nlc.hu
Mindennapok

Ezért költöztek hirtelen Balira Marton Adriék

Marton Adri elárulta, miért költöztek Balira: ,,Teljesen felőröltek a hétköznapok, már nem éreztem jól magam abban a közegben”

Edvin Marton és családja négy hónappal ezelőtt költöztek ki Balira, feladva budapesti életüket. Marton Adri az nlc-nek mesélt a mindennapjaikról és arról, mennyire átalakult körülöttük minden.

Júliusban hirtelen elköltöztetek, azóta keveset posztolsz, alig lehet rólatok hallani. Mi történt ez idő alatt?

A kiköltözésünk után elkezdtünk építkezni. Lesz saját házunk itt, addig pedig bérelünk egy gyönyörű házat, ahol nincsenek ajtók, ablakok. Teljesen nyitott a teraszunk, gyönyörű a kilátásunk, és nap, mint nap hálát adok, hogy ezt megélhetjük. Teljesen átalakult az életünk, lelassult körülöttünk minden. Itt nincsenek távolságok, két percre van az iskola és a tengerpart tőlünk, valamint a város is néhány perces távolságra található. Azt vettem észre, hogy sokkal több szabadidőm lett, és végre lett időm magamra.

Vágytál erre az elvonulásra?

Abszolút. Teljes kiégésből költöztem el. Alapvetően borzasztóan érzékeny ember vagyok és már felőrölt az otthoni média világa. Volt, hogy egyszerre forgattam három műsort, közben posztolnom kellett, vagy új cégekkel tárgyalnom. Teljesen felőröltek a hétköznapok, már nem éreztem magam jól abban a közegben. Itt viszont minden jó, visszataláltam a természethez és tényleg lelassultam. Persze néha hiányzik, hogy nem mehetek el egy kiállításra, múzeumba, vagy színházba, de itt minden más kárpótol ezekért.

marton adriék bali
Megnézem
Összes kép (3)

Mivel kezdtél el kint foglalkozni?

Egy hónapig egy japán mestertől olyan harcművészeti órákat vettem, ami hasonlít a thai-chi-hoz, a neve qui-gong. Sokat jógázom, sétálok a tengerparton a kiskutyánkkal, akit a menhelyről hoztunk ki. Élvezem, hogy van időm arra, hogy befelé figyeljek és a lelkemet rendbe tegyem. Hiszen hiába élünk itt, a nagyváros zaját magammal hoztam. 

Mi a helyzet a főzéssel? Az igazi szerelem volt számodra.

Már túl intenzív volt a főzéses időszakom, most egy kicsit pihentetem. Ha hiszed, ha nem, itt heti egyszer-kétszer állok csak a konyhában. Nem hiányzik, inkább elmegyünk új helyekre ebédelni, vacsorázni, hogy új ízeket ismerhessünk meg. Csodálatos itt a gasztronómia, egyszerűen nincs értelme főzni. Az árak is jóval alacsonyabbak, mint otthon.

marton adriék bali

Marton Adri alig főz, inkább kipróbálják a helyi éttermeket (Fotó: Marton Adri)

Milyenek kint az emberek?

A balinézek nagyon kedves emberek. A karriert sorolják utoljára, a vallásuk, a szertartások, az étkezés, és a család mindenek felett áll. Nagyon figyelnek egymásra, támogatják a másikat még úgy is, ha nem vagy helyi. A nagyobbik fiunknak, Maxinak nagyon jót tett ez az új légkör. Nem akart jönni, de most ő a leglelkesebb. Könnyen szerzett barátokat és tökéletesen beilleszkedett az itteni kultúrába.

A kicsi fiad is beilleszkedett?

Igen, ő most hatodikos és szereti az itteni sulit. Egyedül a magyar ételeket hiányolja. 

Mi a helyzet a természetben előforduló állatokkal, bogarakkal? Ha nincs ablakotok, ajtótok, nem félsz, hogy éjjel lesznek hívatlan vendégeid?

Egyáltalán nem, soha nem féltem a természettől. Elfogadtam, hogy vannak bogarak, gekkók a konyhámban, sőt nemrég egy nagy patkányt is fogtam a házban.

marton adriék bali

Marton Adri sok időt tölt a parton (Fotó: Marton Adri)

Ezek teljesen normális dolgok arrafelé?

Abszolút, ezért nem is akadok ki. Éjjelente előfordul, hogy lejövök a nappaliba, iszok egy pohár vizet és nézem a holdat. Olyan, mintha kint lennék a szabadban és ott nézelődnék. Csodálatos. Bali egyszerűen felfoghatatlanul szép.

Jót tett a kapcsolatotoknak Edvinnel, hogy elköltöztetek?

Igen. Rengeteget vagyunk együtt, ahhoz képest, hogy évekkel ezelőtt alig volt otthon, mert annyi fellépése volt, most inkább otthon van velünk és keveset utazik. Most épp ingatlanfejlesztésben gondolkodunk. Sokan szeretnének ideköltözni, vagy akár csak egy-két hetet eltölteni Balin.

Akkor előreláthatólag maradtok egy ideig?

Egy évig biztosan. Addig tervezek és látom, hogy nincs értelme hazamenni. Itt mindenünk megvan és tényleg nagyon jól érezzük magunkat. Hogy mi lesz majd később, azt egyelőre tényleg nem tudhatjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top