Magyarország kúl

Elkezdődött a Valami Amerika 3 forgatása

Herendi Gábor rendező elkezdte forgatni a Valami Amerika 3 című nagyjátékfilmjét. A tervek szerint a forgatás 35 napig, augusztus 2-ig tart.

Még mindig nem ért véget a történet, így aztán a szereplők is visszatérnek.

„A Valami Amerika első részét 2002-ben, a másodikat 2008-ban mutattuk be – nyilatkozta Herendi Gábor, a film rendezője. – Az eltelt 15 év alatt folyamatosan azzal szembesülök, hogy a mozik és a televíziók újra és újra műsorra tűzik, a nézők szinte követelik a folytatást, egyfajta kultuszfilm lett. Mindkét film forgatása felejthetetlen élmény volt nemcsak a színészeknek, hanem az egész stábnak, így minden amellett szólt, hogy vágjunk bele a következő részbe. Izgatottak vagyunk, de felkészültünk és nagyon bízunk benne, hogy a nézők a harmadik részt is legalább annyira fogják szeretni, mint az első kettőt.”

Mi a sztori?

A Valami Amerika 3 története szerint, Tamás, Ákos és András számukra általános, azaz lehetetlen helyzetbe kerülnek, természetesen Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul a hajsza, aminek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, és mindenki versenyt fut az idővel. Slamasztika, megoldás, miegymás.

Magyar filmből nyáron nincs hiány

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top