Lélek

Megfulladva egy szendvicsben – szétszakadnak a mai negyvenesek

Pokoli nehéz a hetvenes években született generáció helyzete, hiszen miközben idősödő szüleik egyre több támogatást igényelnek, kicsi gyerekeiket is nevelniük kell. Az eredmény: gyilkos daráló és mardosó lelkifurdalás. És a megfelelésnek nagy ára van.

A mai negyvenes generációnak sok esetben olyan kihívásokkal kell megbirkóznia, melyek jelentős terheket raknak az egyénre és a családokra is. A késői gyermekvállalással még inkább szorítóbbá válik, hogy miközben a kicsi gyerekek nevelése még sok energiát leköt, addigra a nagyszülői generáció már idős, beteg, így az ő ellátásuk, gondozásuk is a középső generációra nehezedik. Mindez pedig érkezik egy olyan életszakaszban, amikor sokaknál felüti a fejét az életközépi válság, és kérdőjelek egész sora jelzi, hogy mérlegeljük, vajon jó helyen vagyunk-e, vajon itt kell-e tartanunk.

„Szeretnék felébredni ebből az egészből”

Sokan érzik szorítóban magukat, melyben nemhogy magukra vagy a családra tudnának figyelni, hanem fulladoznak, és a túlélés az egyetlen cél. Mindeközben a pár mindkét tagja annyira leterhelt, hogy nem tudják igazán támogatni egymást, így egyedül maradnak a nehézségekkel.

Magányt, elkeseredettséget és csalódottságot élhetnek meg még egy olyan családban is, ahol szereti egymást a szülőpár. Ezt az érzelmi vihart mesélte el Márta egyetlen napjának a leírásában:

„Minden reggel fél hatkor kelek. Megfőzöm az ebédet a szüleimnek, majd összekészítem a gyerekeket a suliba. Tízórait csomagolok, ellenőrzöm a táskákat, hogy mire felébrednek, mindennel készen legyek. Hétkor a férjem elviszi a gyerekeket, én pedig indulok a szüleimhez. Anyám majd másfél éve beteg, lassan ugyan, de romlik az állapota. Már nem igazán tudja ellátni magát. Apám, azt hiszem, depressziós, vagy a fene tudja, mi van vele. Egész nap a tévé előtt ül, napokig ki sem lép a lakásból, alig vesz tudomást rólunk. Nem gondoskodik sem anyámról, sem magáról. Már nyolc óra, mire átérek hozzájuk. Rendbe rakom a lakást, kipakolom, amit vásároltam nekik, váltok velük egy-két szót, majd dolgozni indulok.

Kilenctől dolgoznék, de majd mindennap elkések. A főnököm megértő, de látom, hogy kezd elege lenni a dologból, mert nem elég, hogy későn esek be minden reggel, de hamarabb is megyek el, hogy még odaérjek a suliba a fiúkért. A kicsi elsős, a nagy másodikos. A jobb napokon egyből hazamegyünk, máskor meg fociedzésre. Otthon vacsorát készítek, mosok, tanulok a gyerekekkel. A férjem akkor esik be, amikor már ágyban vannak a fiúk. 12 órát dolgozik szinte mindennap. Amikor nem, akkor bemegy az anyjához az otthonba. Nyolc hónapja van ott. Apósom évekkel ezelőtt meghalt.

Tudom, hogy a férjemnek bűntudata van. Egyedüli gyerek, és szerinte nem gondoskodik kellően az anyjáról. Tudom és érzem, hogy ezzel küzd. Nem mondja, sosem veti a szememre, hogy az én szüleimet ellátjuk, az ő anyját meg nem. Mégis bűntudatom van, hogy nincs időm az anyósomra.

Nagyon rendes volt velünk mindig. Hetente egyszer látogatjuk, már csak kettesben, mert olykor már minket is alig ismer meg.

Az Apu vad napjai című film posztere

Szóval, a férjem hazaér este. Elköszön a fiúktól, eszik valamit, aztán bekapcsolja a tévét és a laptopját. Hol dolgozik, hol csak ül a kanapén, nagyrészt némán. Én mosogatok, takarítok kicsit, majd hol vasalok, hol nézek valami sorozatot, nagyrészt némán.  

A napom legjobb része, amikor este végre lefeküdhetek. Kinyújtóztatom a testem, és csupán egyetlen pillanatig talán jól is érzem magam, de aztán elalszom, és reggel kezdődik minden elölről. A legborzasztóbb, hogy szeretnék odabújni a férjemhez úgy, mint régen, de nincs hozzá erőm.

