A Wittelsbach-dinasztiából származó Alexandra Amália bajor királyi hercegnő I. Lajos bajor király és Terézia Sarolta szász-hildburghauseni hercegnő nyolcadik gyermekeként született 1826-ban. Már egészen fiatal korában megmutatkozott, hogy rendkívül intelligens, ugyanakkor különc személyiség. Többek között betegesen tisztaságmániás volt és kizárólag fehér ruhákat volt hajlandó viselni. 23 éves volt, amikor a családtagjai arra lettek figyelmesek, hogy a szokásosnál is furcsábban viselkedik: lábujjhegyen, rendkívül óvatosan jár és vigyáz, hogy nehogy valami hozzáérjen a testéhez. Amikor megkérdezték, miért csinálja ezt, közölte, hogy rájött arra, hogy gyerekkorában lenyelt egy teljes méretű, üvegből készült versenyzongorát, ami még mindig a testében van és bármilyen hirtelen mozdulat hatására összetörhet.
Üvegcsalódás
A hercegnő különös rögeszméje nem volt ismeretlen az orvostudomány számára. Az úgynevezett üvegcsalódás nevű pszichiátriai rendellenesség a középkorban, illetve a kora újkor idején főleg a királyi és nemesi családok tagjai, illetve tudósok körében volt viszonylag elterjedt. Az ebben szenvedők meg voltak győződve arról, hogy a testük, vagy annak egy része üvegből van és bármikor szilánkokra törhet. A jelenségről említést tett műveiben többek között Rene Descartes és Denis Diderot is, de Robert Burton is írt róla A melankólia anatómiája című könyvében. Az üvegcsalódás a 20. századra ritkasággá vált, a modern pszichiátria mindössze csak két ilyen esetet jegyzett fel.
Az irodalomnak szentelte az életét
Bár az üveghercegnőként is emlegetett Alexandra Amália kezét többen megkérték, köztük Bonaparte Napóleon unokaöccse, Louis Lucien Bonaparte is, ő az édesapján keresztül, meggyengült egészségi állapotára hivatkozva visszautasította a kérőit és soha nem ment férjhez. Ehelyett inkább bevonult a müncheni Királyi Szent Anna kolostorba, mely vallási közösséget hozzá hasonlóan kifinomult, arisztokrata származású nők alkották. Életét az irodalomnak szentelte. Első könyve Karácsonyi rózsák címmel 1852-ben jelent meg, majd az ezt követő években sorra publikálta saját elmélkedéseit, esszéit, regényeit, valamint angol és francia írók köteteinek műfordításait. Később a würzburgi kolostorba költözött, melynek főnökasszonya lett.
A hercegnő 1875. szeptember 29-én, egyik bátyjával, Adalbert herceggel egy napon, mindössze 49 évesen hunyt el a Nymphenburg kastélyban. A müncheni Szent Kajetán templomban, a Wittelsbach-kriptában alussza örök álmát.