„És mi újság?” – a kérdés, amitől kiszaladnék a világból

Ha egyetlen dolgot kellene mondanom saját magamról, úgy fogalmaznék, hogy a praktikus megoldások híve vagyok. Praktikus úgy, mint költséghatékony, azaz gyors és kielégítő. Zavar a pazarlás, kikészítenek a vargabetűk, a tiszteletkörök, a véget nem érő fölösleges meetingek, egyszerűen azért, mert mind időpocsékolás: az életemből vesznek el értékes perceket, órákat, energiát.

Nem nehéz ilyen felvezetés után kikövetkeztetni, hogy van a társas érintkezésnek egy mindennapi formája, aminek már az említésétől is apró verejtékcseppek sejlenek fel a homlokomon, ez pedig a

Az én értelmezésemben a small talk kényszeredett, értelmetlen csevegés, amire azért fanyalodik az ember, mert meg van róla győződve, hogy társas szituációban beszélni kell, beszélni illik, hiszen így kapcsolódunk össze egymással szellemileg, és ha nem tesszük, akkor embertársaink ostobának, de minimum modortalannak fognak gondolni bennünket. El is fogadom én a társadalom ilyen irányú nyomását, és igyekszem megtenni, ami cseverészés terén tőlem telik. De amikor délután kettőkor, túl ezer levélváltáson, szervezésen, tervezésen egy kis szusszanás céljából megtámadom a kávéautomatát, és egy félidegen ember, akinek még a nevét sem tudom, csak az köt minket össze, hogy egy irodaházban dolgozunk, és látásból ismerjük egymást, nekem szegezi a kérdést:

na, akkor ki tudnék szaladni a világból. Mert erre a kérdésre adott helyzetben nincs érdemleges válasz. Így hát egy kényszeredett mosoly kíséretében dobok egy minden okét, aztán amilyen gyorsan csak lehet, távozom.  

Persze sokat agyaltam már azon, mivel lendíthetném előre a small talk készségemet, abszolút foglalkoztat a kérdés, és azt hiszem, nem is vagyok ezzel egyedül. Úgyhogy talán nektek is jól jönnek a most következő, csevelyanalfabétáknak szánt tippek, amiket a Boredpandának köszönhetünk.

Teremts szemkontaktust!

Ha a másik szemébe nézel, egy láthatatlan gondolati hidat építesz kettőtök közé, ami segít a bizalom kialakulásában, és ezáltal megkönnyíti a beszélgetést. Ha nehezedre esik a szemkontaktust tartani, akkor segít, ha elképzelsz egy fejre állított háromszöget, melynek csúcsai a másik ember két szeme és a szája. 10-15 másodpercenként váltogasd a fókuszt a három csúcspont között, és meglátod, jó lesz.

Kerüld a közhelyes kérdéseket!

Lásd a már említett, jó öreg „mi újság?” Felejtsd el, csak frusztrálnád vele a partnert. Kérdezz inkább valami konkrétat, ami egy bizonyos dologra irányítja a partner figyelmét. Például a „Honnan származol?” helyett sokkal érdekesebb a „Mit tekintesz az otthonodnak?” kérdés.

Kérdezz családról, foglalkozásról, hobbiról, álmokról!

És amellett, hogy ezek jó témák lehetnek, érdemes úgy feltenni kérdést, hogy a saját életedtől indítod. Például: „Hétvégén meglátogatom a szüleimet. A tieid hol élnek?” Vagy: „Annyira jó, hogy időnként dolgozhatok otthonról. A te munkahelyeden is van erre mód? Mivel foglalkozol egyébként?”

Fókuszálj! És ne csak magadra

Ha tényleg odafigyelsz arra, amit a partnered mond, az – micsoda meglepetés – megkönnyíti a small talkot. Vagyis érdemes törekedni arra, hogy fókuszálj a partner mondandójára, és ne azon kattogj egyfolytában, hogy „úristen, mi legyen a következő kérdésem”.

Ismételd el a hallottakat!

Ha a saját szavaiddal összefoglalod, amit a beszélgetőtársadtól hallottál, vagy csak egy részletre visszautalsz, visszakérdezel, az erősíti a bizalmat, az érdeklődést, és gördülékenyebbé teszi a társalgást. Például: „Azt mondtad, szeretsz futni. Milyen távokat szoktál megtenni?”

Figyelj a testbeszédedre!

A nonverbális jelzések és a testbeszéd sokszor többet mondanak a verbális üzeneteinknél, érdemes hát tudatosan használni ezt az eszköztárat. A pozitív testbeszéd érdeklődést, figyelmet árul el, tehát fordulj teljes testtel a partner felé, engedd le a karod, ne fond keresztbe, és hajolj egész kicsit a beszélgetőtársad felé, hogy érezze, rá fókuszálsz.

Ha nincs ötleted, operálj a körülményekkel!

Ha semmi más nem jut eszedbe, használd a helyzetből adódó kapaszkodókat. Például ha egy bulin találkoztok, kérdezhetsz olyasmit: „mivel jöttél? egyedül érkeztél? neked tetszik ez a zene?” Nem a legeredetibb megoldás, de azért megteszi.

Legyen egy jó lezáró mondatod!

Amikor érzed, hogy itt az ideje véget vetni a csevejnek (hurrá!), szimpla elköszönés helyett adj egy rövidke magyarázatot a távozásodra. Kifejezetten hatásos, ha ez valamilyen szükséglettel van összefüggésben. Például: „Bocsáss meg, de muszáj innom egy pohár vizet.” „Sajnálom, de mennem kell, egy barátomnak megígértem, hogy viszek neki egy szelet tortát.”

Persze nem állítom, hogy ezek után okvetlenül élvezni fogod a small talkot, de talán egy fokkal jobban boldogulsz majd vele. Végül is úszni sem szeret mindenki, de azért hasznos, ha nem fulladunk bele a vízbe, nem igaz?