Mikor jelentkezett nálad először a pánikbetegség?
Húsz éve volt az első pánikrohamom, majd az évek alatt ez folyamatosan bennem volt, négy éve pedig tetőzött. Akkor éreztem először azt, hogy ez az állapot tarthatatlan és mindenképp segítséget kell kérnem.
Milyen volt az első rohamod?
Aki pánikbeteg, az tudja, de magát a pánikrohamot azok is átélhetik, akik nem küzdenek a betegséggel. Szorongás, fulladozás, rosszullét. De nálam még közrejátszottak hangulatingadozások is.
Mikor volt az a pont, amikor azt érezted, hogy kórházi kezelésre van szükséged?
Már nagyon beteg voltam, a mindennapjaimra is rányomta a bélyegét, hogy mentálisan nem éreztem egészségesnek magam. Úgy gondoltam, nem érdekel, ki mit mond, vagy gondol rólam, inkább bevállalom a kórházi kezelést, de szeretném végre rendbe tenni magamat.
Fotó: Gáspár Győző Instagram
Mit szólt a családod, amikor kórházba vonultál?
Évek óta szemtanúi voltak, hogy min megyek keresztül, sokszor tanácsolták is, hogy kérjek segítséget, de ennek az elhatározásnak bennem kellett megszületnie. Amikor azt mondtam, hogy bevállalom, fellélegeztek és támogattak benne.
Milyen volt a kórházban?
Jó volt, úgy éreztem, hogy hatalmas segítség volt számomra. Általában 6-8 hétig tartanak ezek a kezelések, ami után haza lehet menni. Az viszont nagyon fontos, hogy az ember utána se hagyja abba a foglalkozást, különben nagyon hamar, eléggé mély szintre vissza lehet esni.
Tehát a mai napig folytatod a kezelés?
Természetesen nem hagytam abba. A mai napig járok kezelésre, orvoshoz, csoportterápiákon veszek részt. Szedem a gyógyszereket, hangulatjavítót és nyugtatókat, amiket felírtak nekem, abban az órában, abban az időszakban, ahogyan azt az orvos előírja. Mindent megteszek annak érdekében, hogy jól tudjam kezelni a betegségemet.
Mi a pontos diagnózisod?
Pánikbeteg vagyok, bipoláris zavarom és borderline személyiségzavarom van. Nem ért váratlanul, amikor szembesültem a diagnózisommal, hiszen tisztában voltam vele, hogy milyen problémákkal küzdök.
Hogyan befolyásolja az állapotodat egy-egy tévés szereplés?
Érdekes dolog ez, mert amikor elutaztunk az Ázsia Expressz forgatására, először azt gondoltam, segíteni fog, hogy elhagyjuk az országot, de nem így lett. Rá kellett jönnöm, hogy az, ha kiszakadok a mindennapokból, nem lesz különleges hatással az állapotomra. Se rosszabb, se jobb nem lett, mert a problémák, bárhol is legyek, ugyanúgy velem vannak.
Gáspár Győző és Bea az Ázsia Expressz harmadik évadából (Fotó: TV2)
A lányaid most már felnőtt emberek, tudnak támogatni téged a nehéz helyzetekben?
Persze, de mivel ebben nőttek fel, mindig bennük volt, hogy hogyan kell ezt kezelni és támogatni engem. Nem új a számukra, de természetesen mindig, minden körülmények között mellettem vannak.
Mivel sosem titkoltad a betegségedet, volt, aki ítélkezett feletted emiatt?
Hogyne, de őszintén, sosem érdekelt, hogy mit gondolnak. Az emberek bármi felett képesek ítélkezni, bárkit, bármi miatt képesek megtámadni. Azon, hogy valaki mentálisan beteg, lehet mosolyogni, lehet neki kommentelni, de az, aki egy ilyen emberbe szándékosan belerúg még kettőt, az nagyon nem empatikus. Valójában ezek a rosszindulatú emberek saját magukat minősítik ezzel. Sokkal nagyobb az én bajom annál, minthogy azzal töltsem az időmet, hogy minden negatív kommentre reagáljak. Egyszerűen nem foglalkozom velük.
Miért döntöttél úgy, hogy felvállalod az állapotodat?
Sosem csináltam titkot abból, hogy min megyek keresztül, mindent felvállaltam a médiában, így bárki végig követhette az utamat. Minden egyes műsorban őszintén vallottam arról, ami bennem van és amin keresztül megyek. Ezzel szemben sok olyan népszerű celebet ismerek, akik küzdenek hasonló problémákkal, de sosem beszélnének róla, sosem vállalnák fel, inkább kábítószerhez nyúlnak. Ma már a hétköznapi ember is őszintébben mer beszélni a mentális gondokról, éppen ezért a híres embereknek sem kellene ezt eltitkolniuk, vagy szégyelleniük.
Fotó: Olajos Piroska
Ki és hogyan támogatott téged?
Mindvégig támogatott a családom: a feleségem, Bea, a lányok, Virág és Evelin. Ők már tudják, hogy mikor mire van szükségem. Ha nem vagyok jól, félrevonulok, csendben vagyok, és akkor tudják, hogy most éppen ez kell nekem. Bőven elég az a szeretet és elfogadás, ami a természetükből fakad. Nincs szükség arra, hogy bármilyen különleges erőfeszítést tegyenek, mert ők pont ezzel segítenek nekem a legtöbbet. Emellett pedig szerencsére a legjobb, legnagyszerűbb orvosokat fogtam ki, akik szintén mindent megtesznek, hogy jól legyek.
Mit tanácsolnál annak, aki hasonló problémával küzd?
Menjen el orvoshoz és kezeltesse magát! Az nem működik, hogy valaki nem beszél róla, attól nem fognak megoldódni a mentális problémák, ha az emberek megpróbálják elfojtani magukban, vagy azt gondolják, hogy majd ők maguk leküzdik a démonjaikat. Merjen mindenki segítséget kérni, különben egy idő után sokkal rosszabbra fordul az állapota, és az elfojtott érzelmek előbb-utóbb úgyis kitörnek, erre pedig rámegy majd az egészsége és az egész élete.
