nlc.hu
Mindennapok

Drog miatt letartóztatott celeb

Újabb részletek derültek ki a drog miatt letartóztatott celebről

A Blikk megnevezte azt a volt valóvilágos szereplőt, akit drogkereskedelemmel gyanúsítanak.
Rendőrautó piros-kék szirénája éjszaka

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt november 7-én letartóztattak egy volt valóvilágos szereplőt, akire soproni otthonában csapott le a Terrorelhárítási Központ.

A Blikk most azt írja: megtudták, hogy ki az érintett egykori valóságshow-szereplő, és az értesülést a férfi ismerősei – köztük egy médiában ismert személyiség is – megerősítették a lapnak.

Mindig adott magára, de az utóbbi időben megszaporodtak a márkás holmijai, menő autója lett, jó ruhái. Nem tudtam pontosan, miből telik neki minderre

– mondta az egyik forrás a Blikknek.

Mostanában mintha megszaporodtak volna a drogügyek a hazai celebek között, Herczeg Zoltán divattervezőt kábítószer-kereskedelemmel vádolják, egy énekesnő pedig állítólag drogok és alkohol mellett erős nyugtatókat is bevett, ezért rendőri kísérettel vitték kórházba.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése