Magyarország kúl

Kamaszok, punkok, szomorú magyar filmek: programajánló azoknak, akik meg akarják úszni a karácsonyt

Elnyomott, semmibe vett, senki által nem képviselt és a többségi társadalom által megvetett kisebbség mellé szeretnénk állni az alábbi listával: programok azoknak, akik az egész karácsonyi őrületet úgy, ahogy van kihagynák. Ha lehet, úgy, hogy egy darab karácsonyfát nem látnak és egy darab karácsonyi dalt nem hallanak.

Nem illik erről beszélni szenteste környékén, amikor ugye szívünket bejgliillat lengi be, lelkünket díszbe öltöztetjük és a fenyőfát abba a rohadék talpba beleszuszakolni igyekvő faterunk sűrű bazmegelése ellenére emlékeztetjük magunkat a szeretet életünkben betöltött központi szerepére. Mégis muszáj beszélnünk róla.

Arról márpedig, hogy van egy – kis, de tippünk szerint növekvő létszámú – szubkultúra, aki az egészet szeretné megúszni, fenyőstül-ajándékostul-mennybőlazangyalostul. Nekik, akik a konzumőrület elől menekülnének, nagyon-nagyon nehéz most, hiszen abban a pillanatban, ahogy kilépünk a lakásból – főleg Budapesten – már borul is ránk a központilag vezérelt Ünnepi Hangulat.

Nincs veszve minden remény, alább ezt be is bizonyítjuk. Íme antikarácsonyi programajánlónk csupa olyan tétellel, amely nem feltétlenül sötét, szomorú és depresszív ugyan, de az biztos, tényleg egészen biztos, hogy a karácsony és csatolt részei sehol nem jelennek meg bennük.

Kiállítás

Hatalmas múzeumba és kortárs galériába nem zavarnánk senkit, az előbbi befogadhatatlanul sok, az utóbbi szimplán befogadhatatlan ilyenkor megtépázott központi idegrendszerünk számára. A Capa Központ fotómúzeum viszont kitűnő kompromisszum: egyszerre szórakoztató és emészthető.

Az egyik kötelező a Golden Boundaries című tárlat, amely a kamaszkorról szól, az elejéről, amikor az ember még ártatlan, a közepéről, amikor pattanásos és ideges, meg a végéről, amikor vagy megromlik, vagy érett, tisztességes ember lesz belőle, vagy – mint általában – a kettő egyszerre. A kurátor Oltai Kata, az alkotók csak egy része magyar, műfajilag pedig szórakoztatóan sokszínű, akad portré, szocioriport és beállított absztrakt művészfotó is.

Anna Grzelewska: Julia Wannabe, 2010-2016

A másik fontos kiállítás a Robert Capa, a tudósító címet viseli és ezzel le is írtunk mindent. Capáról sem kell hosszan értekeznünk: a világ talán legkúlabb magyarja megkerülhetetlen életművet hagyott hátra korai halálakor, a tudósító pedig csak egy kicsit szűkíti le a kört, hiszen ez volt a munkája és így készült sorozatai nagy része: fotóriporterként. Fajsúlyos, komoly anyag, készüljünk lelkileg, de ki ne hagyjuk, főleg, hogy csak szilveszterig csíphetjük el.

Film

A mozival a karácsonyi tematikájú ingertúllövést kockáztatjuk, nagyon fontos tehát, hogy kerüljük el a plázákat és menjünk kisebb mozikba. Ha már Magyarország Kúl a nevünk, magyar filmeket ajánlunk. Például Mészáros Márta megrázó drámáját, az Aurora Borealist, amellyel a kényszerből vagy erőszak hatása alatt gyermeket “vállaló” nők előtt tiszteleg. Aki már látott Mészáros-filmet, az tudja, mire számíthat (például Törőcsik Marira), aki nem, az gyorsan nézzen meg egyet, például ezt.

Magyar filmekkel ugyan éppen most nem kényeztetnek minket a forgalmazók, nem baj, kötelességünk felhívni a figyelmet ugyanis, hogy aki még nem látta másik nagyon fontos női rendezőnk, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című szürreális-realista-romantikus (igen, ez mind elfér benne) alkotását, az sürgősen pótolja be, nem csak azért, mert Borbély Alexandra főszereplő most lett a legjobb Berlinben, vagy mert a film egyre inkább Oscar-esélyes, hanem azért, mert jó. (Meg azért, mert nincs benne karácsony.)

Tévé

Na, ezt nagyon gyorsan felejtsd el! Ugye nem gondoltad komolyan, hogy arra kérünk: kapcsold be a tévét karácsony alatt, miközben próbálod elkerülni a karácsonyt? A megoldás szerencsére nagyon egyszerű és mámorító: a Magyar Nemzeti Filmarchívum hatvan restaurált filmet tett ingyen elérhetővé jó minőségben a Vimeo videomegosztón. Nincs reklám, nincs kompromisszum, csak időtlen klasszikusok. Az összes eddig felpakolt film itt érhető el, és hogy illusztráljuk a dolog jelentőségét, egyszerűen embedeljük Fábri Zoltán Ötödik pecsétjét.

Az ötödik pecsét (Fábri Zoltán, 1976) from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.

Buli

Ez egyszerű: ha szenteste nem szeretnél karácsonyozni, mégis megélnéd, hogy nem csak egy sima vasárnap estéről van szó, irány a bulinegyed (Fogas/Instant) és a Puszi együttes! A Csókolom-tagok mellékprojektje egyszerre vicces, barátságos, karcos és kegyetlen, ennél jobb programot keresve sem találnánk, már csak azért sem, mert konkrétan nincs ezen kívül semmi más program.

A két ünnep között is kétségbeejtő a felhozatal, koncertek, bulik ugyan lesznek, ám alig akad, amelynek ne lenne benne már a nevében a karácsony szó valamelyik elfajzott változata. A lemenős-titkos Beat on the Brat klub punk előszilveszterét azonban nyugodt szívvel ajánljuk, a helyet és a buli koncepcióját (hetvenes évek végi eredeti punk vadhajtások és sallang nélkül) ismerve aligha dől majd ránk a karácsonyfa, például azért, mert nem lesz karácsonyfa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top