nlc.hu
Mindennapok
12 ezer dolláros jattot adott egy lelkész a hajléktalan, várandós pincérnőnek

12 ezer dolláros jattot adott egy lelkész a hajléktalan, várandós pincérnőnek

Annyira megérintette a lelkészt a lány kedvessége, hogy majdnem négymillió forintnak megfelelő összeggel tért vissza a vendéglőbe.

Egy georgiai Waffle House-ban találkozott Eusebio Phelbs és Hannah Hill. Az előbbi lelkész, a New Faith Christian Church feje, utóbbi pedig várandós pincérnő, aki hajlék híján az autójában él. A találkozásból beszélgetés lett, Phelbset pedig magával ragadta a lány nyíltsága és kedvessége. Miközben megrendelte az All Star reggelijét (extra baconnel), kiderült, hogy a lány születendő, második gyerekét Samuelnek hívja majd. Ez volt a neve Phelbs fiának is, aki évekkel ezelőtt meghalt.

„Megérintette a szívem” – mondta a lelkész a Fox Atlanta tévécsatornának később. Úgy érezte, segítenie kell: minden készpénzét neki adta, ami nála volt, ám otthon a feleségével úgy érezték, ez is kevés. Megosztotta a történetet Facebookon, adományozásra buzdítva híveit. Nem tétlenkedtek, Phelbs pedig hamarosan visszament az étterembe, egy majdnem 12 ezer dollárról szóló csekkel. A lányt az autójában ébresztette a főnöke, hogy menjen be a munkahelyére.

Forrás: Fox 5 Atlanta

Forrás: Fox 5 Atlanta

A lány elárulta, hogy azért imádkozott mindennap, hogy a második gyermeke már normális körülmények közé szülessen. Így is lesz: az egyház az adományon túl a gyermek ellátását is vállalta egy éves koráig. „Most már vigyázunk rá, minden rendben lesz, ezt megígérhetem”mondta a lelkész.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top