Amikor Ács Imre annak idején Veszprémben szakácsnak tanult, a tanára a számtalan magolni való recept diktálását gyakran szakította meg azzal, hogy régi, több száz éves szakácskönyvekből olvasott fel a diákjainak.
Felpántlikázta az óráit. Már nagyon untuk a körmölést, egy-egy bonyolultabb receptnél a sok hozzávalót. Amit viszont mondott, az felért egy időutazással. Az alapanyagok is érdekesek voltak, a leírásról és a nyelvezetről nem is beszélve: icce, font, lat – a mértékegység is más volt akkoriban. Nagyon élveztem, és amikor hazamentem, elkezdtem kutatni, hogy nálunk, az ismerősök körében milyen régi szakácskönyvek lapulnak. Hamar híre ment, hogy ilyesmiket keresek, még a szomszéd néni és a rokonság asszonyai is lehozták a padlásról a régi darabokat. Gondolták, nálam jó helyen lesz. Kivasaltam egyenként az oldalakat, elvittem a könyvkötőhöz, restauráltattam őket. A könyvek nem csupán recepteket tartalmaztak, hanem mindenféle hasznos ismeretet is: hogyan kell kotlóst ültetni, gyümölcsöt tartósítani, a káposztának vermet ásni.
– emlékszik vissza Imre, aki több receptet is kipróbált a régi könyvekből. Az iskolában szerzett elméleti oktatás összefonódott a gyakorlati tudással.
Imréhez egyre több könyv került. A háztartásokban általában többféle szakácskönyv létezett, az egyik, amit minden nap használtak, beleírtak, kiegészítették, odaadták a gyereknek, ha unatkozott – a gyerek belerajzolt vagy szamárfülezte, kitépett belőle oldalakat, ezért ezt a legnehezebb restaurálni. Ezen túl még olyanokra is szert tett, amit a sifonérban tartottak, azaz kincsnek számított, alig nyitották ki – gyűjtőnek ez igazi érték, mert épen maradt.
Imre közben megnősült és Kecskemétre került, itt aztán tanítani kezdett, csak a régi szenvedély maradt meg: hogy gyűjteni kell a magyar recepteket.
Ma már több mint ötszáz szakácskönyvem van, kiállítást is szoktak rendezni belőle. A legtöbbet vásároltam, de ajándékba is kaptam, nem egyszer értékes darabot, de azt mondták, hogy becsben lesz tartva, odaadják. Így került hozzám egy egyházi gyűjteményből egy 1823-as, gótbetűs szakácskönyv. De nem ez a kedvenem, hanem a Rézi néni szakácskönyve. Tizenkét kiadást élt meg, vékony kis kötetként kezdte, aztán 1000 oldalas műként fejezte be. Mindig javították, bővítették. Szekula Teréz írta, még az 1800-as években, Szegeden. Annyira nagy kincs volt, hogy a századfordulón szecessziós díszkötésben is kiadták. Több kötetet is őrzök belőle, látszik rajtuk a fejlődés, a változás – jegyzi meg Imre.
