Most, a közösségi alkalmazások segítségével, bármelyik gyerek gyűjthet milliós követőtábort magának. Rájuk is igaz lehet a fenti példa? „Sokszor a gyermekekkel kapcsolatos fotók és videók nem a gyerekről szólnak, így a lájkok elsősorban a szülőket »erősítik meg«, nem a gyereket. Az online világban természetesen nem kapunk információt az offline szereplők mentális működésére vonatkozóan, így laikus felhasználóként nem tudhatjuk, hogy egy adott online tartalommal mi a posztoló valódi célja (ennek még ő maga sem biztos, hogy tudatában van): azért oszt meg tartalmat, mert megerősítésre vágyik vagy azért, mert meg akar mutatni valamit, mondandója van a tartalommal kapcsolatban, vagy éppen csak szimplán az hajtja, hogy mások is osztozzanak az örömében, bánatában; esetleg narcisztikus megosztó? Ezért arra is nehéz válaszolni, hogy mit jelent az, és mi történik akkor, ha lájkban érkezik a megerősítés: ez jelenti azt, hogy szeretnek vagy ez annyit jelent, hogy ez mások szerint is vicces, cuki volt, esetleg mások is támogatják a véleményemet?
Előbb utóbb minden gyerek besétál a közösségi terekbe és ugyanolyan lájvadásszá válik (Fotó: Getty Images)
Természetesen fontos szempont, hogy gyermekeinket edukáljuk azzal kapcsolatban, hogy mi egy lájk valódi értéke, de ez nem csak azokra a gyerekekre vonatkozik, akik már szüleik révén is találkoztak a jelenséggel: előbb-utóbb minden gyerek besétál a közösségi terekbe, és ugyanolyan lájkvadásszá válik, mint az a társa, aki ezt a mintát akár saját szülőjétől hozta. A nyilvánosság előtti életnek pedig nyilván lehetnek hátulütői. A sharenting szakirodalma sok ilyet felmutat, de a leglényegesebb nyilván az, hogy gyermekünk fel fog nőni és a tartalmak, amiket az online térben konzerválunk elérhetőek maradnak még hosszú évekig, alapot adva akár cyberbullyingra, de akár munkavállalással kapcsolatos ügyek is adódhatnak (például amikor visszakövethetővé válik például az is, hogy egyes politikai témájú rendezvényeken már totyogósként jelen volt az illető)…stb.”
Kösz, társadalmi nyomás…
Déri Gabriella szerint az összképet nézve egy dolog tagadhatatlan, mégpedig az, hogy az anyáknak rengeteg kulturális elvárásnak kell megfelelniük, még hangsúlyozottabban, ahogy a nőknek általában. „Rengeteg a mítosz a »jó anyákkal« kapcsolatban, és párhuzamos mítoszok versengenek egymással: legyél otthon, és élvezd minden pillanatát az anyaságnak, de ne feledkezz meg a karrierépítésről és by the way legyél ökopaleobio, de ne annyira, hogy ezzel mások agyára menjél. Ne viselkedj úgy, mint egy játszótéri anyuka, a legjobb, ha nem beszélsz, és nem posztolsz a gyerekedről, de mondjuk, ha ezt teszed, azért gyanús, hogy nem is érint meg úgy ez az anyaság téma…
Vagyis ezzel azt akarom mondani, hogy az anyák nagy része bizonytalan a saját anyaságával kapcsolatban és szeretne megerősítést a környezettől, akár online, hiszen az anyaság, a szülőség sokszor izolál, főleg eleinte. Ezért is lehetnek az online megosztások. Az pedig, hogy bizonygatja, hogy csodás élete van, már a virtuális identitás témaköre, ami nem csak az anyasággal áll összefüggésben: a közösségi oldalakon a legtöbben egy ideális szelfit jelenítenek meg, nem feltétlenül mások megtévesztésére.”