Ha ő közeledik, egy kicsit tűröm, majd eltolom, hogy aludni szeretnék. Valójában nem akarom eltolni, de nem bírom. Szeretnék felébredni ebből az egészből, mert nagyon egyedül vagyok, és fáradok. Félek, hogy a férjemnek elege lesz ebből az egészből, és elhagy vagy megcsal. Tudom, hogy szeret, és én is szeretem őt, és vágyom a közelségére, de nem bírom. Olyan vagyok, mint egy öreg robot, mely reggel kicsit nehezen, de beindul, ám estére darabjaira hull.”

„Olyan, mintha láthatatlan lennék”

Márta férje, Tibor nagyon hasonlóan érzi magát. Ő is magányos és elkeseredett. „Ha a napom legjobb részét kérdezi – meséli –, talán az a 10 perc az, melyet a kocsiban töltök a lakásunk előtt. Zsong a fejem az egész napi melótól, és ha anyámnál is voltam, akkor dühös vagyok magamra, hogy nem adok meg neki mindent. Lehet, hogy ez a bűntudat?

Márta bátyja családostól Németországba költözött, mi meg megfeszülünk itthon, és még nekem van bűntudatom, amikor ők rá sem néznek a szüleikre. Igazság ez?

Aztán rájövök, hogy alig várom, hogy bemenjek a lakásba, mert ott vannak a fiúk és Márta. Összekapom magam, és megyek hozzájuk. A fiúk nagyon örülnek. Elmesélik, mi volt a suliban és a focin. A kicsi most kezdte a sulit, még nem találja a helyét. Sokat sír reggel, hogy ne hagyjam a suliban. Amúgy nagyon jó gyerekek. Feltölt, hogy látom őket, de valójában semmit sem tudok róluk. Napi fél órát, ha látom őket. Aztán megyek a konyhába, ott van Márta. Nem szól hozzám, nem ölel meg. Egyedül eszem meg a vacsorát, még csak mellém sem ül, mint régen. Ingerült, látom rajta, hogy majd felrobban, így nem szólok inkább. Várom, hogy befejezze a napi feladatait, hogy odabújhassak hozzá. 11 vagy éjfél van, mire ágyba kerülünk.

Csak arra vágyom, hogy odabújjak hozzá, de már sokszor nem teszem. Csalódott vagyok, mert csak fekszik ott, mozdulatlanul mellettem. Szeretném megrázni, vagy mit tudom én, hogy észrevegyen. Olyan, mintha láthatatlan lennék.

Krízisek fogságában

Azt hiszem, nem könnyű, amikor a különböző nehézségek, krízisek összecsúsznak, és a család, a pár nem tudja támogatni kellőképpen egymást. Nagyon jó és szeretettel teli kapcsolatokat is képesek az ilyen helyzetek szétzilálni, és a párok sokszor már csak akkor veszik észre, hogy végtelenül elhidegültek, magányosak, amikor már nagyon eltávolodtak egymástól.

Márta és Tibor eredeti családja szinte egyszerre került nehéz, támogatandó helyzetbe, miközben még a gyerekeik életében is sok szülői jelenlétre van szükség. Azt gondolom, nagyon nehéz előre felkészülni az ilyen helyzetekre, de ha bekövetkeznek, akkor érdemes jobban figyelni egymásra, párkapcsolati szükségleteinkre. Minden nehézség könnyebben átvészelhető, ha a pár tagjai tudják támogatni egymást. Ám fontos szem előtt tartani, hogy a támogatás nem egyirányú dolog. Hol ő támogat engem, hol nekem kell a partneremet támogatni, ha erre szüksége van. Sokkal többet adhat mindez annál, hogy csupán egymás támaszai leszünk.

Sok erő van abban, ha átsegítjük egymást a nehéz helyzeteken, ha tudjuk, nem vagyunk egyedül. 

Sokszor hallom a párok, mondjuk így, bújósabb felétől, hogy ilyenkor nem is annyira a szexre vágynak (bár annak is örülnének), hanem az intim közelségre, hogy érezzék, őket is szeretik.

Amennyiben a partnerünket beavatjuk abba, hogy mi mindent élünk meg, milyen nehézségeink, fájdalmaink vannak, akkor jobban érzi, megéli, hogy miben élünk, és támogatni is jobban tud bennünket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése